A Krones is segíti a súlyos beteg debreceni kisfiú gyógyulását – videóval
Szerző: Pocsai István | pocsai.istvan@mcdb.hu Közzétéve: 2024.04.15. 15:50 | Frissítve: 2024.04.15. 16:22
Nemes cél érdekében hív közös futásra a Krones Hungary Kft. A német érdekeltségű iparvállalat harmadik alkalommal szervez Krones Charity Run néven jótékonysági futóversenyt részben a Déli Gazdasági Övezet területén, illetve a gyár épületén belül. A vállalat a nevezési díjakból befolyt összeget megduplázva átutalja az „Együtt Ádin Kezét Fogva” Alapítványnak, amely a 3 éves kisfiú gyógykezelésére gyűjt.
Tavaly csaknem félezren futottak a Krones Runon, a résztvevők akkor öt táv közül választhattak. A déli ipari parkban és a gyár területén megrendezendő program idén sem marad el, de most a sportélmény mellett a jótékonyságon, a segítőkészségen lesz a hangsúly.
- Idén úgy döntöttünk, hogy a Krones Charity Run az „Együtt Ádin Kezét Fogva” Alapítványt fogja támogatni. Példaértékűnek tartjuk azt a munkát, amit Ádin szülei tesznek a kisfiú gyógyulása érdekében, és úgy gondoltuk, hogy mi is hozzájárulunk ehhez – mutatott rá Kocsis Zoltán, a Krones Hungary Kft. ügyvezetője.
A cég – társadalmi felelősségvállalási programjával összhangban – vállalta, hogy a verseny nevezési díjaiból befolyt összeget megduplázva utalja át az alapítvány számlájára.
Ádin, akin segíteni akarnak, hétfőn egy különleges autóval ismerkedett a gyár recepcióján. A 3 éves kisfiú egy, az izomsejtek fokozatos pusztulásával járó betegségben szenved. Emiatt néhány év múlva kerekesszékbe kényszerülhet, majd állapota egyre rosszabbra fordulhat. Megoldást egy engedélyezett amerikai génterápia jelenthet, de ennek költsége horribilis.
- Ez a kezelés Amerikában a második legdrágább gyógyszer a világon, 1,3 milliárd forint. Minden ilyen esemény és kezdeményezés nagy segítség nekünk, és hisszük, hogy Ádin is méltó lehet arra, hogy az emberek összefogjanak érte és meggyógyulhasson – mondta Krucsó Anikó, Ádin édesanyja.
Barcsa Lajos elismerően szólt a Krones jótékonysági kezdeményezéséről, mert annak közösségépítő szerepe is jelentős. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy Ádint a város is segíti.
- Pénteken este lesz majd egy koncert, a belépőjegyeket, a támogatásokat Ádin megsegítésére gyűjtik a szervezők. Itt a város annyiban járul hozzá, hogy magát a helyszínt, a Kölcsey Központ báltermét bocsátja rendelkezésre, 2 millió forint támogatás mellett – emelte ki.
A Krones Charity Runt május 18-án rendezik. A műanyagoktól mentes, „zöldversenyen” most 4 távon lehet rajthoz állni. A legrövidebb családi futam másfél, a leghosszabb pedig 10 kilométeres lesz.
Cím | dátum |
---|---|
Varnus Xavér és sokan mások is a kis Ádinért zenélnek Debrecenben | 2024.04.15 |
Az életéért küzd az izomsorvadással élő debreceni kisfiú, mi is segíthetünk neki! | 2024.03.02 |