Belépés
Regisztráció
Bontásokra jár és kincsekre lel a debreceni helytörténész – fotókkal
Szerző: Szilágyi Szilvia | szilagyi.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2021.06.12. 11:00 | Frissítve: 2021.06.14. 08:33
Debrecen - Horváth Péter már 2015 óta jár ki házbontásokra, azóta sok érdekességre lelt. A város változik, de jó, ha maradnak tárgyi lenyomatai is – vallja. Interjú.
Édesapja, Horváth Péter múzeumi restaurátor volt, a nagyapja, Béres András pedig néprajzkutató, a Déri Múzeum egykori igazgatója, nem is annyira meglepő hát, hogy érdeklődési körének fókuszában a város, s annak helytörténete került. "Nálam ez a 'szimering' ment ki" – mondja nevetve Horváth Péter, aki a városháza tervtárában Balogh Lászlóval dolgozik együtt, akivel megalapították a Cívisporta nevű helytörténeti lapot is.
Fotók: Szilágyi Szilvia
A dokumentumok mellett a tervtárban egy ideje már a cívisházak tárgyi emlékeit is őrzik, figyelemmel kísérik a házbontásokat, s izgalmas kincseket mentenek meg az utókor számára. A folyamatosan bővülő gyűjteményt a városháza Mikrofilmtárának folyosóin tárolják, de a tervek szerint hamarosan a nagyközönség is megtekintheti azokat egy kiállítás során.
Dehir.hu: Honnan, s mivel indult el az egész gyűjtögetés?
Horváth Péter: Egy régi épületbe születtem, így először azt, a Batthányi utcai „mézeskalácsos” ház történetét kutattam, amivel egy OTDK különdíjat is nyertem Pécsen, innen indult az egész, majd arra gondoltam, miért ne lehetne több épület ismeretanyagát is megvizsgálni. Balogh Lászlóval szinte egyszerre kerültünk be a Városháza építészeti archívumába, tervtárába, akkor ez egy hatalmas nagy szellemi információgyűjtemény volt, több házzal is el lehetett kezdeni a kutatást. Van egy szellemi háttere, kik lakták, hogy épült, hogyan bővült egy ingatlan, s van egy tárgyi lenyomata is. Ahogy változik a város, egy-egy épület eltűnik a föld színéről, a terepbejárások alkalmával,
a bontásokon olyan tárgyi fragmentumokra bukkantam, melyeket érdemesnek találtam megmenteni, nem hagytam hát, hogy a szeméttelepre vagy a sittbe kerüljenek, hanem ilyenkor megbeszéltem az érintettekkel, hogy elvinném.
2015-től kezdett el egy ilyen irányt is venni a kutatás.
Dehir.hu: Melyek azok az elemek, amelyekre különösen figyelnek, amikor kimennek egy-egy bontáskor?
Horváth Péter: Például kovácsoltvas zsanérelemek, névbélyeges téglák. Ez egy folyamatosan bővülő és épülő tárhely. Masits László a Kölcsey-házból megmentett egy ablakot, amit képzőművész fia, István nálunk helyezett el, ezzel színesítve a gyűjteményt. A városháza felújításakor pedig előkerült a ház emléktáblája, s egy 1840-es évszámmal jelölt tégla is. Van olyan ház, amiről pontosan tudjuk, mi van benne, így, ha bontásra kerül a sor, tudjuk, mire érdemes figyelni. Így sikerült régi zárakat, silteket megmenteni a kapukról, vagy nagyon szép, míves vaslemezeket.
A debreceni építészetnek van egy polgári és egy népi világa is, még ha az utóbbiról hajlamosak vagyunk is megfeledkezni. Nem egy újkeletű dolog, hogy a népi jellegét próbáljuk levetkőzni, már a millenium környékén láthattuk ennek a történeti lenyomatait. A városi múzeumban ki volt állítva egy cívis szoba, ami már akkor eltűnőben volt. Erről a kiállításról két-három fotó maradt fent, s azokon jól kivehető, hogy a cívisházakban voltak festett porfödémek. Elterjedt nézet, hogy Debrecenben minden fal fehér volt, pedig ez nem így van, megjelentek természeti ábrázolások, növényi ornamentikák, elég, ha bemegyünk a Kistemplomba, ott is láthatjuk a festett karzatokat. Amikor egy Varga utcai bontáson jártam, majd szívszélhűdést kaptam, amikor megláttam a festett porfödémeket. A Bajcsy-Zsilinszkyről pedig egy festett keresztgerenda került elő. A harmadik díszített elemre is ezen az utcán bukkantam rá, az ajtókeret mögül került elő egy festett gerenda.
Gyönyörűen látszik ezekből a tárgyi emlékekből, hogy nem egy- vagy kétféle, hanem nagyon gazdag formakinccsel dolgoztak a debreceniek.
Dehir.hu: Mire a legbüszkébb, mit tekint a legnagyobb fogásának?
Horváth Péter: Az említett festett porfödémeket nagy fogásnak vélem, de egy vasdarabnak, egy zárnak is ugyanúgy tudok örülni, amennyiben az igényes.
A régi Szent Anna homlokzatán szobrok is voltak, amelyeket amelyeket feltehetően olasz mesterek, talán az építész Carlone testvérei faraghattak. Eltelt azonban 200 év, s ezek a nem jó minőségű mészkövek, elkezdtek mállani, az 1934-es felújítás alkalmával, amit Jost Ferenc végzett, ezek már nem kerültek vissza. Jost megmentette ezeket az alkotásokat, s amennyire lehetett, próbálta restaurálni, kiegészítgetni őket, még emlékszem is gyerekkoromból, hogy a vadregényes kertjében ott álltak. Évekkel később Nyul Imre, aki a kertség múltját kutatta, talált egy kapcsolatot Jost Ferenc lányához, ő mondta, hogy a szobrok töredéke Sajógalgócra került, az ottani kúria kertjében vannak megőrizve. A főépítészünkkel, Gábor Istvánnal és Szatmári Zsófival elmentünk és megbeszéltük a tulajjal, hogy érdekelnének minket a szobrok. Nem várt eredmény volt, hogy a szobrok mellett mellett egy vörös mészkő medencét is találtunk köztük, ami a visszaemlékezők szerint szintén Jost Ferenc kertjéből került el, tehát a Szent Anna templomból származhat. Izgalmas abba belegondolni, kik lehettek azok, akiket ebben kereszteltek meg, s kik lehetett azok, akik egyúttal katolikusként a város történetének szerves részévé váltak.
Márpedig a Fáy és Reviczky család mellett ebben a medencében keresztelték meg Petőfi Sándor fiát, Zoltánt is. Amikor belegondol az ember, milyen kört jár be egy tárgy, meg tud döbbenni.
Dehir.hu: A fragmentumok restaurálásával is foglalkozik?
Horváth Péter: Amennyit megtanultam édesapám révén és a bútorrestaurálásból, azt megteszem. Egy olyan festett faelemet, amihez tudom, hogy csak parafinolaj kell, zokszó nélkül konzerválok, de egy kőrestaurálásba már nem fognék bele.
Dehir.hu: Úgy tudom, nemsokára kiállításon mutatják be az eddig összegyűjtött elemeket.
Horváth Péter: Már tavaly szerettünk volna a B24 Galériában egy "vetésforgós" tárlatot csinálni: négy hét, négy kiállítás. Balogh László kolléga utcanevekkel foglalkozik, a fia, Tamás közlekedéstörténettel, én épülettel, a kedvesem, Szász Zsuzsa pedig képzőművész, próbáltunk úgy összeállítani ezt a kiállítást, hogy aktivitása is legyen, s hogy egyúttal a várostörténetre is reflektáljon, de a Covid-helyzet ezt is keresztbe húzta. Most, hogy a felújítás idejére bezár a városháza, a Kultúr-Fröccs, a nyitott városháza program keretén belül talán lehetőség nyílik arra, hogy bemutassuk a tárgyakat.
Egy biztos, a téglagyűjteményeinket mindenképp szeretnénk bemutatni idén. Sikerült ugyanis a középkorig visszamenőleg téglákat begyűjtenünk, a Nagytemplom legutóbbi renoválása során is felbukkantak régi törmelékdarabok, s így az egykori András-templomból is kaptunk egy téglatöredéket. A legrégibb és legépebb tégla a Kistemplomból került elő, az épület ugyan leégett, de a megmaradt elemeket újrahasznosíthatták.
Az összegyűjtött téglákat időrendi sorrendbe raktuk, így a manufakturális téglagyártástól eljutottunk az ipari keretekig, egészen az EDTT-ig, azaz az Első Debreceni Tégla Társaságig, amely mint kartell 1945-ig működött. Szeretnénk átadni ezt a több száz évet felölelő Tuilleria Téglatárat.
Dehir.hu: Tuilleria? Honnan a név?
Horváth Péter: Somogyi Gábor indította el Debrecenben a kongó téglagyártást, nagyon szeretett kártyázni, így a téglagyárhoz közel lévő kastélyát, francia módra nagy Tuilleriánnak hívta, ezért gondoltuk, hogy legyen a gyűjteményünk is Tuilleria Téglatár vagy Első Debreceni Téglatár.
Szeretnénk, ha egyszer lenne egy olyan helye ezeknek a fragmentumoknak, ahol tovább tudnának élni, s komplexen be lehetne mutatni őket az épület terveken át a tárgyakig, de addig is, vagy én, vagy Balogh László kollégám tartunk tárlatvezetéseket az Archívumban az erre járó érdeklődőknek, ezt a kultúrmissziót igyekszünk továbbra is fent tartani.
Kapcsolódó cikkek:
2023.03.23.
