Bejelentkezés Regisztráció
Felhasználó név:
Jelszó:
| Elfelejtett jelszó
Felhasználó név*:
E-mail cím:
* Ne használjon ékezetes betűket!
A jelszót e-mailben küldjük.
Rovatok

Kritika | Kultúra | Színház

Mária: csúcsra járt a Főnixben az X-faktor

2011. december 12. 7:57 | Frissítve: 2011. december 13. 11:03 Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu

Debrecen – Új magyar musical született: érthető jelképekkel mutatja meg a kort, melyben a drog, a szex, a vér és az erőszak uralkodik. Ám nem lever, hanem felemel. Mert van remény.

Van, aki azt mondja, az a baj a Vidnyánszky rendezésekkel, hogy túl bonyolultak, nehezen érthetők. Meg hogy színházba kikapcsolódni megy az ember. Ha innen indulunk, akkor a Ghymesből ismert Szarka Tamás és Vidnyánszky Attila Máriája valóban nem egy Marica grófnő. Nincsenek benne klasszikus értelemben vett slágerek, nem egy laza, spicces bohózat. De hát Máriáról, Jézus anyjáról nem is feltétlenül ilyesmit várna az ember. Advent van ráadásul, és bár olykor elhangzik, leginkább pusztába kiáltott szó, hogy a szeretet ünnepe az nem multiknál, meg piacokon és vásártereken folytatott küzdelmekről kellene, hogy szóljon.

Szemben a világgal: Mária és József (Fotók: Máthé András/Csokonai Színház)

Szemben a világgal: Mária és József (Fotók: Máthé András/Csokonai Színház)

Ha innen nézzük, ez a Mária már-már arcpirítóan egyszerű és logikus jelképekkel operál az első pillanattól. Amikor állati emberek kúsznak elő a semmiből, és dübörögni kezd a diszkó, s elhangzik a szózat, az üzenet: fogyasszatok! Drogok, szex, vér, minden, ami a mi világunkat jellemzi. Korrupció, manipuláció, kisstílű, kiégett figurák, a démoni hatalom árnyjátéka. Arcunkba kapjuk: íme az ember, a mai kor embere. Félelmetes? Az. Kapcsoljuk be a tévét, üljünk be egy moziba, lapozzuk fel a sajtót, böngésszünk az interneten – tényleg mást várunk? Ugyan már, félre az álszent képmutatással. Ez a Mária azt mutatja meg, ami van: egy velejéig romlott világot, mely megfosztotta magát a mítosztól, a misztériumtól, attól, ami nem vér, nem sár és nem arany.

A kísértő Ego arra biztat: fogyasszatok!

Csak a reményből van még egy fénysugárnyi. Ez Mária, és a gyermek, akinek meg kell születnie. A történetet mindenki ismeri. Heródes király éli élvhajhász életét, s féli azt, aki eljönne, mint a zsidók királya. Azt hiszi, a hatalmára törne, ezért az Egóra, a kísértő gonoszra hallgatva legyilkoltat minden magzatot és kisdedet. Lehetne a Mária olyan laza, mint a Jézus Krisztus Szupersztár: de az a Mária inkább Mel Gibson Passióját idézi. Igen, sok a vér, kemény, kegyetlen olykor. Felkavaró, torokszorító. De minden feszült jelenet után jön egy kis oldás. S amikor a darab csúcsára ér, és miközben az égig emelkedik Mária, és megszületik gyermeke, a kis Jézus – akit csak a gyermekek tudnak megérteni és befogadni igazán, ezért betlehemeset játszó gyermek háromkirályok kerítenek köré jászolt –, akkor hiába mutatja Ego két egymáson keresztbe tett gerenda segítségével a jövőt: az élmény mégis felemelő, katartikus lesz. A Főnix Csarnok ragyogó fényben ázik: a világ virága, a világ virágossága emelkedik magasra a gyermek Jézuskát ölelő Mária jóvoltából. A csarnokban fehér ruhába öltözött fiatalok futnak felfelé a lépcsőkön, s feszítik fehér vásznakkal ezt a betlehemi csillag(virág)ot. A gonoszt elfújja az ének, és a nézősereg megrendülten kezd tapsolni…

A helyszín kísértetiesen hasonlít a mi világunkra

Sok ember sok munkája fekszik a Máriában. A szöveg nem mindig érthető, a tér néha hirtelen üresnek tűnik, amikor csak egy-két ember énekel – de ez elég ritka. A Mária akkor él igazán, mikor tömegjeleneteket látunk, amikor a tér minden pontján történik valami, és dübörög a zene, lobognak a fények, a színek, s látjuk, milyen az ember – nem kis részben Olekszandr Bilozub jelmezeinek és díszleteinek is köszönhetően. Olt Tamás enervált, kiégett Heródese olykor a tébolyult Nerót idézi, Pápai Erika mint Erzsébet megmutatja, micsoda énekhang fért a torkába, József szerepében Bakos-Kiss Gábor megszállottan keresi a rendszert az őrület világában, s próbál igazodni valamihez, ami fentről érkezik. Rácz József kissé fakóbb angyal, mint szokott, de szerethető, míg Földes László olyan, mint máskor: egy komédiás – akinek kíméletlen kalapácsütéseire mégis szükség van e darabban. Mészáros Tibor könnyedén, már-már zavarba ejtően természetesen hozza a kísértő Egót, a Sátánt. Újhelyi Kinga pedig? Ő most éppen Mária. Prózai színésznő elképesztő hangi adottságokkal, fiatal anyuka, aki ezért – miután magára talált – mintha József Attila verséből lépett volna ki: „boldogságos kis mama. / Hulló könnye záporán át / alig látja Jézuskáját.”

Nagy élmény ez a musical, grandiózus látomás, mely néha még a Főnixet is szétfeszíti. Ráadásul olyan egyszerű a története, mint akár 7-800 éve a misztériumjátékok voltak, amikor az egyszerű közönségnek egyszerű komédiások játszottak a jó meg a rossz örök harcáról. Manírok, szépelgés, hamis esztétizálás nélkül. Minden korosztály, minden népréteg örömére. Akkor a nép értette azokat a történeteket. Kérdés, hol vagyunk mi hozzájuk képest. Tudjuk-e, hogy csodát láttunk?

Vagy mondjuk azt, hogy a Főnixben csúcsra járt az X-faktor?

Hozzászólások

2011. 12. 12. 9:33:55 hukovape Moderálásra jelöl

Nincs katarzis. Mire eljön a vége az embert már letaglózza a rengeteg fájdalom amit átélt. Pár szalag kifeszítése meg a Betlehemes gyerekek nem tudják feledtetni a korábbi borzalmakat. Felborulnak az arányok – rossz a világ valóban, de tényleg egy ilyen előadást vár az ember Adventkor? Én nem. Borzalmas élmény volt. Szívesen kihagytam volna.

2011. 12. 12. 12:27:17 inthewoods Moderálásra jelöl

Sajnos tényleg ritka borzasztó egy előadás volt : ( Kár, pedig az azért kiderült, hogy a Főnixben nagyon szép, monumentális előadást is lehetne csinálni.
A cikkben leírt “… ez a Mária már-már arcpirítóan egyszerű és logikus jelképekkel operál az első pillanattól” mondatot én inkább úgy módosítanám, hogy arcpirítóan primitív megoldásokkal operál. A faék egyszerűségű “dramaturgiáról” meg nehéz bármit is mondani: 10 perc örjöngés, 10 Mária, megint 10 perc Egó tompolás, megint egy kis ellenpont. A zene is teljesen szétesik, semmi egységes fonala nincs (pedig én imádtam Szarka Tamás korábbi dolgait).
Az arányok tényleg teljesen felborultak a darabban, nyilván már a kezdés is kijelölte az az utat, amit a darab továbbvisz: élvezkedjünk kicsit ebben a heródesi világban. A darab pontosan azzá vált, ami ellen szólni kívánt. Ráadásul ebben a kezdésben még semmi megrázó sincs, egyszerűen csak gagyi, pont olyan gagyi, mint a világ körülöttünk. Mert ha olyan lenne, mint a cikkben hasonlatként említett Mel Gibson féle Passio, akkor még jó is lehetne, abban volt valódi dráma, feszültség, és ebből kifolyólag katarzis is.
Ennek ellenére azért van néhány jól sikerült jelenet, pl a gyermekgyilkosság és az azt felvezető jelenetsor, vagy a zárókép. Józsefnek pedig elképesztően jó hangja van, felüdülés volt, amikor szóhoz jutott.
A szándék egyébként biztos szép volt, nem tudom hol csúszott ennyire félre. Kár érte : (

2011. 12. 12. 14:50:31 marica Moderálásra jelöl

Szerintem igazából vannak emberek,akik megértik és vannak,akik nem. Az első hozzászólóhoz csak annyit,hogy senki sem kényszerítette az embereket,hogy jöjjenek el, valamint aki kicsit is tudja,hogy milyen egy Vidnyánszky rendezés,annak tudnia kellett volna félig-meddig,hogy mire számíthat.
Az viszont pozitív,hogy sikerült fájdalmat okozni,mivel megnevettetni mindig könnyebb a közönséget,mint a lelkére hatni. A primitívséghez pedig csak annyit,hogy körül kell nézni a világban és akkor talán rájönne mindenki,hogy miért volt ez így megjelenítve. Gondolom sokan magukra ismertek és ez lehet egy kicsit irritáló,de akkor is ez a szomorú igazság.

Én nem gondolom ennyire negatívan a dolgot,bár tény,hogy nem mindennapi darab és így nagy ellentmondásokat is vált ki. A zenéket imádtam.Igaz, belülről is láttam az egészet,hiszen az egyik szereplője vagyok, de nem tudtam szó nélkül hagyni azt,hogy emberek így kritizálják mások munkáját. Kell a kritika,de nem az ilyen…

Mindenkinek további szép napot!

2011. 12. 12. 18:03:58 hukovape Moderálásra jelöl

Nyilván olyan kritikának az igénye fogalmazódott meg önben kedves Marica mint amilyet a cikk írója írt – ő kétségkívűl megértette ezt a gyönyörű darabot, amit csak a primitív, színházba csak véletlenül tévedő emberek nem értenek (köztük jómagam) akik persze tudhatták volna hogy ilyen címmel “Mária” egy sportcsarnokban semmi jóra ne várjanak főleg egy ilyen kiváló rendezőtől mint Vidnyánszky úr (nem gondolnám hogy ő eddig csak rosszat rendezett volna, ezért is nem ilyet vártam). Nyilván belülről volt idő megérteni a darabot, többször eltáncolva könnyebb volt feldolgozni a sok szörnyűséget amiről ez a mű szól. Nekem nem sikerült – bár sikerült volna.

Kiváncsi vagyok a miniszterelnök-helyettes úrnak vagy például Fülöp püspök úrnak hogyan tetszett ez a remek előadás.

Első hozzászólásomból bizony kihagytam hogy elismerem a művészek teljesítményét, a táncosok kiválóak voltak, a színészek egytől-egyig kitűnőek. Egy olyan darabban ami megérdemelte volna a “Mária” nevet felállva tapsoltam volna őket.

2011. 12. 12. 18:59:32 drkotasz Moderálásra jelöl

életem legborzalmasabb színházi élménye… :(

az meg hogy olyan védi a darabot aki maga is érintett? no komment :)

2011. 12. 12. 22:27:56 dr. Moderálásra jelöl

10-11 éves gyerekekkel nézzeték meg ezt a darabot, mivel bérletük van. Ettől a darabtól biztosan nem lettek színházrajongók.
Több gyerek sírt, remegett…

2011. 12. 13. 0:30:48 klopedia Moderálásra jelöl

Teljesen egyet értek az előttem szólókkal – Maricát kivéve -, és nagyon megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek ÓRIÁSI CSALÓDÁS és borzalmas élmény volt az előadás.
Én is kíváncsi volnék Kocsis Fülöp és Bosák Nándor püspök urak véleményére is…(azt hiszem, sejtem azért, mit gondolnának erről a “Máriáról.”..)
Az is elszomorított, hogy egyetlen bibliai mondat sem hangzott el a darabban, Szarka Tamás gagyi szövegeivel beszél Egotól kezdve (ez még nem lett volna baj, hozzá illett) Erzsébetig, Máriáig mindenki. .
Annak a bizonyos kérdésnek a feltevése pedig egyenesen szentségtörés.Gyalázat
Az a kérdés motoszkált közben bennem, kinek a sugallatára született meg ez a mű? Érzésem szerint a megrendelő neve: EGO….
Ahogy már írták előttem: “A darab pontosan azzá vált, ami ellen szólni kívánt. . ” Elszomorító.

2011. 12. 13. 11:58:03 saca-old Moderálásra jelöl

Csatlakozva az előttem szólókhoz, borzalom. Nekem a Pink Floyd – The Wall c. film jutott eszembe róla. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy mi lett volna, ha a felénél egyszerűen felállok és kimegyek… Ennyi vért legutóbb disznóvágáson láttam. Borzalom, egy agyrém, a vérben tocsogó gumicsizmás figura, a gyerekcsontvázat babakocsiba toló fasiszta, majd a Mária dala közben, fenn bekábítózott, bódulatban vigyorgó bagózó egyén, vérfolyampatak és sorolhatnám… Őrület, egy téboly… Hát nem a Rómeó és Júlia vagy a Mózart… az biztos.

2011. 12. 13. 14:04:18 Notrad Moderálásra jelöl

Magam is elmentek az előadásra, mert a testvérem táncolt a darabban, és az igazat megvallva, annyira nem tudod lekötni ez a borzalom. Inkább testvéremet kerestem a tekintettemmel, mivel a táncosok előadása élvezhetőbb volt, mint ez káoszos összevisszaság. Ahogy az egyik előttem szólós is írta, hogy a nem rendszeres színházba járókat sikerült elijeszteni a színháztól egy jó darabig, és erre adott a város 45 milliót? Én értem, hogy szeretnék felhívni a figyelmünket a világ szörnyűségeire, de sohasem fordult meg a fejemben, hogy anno Mária azon gondolkozhatott volna, hogy elvetesse az Isten fiát. Ez agyrém! Adventkor az ember a szeretetről akar hallani, és látni előadást.

2011. 12. 14. 6:49:32 Krisz Moderálásra jelöl

Üdvözlök mindenkit!

Szerintem nagyon jó volt a fent nevezett musical. Én úgy vélem, hogy a fiatalság elgondolkodott rajta elég erősen, hogy ez tényleg így van. A mai világban tényleg ez van, főleg a diszkó világban (Kábítószer, drog, eszméletlen költekezés, fajtalankodás… nem a szeretetről szól a szórakozás, inkább az ördögi élvezetekről). Manipuláció, korrupció az mindig is volt és mindig is lesz, ez számomra nem új dolog. Jó, hogy azt is bemutatta a darab, de engem inkább a diszkó világ fogott meg. Az ami adott téma azt hiszem a mai világban.
Nekem összességében érdekes volt az előadás. Igaz nem ilyen jellegűre számítottam, de ezért hatásos volt a mondanivalója. Az valóban igaz, hogy Karácsonykor egészen más jellegű előadást kellett volna megnézni, de azért nem bánom, hogy láttam. Egy élmény volt számomra. Én gratulálok akiknek a Mária nevezetű musicalt köszönhetem, örülök, hogy láthattam ilyen jellegű darabot is.

Jó lenne, ha a fiatalok nem a diszkókat töltenék meg, hanem a keresztény templomokat, jó keresztény felfogással. Talán még nem késő, talán ez a darab jobb betekintést engedett az egyháznak, hogy baj van a fiatalság körében.

2011. 12. 14. 9:02:33 klea40 Moderálásra jelöl

Megdöbbentem ennyi negatív hozzászóláson (természetesen Krisz kivételével)Lehet, hogy sokan mást vártak Karácsony előtt, ezt megértem. De nem hiszem, hogy be lehet hunynunk a szemünket a körülöttünk tomboló, széteső világ elől. Igen, ilyen borzasztó az, ami körülvesz , hogy már a reménysugarat -az értünk megszületett és kereszthalált vállalt Jézust- is alig – alig látjuk (hukovape -nincs katarzis). De nekem nem is ettől volt mélyen elgondolkoztató az előadás, hanem hogy eddig még nem láttam ilyen monumentális kiállást az abortuszok ellen! És ha valaki a “mélybe néz”, láthatja, hogy a mai világunk egyik legsúlyosabb rákfenéje ez: a mai gyerekgyilkosságok. A felelőtlen, “éljünk a mának”, szórakozzunk, fogyasszunk, mert megérdemeljük, minden következmény nélkül csinálhatunk bármit -mind-mind összefügg. Azt nem tudom, a püspök urak mit szóltak az előadáshoz, de hogy a szerző/rendező napjainkra “aktualizálta” a bibliai történetet, ez biztos, és ez ellen, nem hiszem, hogy a püspököknek bármi kifogásuk lenne. Nem könnyű és nem egyszerű darab, de ettől még nem kell “lehúzni” és elemezni a szöveg/zene arányait, mert ettől sokkal súlyosabb a probléma.
Ui. nincs közöm sem a szerzőkhöz, sem a szereplőkhöz, és mellesleg a szöveg nekem sem igazán tetszett.

2011. 12. 14. 11:10:47 vidra Moderálásra jelöl

Most már csak egy kérdés maradt:
Mi köze az abortusz témakörnek Isten Fia megszületik témakörhöz?

2011. 12. 14. 12:17:50 klea40 Moderálásra jelöl

Megszületett.

2011. 12. 14. 12:34:53 marica Moderálásra jelöl

Sajnálom,hogy sok embernek nem jutott el a tudatáig,hogy itt nem a régi Máriáról van szó,hanem a napjaink Máriájáról és arról,hogy minden gyermek egy új remény,minden gyermekben benne van az újrakezdés és a Megváltó. Én azt hittem,hogy ezek teljesen egyértelmű dolgok,de úgy látom a hozzászólások alapján,hogy mégsem.Ez is elszomorít. Az pedig,hogy valaki még engem is kritizál,csak mert én benne vagyok és úgy védem….hát neki no comment…..ilyen a világ és ezt ez az ember is megmutatta nekem. Számomra nincs helye az utálkozásnak,mindenki szabadon formálhat véleményt,de itt már eléggé elfajultak a dolgok és szerintem ez jellemző is a mai világra (amit a darabban is lehetett látni). Az pedig,hogy valakinek nem esik le,hogy mi köze a gyerekgyilkosságoknak a műhöz…tényleg gratulálni tudok.A mai Máriánk fejében ebben a világban nem fordult volna meg,hogy megtartsa-e a gyermekét????hm…csak gondolkozni kell! Zárásképpen csak annyit,hogy írta valaki,hogy nem volt idézve a Bibliából…én körbenéznék a nagy világban,hogy hány ember szokott idézni…Mindenkinek további szép napot és további kellemes kritizálást kívánok.

2011. 12. 14. 12:41:53 vidra Moderálásra jelöl

Megszületett, és megszületik majd megint, ha újra ideje lesz. Védelem alatt állt, és védelem alatt fog állni megint, a legnagyobban, és egészen addig így lesz, míg be nem tölti, vagy így volt míg be nem töltötte a küldetését. Ha ez megtörtént, akkor válaszolhat az ember az isteni szóra, hogy hiszi-e, vagy nem, élteti vagy halálát akarja.

Vidnyánszky rendező úr azt mondta, hogy újra kell gondolni a kereszténységet. Ebben igaza van, de vajon mi az első lépés az újragondolás útján?
Ha bűnt tiszta erőből ledugják az ember torkán,akkor megcsömörlik tőle, elfordul, és nem hogy elgondolkodna rajta, hanem már azt se nézi mi születik meg a véres cafatok között a színpadon. Elvétették a suykot, eltévesztették az arányt, sokat akartak, de kicsúszott a kezükből a lényeg.
A gyerek, az Isten Fia, akinek örülni mentünk oda.
De nem akarok bántani senkit, van ilyen hogy nem sikerül. Kívánom inkább minden magyar művésznek, hogy próbálkozzon tovább, mert igaza van Vidnyánszkynak, ezt a kereszténységet újra kell gondolnunk, megint meg kell szeretnünk , mert ezen múlik a jövönk.

2011. 12. 14. 13:37:55 saca-old Moderálásra jelöl

Nem erre kellet volna a 45 milliót költeni az önkormányzatnak, hanem az iskolákra, ahol a szülők finanszírozzák a tisztítószert,a fénymásoló papírt és sorolhatnám….

2011. 12. 14. 14:05:24 fidelis Moderálásra jelöl

Marica írja: “A mai Máriánk fejében ebben a világban nem fordult volna meg,hogy megtartsa-e a gyermekét????”
A kérdés feltevésének csak úgy van értelme, kedves Marica, ha tényleg Kovács vagy Szabó, vagy Bármilyen (mai) Máriára gondolunk. Nekem ez tényleg nem esett le, hogy ez nem AZ A MÁRIA (sokan voltunk így…) Csak azt nem értem, hogy miért volt akkor benne angyal? Erzsébet? Betlehemes?
Az abortusz elleni kampányba behozni Szűz Máriát, azt sugallni, hogy ő is kételkedett, gyötrődött, akkor is durva. Biztos nehéz megérteni, de vannak emberek, akiknek ez a gondolat sérti hitét. Én is ezek közé tartozom. Nem bántani és kritizálni akarok, csak ezt a tényt közölni: én úgy éltem meg, ez a darab bemocskolta az Istenszülő képét. És ez fájt. (Nem csak nekem.)

Sajnálom, hogy elszomorítottunk.
Ezt senki nem tagadja, biztos így van, a MAI MÁRIA elgondolkodnak azon megtartsák-e a gyermeküket.

2011. 12. 14. 14:20:42 fidelis Moderálásra jelöl

arica írja: “A mai Máriánk fejében ebben a világban nem fordult volna meg,hogy megtartsa-e a gyermekét????”
A kérdés feltevésének csak úgy van értelme, kedves Marica, ha tényleg Kovács vagy Szabó, vagy Bármilyen (mai) Máriára gondolunk. Nekem ez tényleg nem esett le, hogy ez nem AZ A MÁRIA (sokan voltunk így…) Csak azt nem értem, hogy miért volt akkor benne angyal? Erzsébet? Betlehemes?
Az abortusz elleni kampányba behozni Szűz Máriát, azt sugallni, hogy ő is kételkedett, gyötrődött, akkor is durva. Biztos nehéz megérteni, de vannak emberek, akiknek ez a gondolat sérti hitét. Én is ezek közé tartozom. Nem bántani és kritizálni akarok, csak ezt a tényt közölni: én úgy éltem meg, ez a darab bemocskolta az Istenszülő képét. És ez fájt. (Nem csak nekem.)
Sajnálom, hogy elszomorítottunk.
“A mai Máriánk fejében ebben a világban nem fordult volna meg,hogy megtartsa-e a gyermekét????”
Ezt senki nem tagadja, biztos így van, a MAI MÁRIÁK elgondolkodnak azon megtartsák-e a gyermeküket. És biztos ciki és hozzá nem értés, hogy többen azt hittük, hogy angyalt, Erzsébetet, Heródest stb. látva ennek van köze AHHOZ a Máriához.

2011. 12. 14. 14:35:49 fidelis Moderálásra jelöl

Ha a darab az, hogy ez a Mária egy közölünk – mindegy, hogy mai vagy 2000 évvel ezelőtti -, akkor rendben van a dolog. Kételkedjünk, vívódjunk, persze. És ha az élet mellett döntünk, az felemelő.
De ha Máriáról, az Isten Anyjáról (is) szól a darab, akkor sért és gyaláz.
Tényleg, mindenkinek világos volt, hogy ennek a Máriának nincs köze Hozzá? Akkor miért használták a szimbólumait?!
Én úgy gondolom, hogy összemostak itt dolgokat, és szerintem ez baj.
Sajnálom.

2011. 12. 14. 21:26:06 antha Moderálásra jelöl

A darab zenéje és a művészek alakítása nagyon színvonalas. Ami viszont kevésbé fogott meg benne, az egyrészt az, hogy nagyon összetett problémákat túlságosan is leegyszerűsítve és sarkítva ábrázol, ezzel a felszínesség látszatát kelti a nézőben. Másrészt pedig, hogy az én megítélésem szerint túlságosan direkt módon próbálja a maga meggyőződését “ráerőszakolni” a nézőre. Annyira igyekszik sokkolni , hogy a színpadon látott egyre fokozódó borzalmak egy idő után elérik azt a pontot, hogy a túlzás mértéke már-már a komikum határát súrolja – ezt az érzést leginkább Quentin Tarantino filmjeihez tudnám hasonlítani. És ezzel el is a megrendítő, visszarettentő hatás. Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a darab mögött álló művészi szándék…

Hogy miért pont ehhez a bibliai történethez nyúltak az alkotók, miért ilyen módon, és időzítéssel mutatták be, és ennek összességében mennyi köze van ahhoz hogy mostanában a botrány és a kiemelkedő művészi teljesítmény közé hajlamosak vagyunk automatikusan egyenlőségjelet tenni, az természetesen más kérdés.

Az hogy egy hívő ember mennyire képes vagy akar a szereplők köré épült keresztény legenda körre úgy tekinteni mint ami nemcsak szent szöveg, hanem szépirodalmi hagyomány is – így pedig “áldozatul eshet” a divatnak, amely szeret régi, klasszikus szövegeket, történeteket újra felhasználni, aktualizálni, megint egy másik probléma.
Neveltetés, világnézet és elvek kérdése.

Összességében mozgalmas, látványos a darab, a művészek is a táncosok is kitűnően szerepelnek benne. A Ghymes zenéjével kapcsolatban pedig elfogult vagyok, mert régóta a kedvenc együttesem :) .

2011. 12. 14. 21:27:33 antha Moderálásra jelöl

Bocs:
‘ezzel el is’ = ‘ezzel el is múlik’

2011. 12. 14. 22:28:21 Ruszlan Moderálásra jelöl

Kedves színházszerető levélírók!

Pusztán a Ghymes zenéje miatt szenvedtem végig az egészet, túl nagy reményt nem fűztem hozzá. Több mint 25 évig VOLT bérletem, manapság Pestre, vagy Nyíregyházára járunk színházba. Ebben az időszakban soha nem hagytam ott előadást. Az új debreceni rendezés nem nyerte el a tetszésemet, és amikor már a harmadik alkalommal hagytuk ott a nézőteret az első szünetben, elegem lett. Tényleg, miért is nem volt szünet? Talán megfeleződött volna a közönség?
Természetesen sokaknak tetszett, sokaknak pedig nem, ez ízlés és lelki alkat kérdése.
Nem értem, miért nem alkalmaz a Csokonai egy dramaturgot?
Az előadás tele volt jelképekkel, amelyek bizony nagyon is aktuálisak és érthetőek. Ám mindez hanyagul egymásra volt dobálva, mintha egy filmrendező a vágásokat egyszerűen összefűzte volna. Arról nem beszélve, hogy ezek a jelképek túl erősek voltak, ami így karácsony táján különösen nagyot üt. Nem vagyok hívő, de mint mindannyian, én is keresztény kultúrkörben nöttem fel, és ez az ízléstelen vérben tocsogás nagyon zavart.
Ugyanakkor nagyon tetszett a színpadi megoldások egy része, főleg a szereplők forgása.
Szintén nagyon tetszett a zene és ének, főleg ha behunytam a szememet,át tudtam adni magam a muzsika varázsának.
Az a szerkezet a legelején nagyon emlékeztet egy régebbi ZS kategóriás Van-Damme filmre. Emlékeztek? A főgonosznak volt egy ugyanilyen szerkezete, ami repült és kisebb volt. De azt már megszoktuk, hogy nálunk minden nagyobb mint kellene (pl Fórum )
Egyszóval zseni a mi rendezőnk, nem is való neki ez a poros kisváros, mint Debrecen, sokkal többre hivatott.
Szerintem inkább Nemzeti élén lenne az ő helye, nekem meg újra lenne színházbérletem Debrecenben.

Kedves színházszerető levélírók!

Pusztán a Ghymes zenéje miatt szenvedtem végig az egészet, túl nagy reményt nem fűztem hozzá. Több mint 25 évig VOLT bérletem, manapság Pestre, vagy Nyíregyházára járunk színházba. Ebben az időszakban soha nem hagytam ott előadást. Az új debreceni rendezés nem nyerte el a tetszésemet, és amikor már a harmadik alkalommal hagytuk ott a nézőteret az első szünetben, elegem lett. Tényleg, miért is nem volt szünet? Talán megfeleződött volna a közönség?
Természetesen sokaknak tetszett, sokaknak pedig nem, ez ízlés és lelki alkat kérdése.
Nem értem, miért nem alkalmaz a Csokonai egy dramaturgot?
Az előadás tele volt jelképekkel, amelyek bizony nagyon is aktuálisak és érthetőek. Ám mindez hanyagul egymásra volt dobálva, mintha egy filmrendező a vágásokat egyszerűen összefűzte volna. Arról nem beszélve, hogy ezek a jelképek túl erősek voltak, ami így karácsony táján különösen nagyot üt. Nem vagyok hívő, de mint mindannyian, én is keresztény kultúrkörben nőttem fel, és ez az ízléstelen vérben tocsogás nagyon zavart.
Ugyanakkor nagyon tetszett a színpadi megoldások egy része, főleg a szereplők forgása.
Szintén nagyon tetszett a zene és ének, ha behunytam a szememet,át tudtam adni magam a muzsika varázsának.
Az a szerkezet a legelején nagyon emlékeztet egy régebbi ZS kategóriás Van-Damme filmre. Emlékeztek? A főgonosznak volt egy ugyanilyenje, ami repült és kisebb volt. De azt már megszoktuk, hogy nálunk minden nagyobb mint kellene (pl Fórum )
Egyszóval zseni a mi rendezőnk, nem is való neki ez a poros kisváros, mint Debrecen, sokkal többre hivatott.
Szerintem inkább Nemzeti élén lenne az ő helye, nekem meg újra lenne színházbérletem Debrecenben.

2011. 12. 14. 22:29:00 Ruszlan Moderálásra jelöl

elnézést a duplázásért

2011. 12. 15. 10:41:26 Urszubeli Moderálásra jelöl

Szerintem egyáltalán nem volt rossz mű, nekem kifejezetten tetszett. Katolikus vallású 21 éves srác vagyok, és abszolút nem egy ilyen darabra számítottam. Engem is sokkoltak a mai világról alkotott életképek, már rögtön az elején, de mivel egyetemre járok, és (sajnos) volt részem 1-2 egyetemi buliban, pontosan ez történik.

Szomorú de igaz kép, és szerintem azért volt nagyszerű, mert hitelesen ábrázolták, ugyanakkor igényes, profi munka volt mögötte! A rosszat nem lehet szépen tálalni, hanem csak úgy, hogy ha az ember egymásra hányja ezeket a romlott szimbólumokat…. aztán elégeti. Ami szerintem meg is történt a darabban, csak nem épp olyan formában, ahogy azt vártuk volna a legtöbben. Bennem a gyerekek megjelenése hozta a teljes egyensúlyt a színdarabba, az volt az a pont, amikor feloldódott a feszültség. Nagyon tetszett a megoldás.

A záró kép pedig nem azt mutatta, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett, nem is ez volt a célja és nem is lett volna jó, ha ezt erőltetné, mert nem erre tart a világ. Viszont megmutatta az utat, amire rá kell térnünk és ki kell szakadnunk ebből a tébolyból, mert ez az állapot tarthatatlan. Számomra a záró kép egy templomot jelenített meg, az orgona háttérhangjával, a színes rózsaablakkal és a középen felállított betlehemi csillaggal, ami úgy volt megvilágítva, mintha az Eukarisztiát, vagyis az Isten megtestesülését, magát Jézus Krisztust szimbolizálta volna. Nagyon örömteli volt látni, hallgatni ezt az utolsó képet, és igazán úgy volt nagy hatása, hogy megmutatta a végleteket, azt a mérhetetlen kontrasztot, ami ezt a világot jellemzi.

Az eddigi hozzászólásokból ítélve vitathatatlan, hogy a zene, a táncosok játéka és a szereplők produkciója egészen elképesztő, számomra világszínvonalú volt(az angyalt leszámítva, aki szerintem nagyon erőtlen és szegény volt, bár lehet, hogy ez a rendezés hibája). Egy nagy kivetnivalót azért találtam, a szöveg nagyon ritkán volt érthető, főleg a dalbetéteknél, de amit megértettem belőle, az kifejezetten tetszett.

És én is kiemelném a darab nagy mértékű abortusz ellenes fellépését is, ami talán a legfontosabb üzenete volt, persze a sokkoló képek azt az érzetet is kelthetik bennünk, hogy mi értelme lenne egy ártatlan kisgyermeknek egy ilyen világba megszületnie, de ha az ember megérti a születés csodájának és szentségének misztériumát, és hinni tudja, hogy minden egyes magzat lelkében ott van a Jóisten az élet által, akkor végül felül tudunk kerekedni ezen a fertőn.

Nem mondom, hogy mindenkinek meg kéne néznie ezt a darabot, de egyes célcsoportokkal biztosan megnézetném…

2011. 12. 15. 14:50:10 inthewoods Moderálásra jelöl

hmm, kedves Marica azt írod, hogy:

“.A mai Máriánk fejében ebben a világban nem fordult volna meg, hogy megtartsa-e a gyermekét????hm…csak gondolkozni kell! ”
hát lehet, hogy ez neked furcsa, de az én világképembe tényleg nem fér bele, hogy bárki is azon gondolkodjon, hogy megtartsa-e a gyermekét… (Mária meg pláne)

egyébként az egy tagadhatatlanul nagy előnye a darabnak, hogy legalább a köztudatba bekerült a téma, és megmozgatja az embereket… (így vagy úgy) :)

2011. 12. 17. 9:47:03 ursus639 Moderálásra jelöl

Eddigi életem legcsodálatosabb színházi élményében volt részem e darabon keresztül.Olvastam az előttem szólókat ,de nem érdekelnek bár sok dologgal nem értek egyet az előttem szólókkal nem kívánom őket a véleményükben befolyásolni hiszen az egyéni vélemény befolyásolható sőt akár manipulálható is de feleslegesnek érzem és csak a véleményem az élményem szeretném megosztani.
Mikor beültem az előadásra nem tudtam mit várjak hiszen ez musical néven lett meghirdetve vajon olyanra kellene számítanom mint a Grease vagy a Jézus Krisztus Szupersztár????Közben tisztában voltam azzal is,hogy ez egy újabb Vidnyánszky rendezés lesz és mivel elég sok Vidnyánszky által rendezett darabot láttam(többek között a Mesés férfiak szárnyakkal-t is) tisztában voltam azzal ,hogy mire számítsak.A darab elején mikor lement a fény ,megjelent Ego a lépcső elindult hátrafelé és a résekből előbújtak a férgek,csúszómászók,pókok majd görbetükröt mutatva a ma emberének megmutta azt,hogy mik is vagyunk és mivel töltjük (nem normális estben)a karácsonyt.Egy átlagos magyar család karácsonya a következőképpen zajlik:karácsonyt megelőző óriási bevásárlás ,multik polcain való elmerülés minél értékesebb ajándék kiválasztása(ahelyett hogy készítenénk valamit)majd karácsony napján sütés főzés díszítés kivilágítom a házam ,hogy mások is lássák milyen módos karácsonyt tartok aztán este jobbik eseteben leül a család közösen vacsorázni a bőség mámorában buja “zabálásba kezd” ezek után megérkezik a Jézuska kibontjuk az ajándékokat mosolygunk egy kicsit majd mindenki elvonul a maga szobájába még egy tányér ennivalóval tv-zni.Hol vannak a meghitt pillanatok?A közös karácsonyi népdaléneklések?Hol van ebben a család mint közösség?Miért szülessen meg a megváltó egy ilyen helyre ?Meg tudna egyáltalán születni ilyen szívekbe?Nem hiszem…Nekem ezt adta az eleje a diszkó,a buli a bujaság ,a zabálás, a drog a füst.Aztán mint a zenei feloldójel József és Mária duettje a lépcső tetején ahol az emberek szolgálnak lépcsőként.Majd a harc Ego és Heródes között vajon elég “tökös”Heródes ehhez a feladathoz?Majd a gyerekgyilkosság ami a valóságban semmivel nem lehetett finomabb csak durvább…Közben elérkezik az angyal majd az álangyal.S a végén Mária vajúdása most is bele borzongok ahogy mesélem.Ez a musical valóban Máriáról szól az ő áldásáról arról hogy mit élhetett át és mit él át egy anya egycsodálatos 9 hónap alatt.Ahogy mámorban úszik miközben megfordul a fejében ,hogy vajon akkor is ugyanúgy szeretni fogja ha nem olyan lesz a gyermek mint aminek elképzelte?A válasz természetesen igen.Én azt hiszem a végén megszületett a kis Jézus a megérrdemeltek szíveiben.Az tény ,hogy nem lett volna szabad korhatár nélkül hagyni e darabot bár én azt gondolom hogy egy 16 17 éves lányt megindít annyira hogy felelősségteljesebb legyen…Én minden zsigeremmel jól éreztem magam nem volt kötelességem ott lenni mint ahogy senkinek sem(bárki felállhatott elmehetett),de utólag még is sajnálok valamit ,hogy csak 3X láthattam e világraszóló valós gyönyörűséget! Köszönöm mindenkinek ,aki segítségére volt annak,hogy e darab megszülethessen és dolgozott azért hogy az emberek szemét ki a szíveiket nyitottá tegye a világ világosságának befogadására.

2011. 12. 17. 23:44:48 Vombat Moderálásra jelöl

A vombat a budapesti állatkert új dicsősége.
A Mária meg…
(Nem láttam, ezért nem írok róla.)
Bizonyos zenés műfajoktól (operett, musical, daljáték, “kortárs keserédes”) hányingerem van, ezért ilyet nem nézek. Nem zsigerből, próbálkoztam, de nem jött be.
Észrevételeim:
A cikk szerzője, Szénási Miklós, ha jól tudom, tavaly a Színház szerzője volt (Mesés férfiak…) Tehát kötődése nyilvánvaló. Illik így kritikát írni? (Szerintem nem.)
Vidnyánszky Attila rendezései megosztóak, kétségtelen. Van, amiket meg se nézek, van, amiket igen, egyeseket rémesnek találok (Háry János vitéz), másokat viszont életem legkiválóbb színházi élményének tartok, különösen vígjátékait (Liliomfi, Ribillió…) és operarendezéseit (A végzet hatalma, Turandot, Borisz Godunov).
Szerintem Ő egy zseni, de időnként mellényúl.
Mint mindenki, aki ember.
Sokat várok a Halott város-tól. Szükségem lenne rá, hogy megmaradjon a hitem.
Csokonai Színház- a mi színházunk!

2011. 12. 21. 0:10:30 marica Moderálásra jelöl

Nagyon jó olvasni,hogy tényleg vannak olyan emberek,akikhez eljutott az üzenet.Már csak ezért érdemes volt azt hiszem ennyi munkát belefektetni.
Olvastam,hogy voltak olyanok,akik elhoztak gyerekeket is. Igazából sajnálom,mert valószínű,hogy tényleg nem néztek és nem olvastak utána,nem látták azt a sok interjút és kisfilmet,ami erről a műről szólt(mert akkor biztosan nem hozták volna el őket) Egyet értek,hogy korhatárt kellene szabni,ez tény. Én sokáig azt hittem,hogy így is van. Ez tényleg hiba volt,hiszen nem gyerekeknek való.De gondolom azt hitték,hogy ha valaki megvesz egy jegyet,utána jár és akkor egyértelművé válik,hogy kiknek szól és kiknek nem. De ebben tényleg igazat adok.

drkotasz-nak pedig csak annyit mondanék (mivel itt mindenki előtt engem sértegetett),hogy ha olyan írhat véleményt,aki nem ért hozzá,akkor azt hiszem olyan “védheti”is (az ő szavaival), aki megértette és ért is hozzá (még ha ez a személy egy szereplője is,mint én). Egyébként pedig tényleg köszönöm neki(és gratulálok is egyben), hogy bebizonyította nekem: vannak ilyen emberek,akik így láthatatlanba is képesek ismeretleneket sértegetni nevüket nem felvállalva. Ilyen a mi világunk… :D

.Azok pedig,akik egy pár hozzászólással fentebb kíváncsiak,hogy mit szóltak hozzá olyan emberek,mint Fülöp Püspök….nézzék meg :

http://csokonaiszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277:maria-megkisertese-a-heti-valasz-cikke&catid=48:rolunk-irtak&Itemid=61

Sok “nagy” ember jött el megnézni a darabot és a premier utáni banketten vállalták a véleményüket és bár ezt nem mindenki hallotta,de nekünk ez és a közönség számított a legjobban!

És még ha a nézők közül sokan nem pozitív élményként élték meg(nem is létezik olyan,ami mindenkinek megfelel és tetszik), akkor is úgy gondolom,hogy biztosan mindenki kicsit más emberként tért haza,mint ahogyan eljött (lehet hogy csak annyival,hogy:húúú!Soha többet nem nézem meg!vagy:De borzalmas volt!Sok volt a fájdalom,a vér stb…De valamit akkor is kapott és ez a lényeg….a művészet mindig ad.még ha nem is vesszük észre.

Mindenkinek további szép napot kívánok!

2011. 12. 21. 23:08:15 Vombat Moderálásra jelöl

Meg a Pityu….
Indokolatlan jókedv.
“Az ember sárkányfog vetemény, nincsen remény, nincsen remény.” (Vörösmarty)
Ez a Csokonai Színházra halmozottan igaz, halmozottan igaz.
Vombat

2011. 12. 21. 23:15:29 Vombat Moderálásra jelöl

Bohémélet, szereplőválogatás? Vidnyánszkynak mennie kell!
Ennyi, elég volt!
Elég volt, elég, ez már nem az én zeném.
(Ki lehetne jobb Rodolfo Cselóczky Tamásnál?)
Elegem van már ebből a kibaszott világból.
Vombat

2011. 12. 22. 18:26:34 drkotasz Moderálásra jelöl

Kedves Marica!

Már a második kommentjében is láttam hogy elmondott engem mindennek, bebizonyítva látja általam a darabban látott emberi borzalmakat. Nem akartam válaszolni, mert nem szeretem az üzengetést a neten keresztül (teljesen igaza van hogy névtelenül, de többek között az Ön nevét sem ismerjük). Most viszont azt látom, hogy Önt nagyon zavarja ártatlan kommentem, és erre szeretnék pontot tenni.

Így karácsony tájékán szeretnék elnézést kérni Öntől, nem volt szándékomban megbántani Önt (ezért is volt a szmájli a mondat végén). Nem kellett volna engem (a kommentemet) ennyire komolyan venni. (Aki ismer, sosem teszi). Higyje el, nem vagyok én annyira rossz, csak feldúlva, átverve, letörve stb. éreztem magam a darab megtekintése után, és mindössze azt szerettem volna kiemelni, hogy nyilván Önhöz jobban hozzá nőtt a darab, több mindent megértett az órákon át tartó próbák során, mint jómagam, aki nem erre voltam felkészülve. Csak örülök annak az embernek az örömének aki élvezte az előadást, bárcsak én is élveztem volna. Nálam nagyobb abortuszellenes pedig szerintem a világon nincsen, diszkóba sem járok és életemben nem drogoztam. Mindennek ellenére tudom hogy a világ rossz, csak én abban a reményben ültem be a nézőtérre hogy ezt egy pár órára elfelejthetem. Sajnos nem így történt. Ennél sokkal komolyabb volt a mű, amire nem voltam felkészülve, és az év 12 hónapjából 11-ből (ami nyilván nem a karácsony előtt december) természetesen engem sem érintett volna ilyen mélyen a dolog hogy Önt látatlanban sértegetem (ismétlem, nem volt szándékomban). Természetesen gratulálok a táncosok teljesítményéhez, szerintem kiváló volt!

Egy szó mint száz, kérem bocsásson meg nekem kedves Marica és legyen Önnek is (mint minden más olvasónak/kommentelőnek) Áldott, Békés Karácsonya!

2011. 12. 23. 22:46:14 Vombat Moderálásra jelöl

A furcsák közé tartozom.
Elnézést kérek, hogy a “Mária” rovatba beleszóltam, más tartalommal.
A “Mária”-ról nincs mit mondanom. (Nem láttam.)
Legutóbb elragadott az indulat. Helytelen.
Operakedvelő (ritka, mint a vombat…) emberként ragadtattam el magam, nem kellett volna.
De itt Debrecenben az utóbbi években csoda történt. (Jellemző, még Fáy Miklós, vitriolos tollú kritikus nyála is csorgott mondjuk egy Borisz Godunov kapcsán.)
Ehhez képest a tavalyi évad rémesen gyenge volt.
Az idei meg…
Nem is létezik.
Kár, nagy kár.

Új hozzászólás

Vissza az oldal tetejére

Videógaléria

Továbbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieketnyarfa20120521vid
  • nyarfa20120521vidTovábbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieket Napok óta prüszkölnek a tócóskertiek a nyárfák szálló pihéi miatt. Többen már csak maszkban tudnak kimenni...
  • dkvnagy20120521vid2Fejleszti utastájékoztató rendszerét a DKV Év végére már valódi és pontos információt adnak a DKV utastájékoztató kijelzői. Sokan panaszkodtak arra,...
  • elmeleti-negyszogModernizálták az Elméleti négyszöget a DEOEC-en Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítették az Elméleti négyszöget a Debreceni Egyetemen. A...