Szerelemből, egy pici lakásban forgatta filmjét a debreceni születésű rendező

---

Debrecen – A két 93 éves balerináról szóló alkotás elbűvölte a Malter fesztivál zsűrijét és az Apolló közönségét is.

---

A rendező tulajdonképpen hazatért Debrecenbe: itt született ugyanis, általános iskolás volt, amikor Budapestre költöztek családjával, mert újságíró édesapját, Dombrovszky Ádámot a rendszerváltozást követően a fővárosba szólította a munkája. Mint mondja, azóta a fővárosban él, már ott alapított saját családot, de szülővárosa ma is az identitása része. "Otthonosságérzés töltött el most is, amikor a filmfesztiválra érkeztem" – mondta az Apolló moziban, ahol filmekről, forgatásokról, fesztiválokról beszélgettünk Dombrovszky Lindával, a díjazott Volt egyszer két balerina című dokumentumfilm rendezőjével.

Dombrovszky Linda az Apolló moziban

Dehir.hu: Hogy került a filmek világába?

Dombrovszky Linda: Már a középiskolában egy kísérleti tantárgy érdekelt a leginkább, amit a Városmajori Gimnáziumban oktattak először, fakultatív módon: ez volt a média- és mozgóképkultúra. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jártam, itt elvégeztem a kommunikáció szak filmes szakirányát és a német szakot.

Filmezni akartam minden áron. 2004-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, film- és adásrendező szakra, Almási Tamás osztályába.

Azóta dokumentumfilmeket és kisjátékfilmeket készítek elsősorban. Sok fesztiválon megfordultam ezekkel a munkákkal, többször díjazták is őket. Emellett rendezőasszisztensként is sokat dolgoztam, valamint image filmeket és televíziós sorozatokat rendezek, és természetesen dolgozunk első nagyjátékfilmem forgatókönyvén. Külföldön is éltem két ösztöndíjnak köszönhetően: Mainzban német irodalmat tanultam, Rómában pedig a Filmakadémián filmrendezést.

Dehir.hu: A színészkedés soha nem érdekelte?

Dombrovszky Linda: Vannak olyan emlékeim, hogy amikor már tudtam olvasni, drámákból mindenféle jeleneteket játszattam el a játékaimmal... Talán itt kezdődött. Színházba sokat jártam kisgyerekként a szüleimmel, érdekeltek a színészek, a történetmesélés, az a furcsa csoda, hogy egy egészen új és ismeretlen valóságot teremtenek meg szinte a semmiből. A film iránti érdeklődés a gimnáziumban kezdődött: hétvégenként a Tabán moziban szép lassan végignéztük a filmtörténet legfontosabb műveit, és saját kisfilmeket is forgattunk szakemberek segítségével. A színészkedés soha szóba sem jött, nem vonzott a kamera másik oldala. A rendezés viszont annál inkább: emlékszem az első „forgatásomra”, beégett minden pillanata, mert annyira különleges érzés volt számomra. Azt hiszem elsősorban amiatt, mert szeretek másokat instruálni... S persze

vonzott az is, hogy kitalálok egy történetetvagy akár csak egy hangulatot, amit nem szavakkal mesélek el, hanem képekkel és hangokkal – és ez különös módon hat az emberekre.

Huszárik Zoltán Szindbád című filmje például olyan élmény volt, ami meghatározott bennem minden további gondolkodást a filmkészítés lényegéről.

Dehir.hu: Ha választani kellene, mire szavazna: a játék- vagy inkább a dokumentumfilmekre?

Dombrovszky Linda: Ezt így nem lehet szétválasztani. A szakdolgozatomat is ebből írtam mindkét egyetemen: a dokumentum és a fikció viszonyáról.

Egyik sincs a másik nélkül: a dokumentumfilmben is "...óhatatlanul ott a rendező, aki mindent megálmodik..." (Truffaut szerint például ez a leghazugabb műfaj), ugyanakkor a játékfilm is tele lehet dokumentarista elemekkel, mégis fikció.

Legutóbbi munkám, a Piros rózsa (Csehszlovákia 1968-as megszállásáról szól) jó példa erre: egykori katonákkal forgattuk le a filmet, akik részt vettek a katonai akcióban. Nem egyszerűen elmondják, ami történt velük, hanem újrajátsszák eredeti katonaruhában és helyszíneken, tehát az egész film a két műfaj határán mozog.

Dehir.hu: Kikkel dolgozott együtt? Milyen munkái voltak, amire büszke, és ezeket hol lehet látni?

Dombrovszky Linda: Nehéz felsorolni mindenkit, aki fontos... De kiemelném egykori osztályfőnökeimet, Almási Tamást és Kékesi Attilát, és azokat, akik mellett rendezőasszisztensként tanultam: Szász Jánost, Bereményi Gézát, Sopsits Árpádot. Saját munkáim közül a diplomafilmemet, a Harmadnapont (Nagy Anna, Huszárik Kata, Györgyi Anna főszereplésével), mellyel szerepeltünk többek között az Európai Filmdíjra is jelölő Dráma Fesztiválon. Vagy a Hetvenes című áldokumentumfilmet, melyet tíz országban vetítettek filmes rendezvényeken, és öt díjat hozott. A legfrissebb, a Kockaember most kezdte fesztiválkörútját, és már Amerikába és Kanadába is meghívták (Kovács Zsolt, Bán János, Székely B. Miklós, Györgyi Anna, Quintus Konrád főszereplésével). Van egy honlapom, melyen azok a munkáim láthatók, amiket már nem fesztiváloztatok, az internetes megjelenés ugyanis kizárja a fesztiválokon való részvételt.

Dehir.hu: A két balerinával hol találkozott? Hogy jött a film ötlete?

Dombrovszky Linda: A Nők Lapját lapozgatva felfigyeltem egy fényképre: két ősz hajú néni volt rajta, akik szinte teljesen egyformák. Mosolyognak, és olyan kisugárzásuk van a fotón keresztül is, hogy el kellett olvasnom a cikket. Schäffer Erzsébet írása volt, megrendítő és egyszerre felemelő történet a Kolozs-ikrek életéről. Úgy éreztem, meg kell ismernem őket. Az első találkozásnál biztos voltam benne, hogy filmet szeretnék forgatni róluk.

A forgatás speciális volt: a szokásos 10-12 órás forgatási napok helyett egy óránál többet nem dolgozhattunk velük, mert elfáradtak. Csak ültek a kanapén és meséltek, kis stábom pedig mindent rögzített.

Szerettünk hozzájuk járni, mert bár tragikus dolgokról meséltek, mindezt olyan derűvel és szeretettel, belső harmóniát sugározva tették, hogy mindig feltöltődve jöttünk el tőlük.

 

Dehir.hu: Egy ilyen kisfilmen mekkora stáb dolgozik? Mekkora költségvetésből kellett kijönniük?

Dombrovszky Linda: Speciális volt a forgatás azért is, mert mivel nagyon idősek voltak a Kolozs-ikrek, azonnal el kellett kezdeni a munkát – bármilyen anyagi támogatás nélkül. És ez így is maradt, a filmet a stáb „szerelemből” forgatta, illetve a Filmjus Egyesület és a 12. Kerületi Hegyvidék Önkormányzat jelképes összeggel támogatott minket. Tehát

ez a film pár száz ezer forintból készült: ennyiből nyilván csak akkor lehet egy filmet elkészíteni, ha az alkotókat nem az anyagiak motiválják...

Állandó munkatársam volt az operatőr, Hartung Dávid, és egy hangmérnök vett még részt a forgatáson (mivel akkor forgattunk, amikor épp mindketten ráértünk, az ő személye mindig változott). Többen el sem fértünk volna a pici lakásban, de nem is volt másra szükség. A film vágója Batka Annamária, az animációt Bányai Zsuzsanna készítette.

Dehir.hu: Ez a film több nemzetközi fesztiválon is nagy sikert aratott. Hol mutatták be?

Dombrovszky Linda: Budapesten a BIDF (Budapest International Documentary Festival) és a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjában szerepelt, és a Hír TV is többször vetítette. Külföldön Brazília (Sao Paolo), Belgium (Brüsszel), Litvánia (GoDebut Filmfestival) kisfilmfesztiváljain versenyzett, az utóbbin Klapeidában megnyertük a legjobb dokumentumfilm díját. Novemberben Berlinbe hívták a filmet, egyelőre nem publikus a fesztivál versenyprogramja, de annyit elárulhatok, hogy

7000 nevezett filmből választották ki.

Aki látta a filmet és szerette, az nagy elismeréssel volt a témaválasztás miatt és a film megvalósítását illetően is. Én is úgy érzem, jó alanyokat találtam (ami egy dokumentumfilmben a legfontosabb szempont), és az animációs részek is színesítik a filmet.

Dehir.hu: Milyen munkái, tervei vannak mostanában?

Dombrovszky Linda: Jelenleg egy kreatív dokumentumfilmen dolgozom, ami egy nemzetközi szkeccsfilm része: Csehszlovákia 1968-as megszállását dolgozzuk föl öt kisfilmben (az öt megszálló ország szemszögéből), így áll össze egy egész estés dokumentumfilm. Novemberben Európa legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválján, az IDFA Forum szekciójában mutatjuk be a filmtervet Amszterdamban. Ugyancsak novemberben meghívtak a Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztivál ökomenikus zsűrijébe, ez is nagy megtiszteltetés. Folyamatosan dolgozunk a nagyjátékfilm-forgatókönyvemen állandó alkotótársammal, Somogyi György forgatókönyvíróval, illetve

fejlesztünk egy televíziófilm ötletet is: egy Szabó Magda-adaptációt.

Természetesen vannak újabb dokumentumfilm és rövidfilm ötleteim is. Jövő hónapban kiderül, hogy megvalósulhatnak-e.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Jó hangulatú, családias fesztiválon díjazták a legjobb kisfilmeket Debrecenben	2017.10.19
Fesztivált rendeztek Debrecenben: ezek a filmek taroltak	2017.10.19