Papnak készült, jogi egyetemet végzett, majd színésznek állt Bakos-Kiss Gábor

---

Debrecen – Ha énekelhetek, az endorfin átdimenzionálja az agyam – mondja Bakos-Kiss Gábor, aki Ludas Matyi után Kukorica Jancsi szerepére készül. Interjú.

---

Dehir.hu: 13 éves koráig református papnak készült, végül a jogi egyetemen tanult. Nem túl nagy kanyar ez?

Bakos-Kiss Gábor: Nem, egyáltalán nem az. Vagy mégis? Az a helyzet, hogy amikor 13 évesen református papnak készültem, akkor nagyon intenzívnek tűnt számomra a lelkipásztori lét. Azt láttam, hogy van egy szertartás, egy rituálé, aminek a közepén ott van egy ember, aki mindennek az origója. Amit nem értettem akkor, hogy mi az ami ebben engem annyira vonz, azon túl, ami a Jóistenhez köt, mert volt bennem egy erős istenhit. Felnőtt fejjel visszagondolva azt tudom mondani, az a látvány a maga módján olyan volt, mint egy színházi előadás. Amit ott láttam, tapasztaltam, az később is érdekelt, a ritualitás és a teatralitás, a szakrális dolgok átalakulása a színház felé, hogyan került ez ki az utcára: ennek a kapcsolatát később a színművészeti egyetem írt szakdolgozatomban is vizsgáltam.

Dehir.hu: De előtte még ott volt a jog. Miért azt választotta?

Bakos-Kiss Gábor: A jog úgy volt érdekes, hogy a szülők is, meg a tanárok is biztattak, tanuljak tovább, mert jó tanuló voltam, erős gimibe jártam, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumba. Úgy éreztem azonban, nem a matematika fog engem vonzani, ezért egy huszárvágással inkább a jogra mentem, Miskolcra. Ott is, a jog világában is van valami, ami szerintem nagyon érdekes, mert azon ritka hivatások egyike az, ahol ma is jelmezt használnak. Az ember a mai napig úgy látja a bírókat, ügyészeket, ügyvédeket, mint akiket egyfajta szertartásosság jelmez. Ebben a tekintetben a bíróság és az templom nagyon hasonlítanak egymásra. Ha bemegyek egy bírósági épületbe, azt tapasztalom, hogy ott is egyszerre van jelen a hivatalosság és az ünnepélyesség. Az ember fura módon egyaránt ünneplőbe öltözik, ha templomba, bíróságra, vagy színházba megy. A helyzet különben tényleg az, hogyha visszanézek a korábbi éveimre, végig így csapongtam: énekzenei tagozatos általános iskolába jártam, matematika tagozatos gimnáziumi osztályba, aztán jött a jogi, majd a színművészeti egyetem...

Dehir.hu: Mi vitte a művészetek felé? Ráadásul éppen a zenés színészosztályba? A korai zenei tanulmányok?

Bakos-Kiss Gábor: A zeneiskola meghatározó volt, de a művészetek iránti elfogultság otthonról jött. Édesanyám óvónő, sok dalt, verset, mesét ismertetett meg velem, erős impulzusok értek ezáltal, amiket csak tovább fokozott a zenetagozat, ahol már értékelték a tanáraim azt, hogy szívesen szerepelek, nem okoz gondot, ha el kell mondanom egy verset. Sőt kifejezetten jóleső érzéssel töltött el, ha szereplési lehetőséget kaptam. S ez így szépen lassan kezdett engem a színház felé terelni. Középiskolásként is mindig az volt, hogy a tanulás fontos, de valójában az érdekelt, hol tudok olyan jellegű dolgokkal foglalkozni, mint színjátszókör, nyelvművelőszakkör... Jópofa dolgokat csináltunk akkoriban, mert azáltal, hogy a Krúdyban ápolják a névadó irodalmi hagyatékát, én is sokat foglalkozhattam ezzel, többször készítettünk színdarabokat a műveiből.

Dehir.hu: Vidnyánszky Attilával egészen régen ismerik egymást, hiszen diákként már dolgozott vele. Hogy kerültek munkakapcsolatba?

Bakos-Kiss Gábor: Vidnyánszky Attila tanította az osztályomat a színművészetin, tartott egy kurzust, és ennek a folytatása volt, hogy a Magyar Operaszínház előadásaként megrendezte a Thália Színházban még 2007-ben Sztarvinszkij három egyfelvonását, köztük A katona történet. S akkor az a megtiszteltetés ért, hogy ebben az operában én játszhattam el a főszerepet, a Katonát. Innen datálódik a mi kapcsolatunk

 

Dehir.hu: S így került Debrecenbe is aztán?

Bakos-Kiss Gábor: Igen, többször beszéltünk arról, milyen jó lenne, ha a itt játszanék, s akkor realizálódott a dolog, amikor tavaly januárjában a Ludas Matyi címszerepében debütálhattam a Csokonai Színházban. Ez a darab nekem nagyon fontos volt, mert ha szerepálmokról beszélünk, mindenkinek olyasmi jut az eszébe, mint mondjuk a Hamlet. Mivel azonban a lelkem mélyén én nem tudom megtagadni, hogy falusi gyerek vagyok, s ha valaki ilyen miliőből származik, és azt mondják neki, hogy te leszel Ludas Matyi, az nagyon nagy öröm lesz számára. Nem volt könnyű előadás zeneileg, de nagy élmény volt számomra az, hogy a Csokonai Színházban, Fazekas Mihály városában lehettem Ludas Matyi...

Dehir.hu: Milyen ez a színház, és maga a város? Hogy látja?

Bakos-Kiss Gábor: Debrecenben egy nagyon erős társulat van, egy európai mércével is remek színház. Ami szerintem ugyanakkor abszolút családias. Mivel a diplomaosztást követően többfelé játszottam – budapesti színházakban, de Szegeden, Zalaegerszegen, Kaposváron is –, komolyan mondom, hogy mind közül ez a legotthonosabb. Ebbe bele kell érteni minden itt dolgozót, akikkel nagyon könnyű megtalálni a közös nevezőt. Különben meg református gyerekként, majdnem papként a kálvinista Rómában játszani nagyon jóleső érzés. Jól érzem magam Debrecenben, ez egy igazán lendületes város, ami nagyszerű lehetőségeket nyújt, ha lazítani, kikapcsolódni, szórakozni akarsz. De az is nagy élmény, hogy ugyanabban a medencében, ahol reggelente úszom, nemrég ott nyert Cseh Laci is az Európa-bajnokságon.

Dehir.hu: Ludas Matyi, Világvége szerelem, Mária – hogyan folytatná a sort?

Bakos-Kiss Gábor: A halott város, Kóbor csillag, Jászai... Úgy érzem, szép lehetőségeket kaptam ebben az évadban. S nagyon érdekes, hogy miközben a Jászai című darabban Petőfit alakíthatom, a következő évadban a Petőfi által írott János vitézben Kukorica Jancsi leszek... Szerintem semmi sem véletlen.

Dehir.hu: Van szerepálma?

Bakos-Kiss Gábor: A fentieken kívül? Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésből. Vagy ha zenéset kell mondani, akkor Bánk bán.

Dehir.hu: S mi a helyzet az énekléssel, az énekes szerepekkel?

Bakos-Kiss Gábor: Azokból szerte az országban, s persze itt is kijutott. De azt kell látni, hogy én elsősorban színész vagyok, aki sokféle eszközzel él. Ha egy produkcióban énekelni kell, hogyne, szívesen teszem, hiszen az éneklés is egy színészi eszköz, olyan, amit az adott produkcióban használni kell. De tény: öröm számomra, ha énekelhetek. Az endorfin ilyenkor átdimenzionálja az agyamat.