108 perc a Föld körül: ötven éve lőtték fel Gagarint
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.04.12. 08:40 | Frissítve: 2011.04.12. 08:40
Debrecen – A korabeli celebek sorsa a Szovjetunióban sem volt egyszerű. Az első űrhajós kiválasztásánál a méret volt a lényeg, és aki túl sok vodkát ivott, azt a Nagy Testvér leretusáltatta a fotókról.
Jules Verne még ágyúval lőtt ki embereket az égbe, 1865-ben megjelent regénye, az Utazás a Holdra hősei azonban csak a francia író képzeletében hagyták el bolygónkat. Szűk évszázaddal később viszont megvalósult a nagy álom: 1961. április 12-én első ízben repült ember az űrbe a valóságban is.
Az akkori politikai helyzet ismeretében tudhatjuk, nem csak a fegyverkezés terén folyt komoly verseny. Az USA és a Szovjetunió, a két nagyhatalom pénzt, energiát, fegyvert nem sajnálva igyekezett megszerezni az elsőséget az űrrepülés terén is. A győztes végül a keleti blokkból került ki Jurij Gagarin személyében.
A hadnagyot 1960-ban választották be a szovjet űrprogramba. Közel húsz társával különlegesen kemény kiképzésben vett részt. Több esélyes is volt, de abban, hogy végül Gagarin lett a befutó, szerepet játszhatott a méret, vagyis az a tény, hogy Gagarin 157 centi magas volt, így a lehetőségekhez képest viszonylag kényelmesebben elfért a szűk űrkabinban.
A Vosztok-1 még a földön
Egy akkora országban, mint a Szovjetunió, természetesen bőven akadtak kiugró tehetségek rajta kívül is. Közéjük tartozott a szintén nem kifejezetten szálfatermetű German Tyitov is, aki a legendák szerint azért nem lehetett az első szovjet űrhajós, mert a második világháború borzalmaira és a németek pusztításaira még élénken emlékező pártvezetés nem szerette volna, ha a világ a German nevet ünnepelné... A nem hivatalos változat szerint szintén a neve lett a veszte a fenegyerekeknek számító, mindenben elsőségre törekvő, a kortársak szerint erősen egoista és túlzottan individualista Grigorij Nyeljubovnak is. Az elvtársak ugyanis nem akarták, hogy egy afféle „nemszeretem” nevű ember képviselje a pártot és az országot a kozmoszban... A másik verzió az űrhajósjelölt féktelen természetével magyarázza, miért nem ő lehetett az első. Nyeljubov és társai, miután eltávozásuk során alaposan a vodkás pohár fenekére néztek, féktelen kedvükben összeütközésbe kerültek egy katonai járőrrel. Amikor az űrhajósközpont arra kérte a helyőrség parancsnokságának ügyeletesét, kivételesen ne csináljon „ügyet” az incidensből, és ha lehet, elégedjenek meg Nyeljubov bocsánatkérésével, az űrhajósjelölt megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó még formálisan sem elnézést kérni. Ami azzal járt, hogy társaival együtt törölték az állományból. Nyeljubovot másképpen is képen törölte a kor, hamar utolérte a Nagy Testvér történelemformáló tevékenysége: arcképét leretusálták a korabeli fotókról, így aztán, ha úgy vesszük, egy ideig nem is létezett.
Az igazság persze az is lehet, hogy azért nem Tyitov vagy Nyeljubov szállhattak fel elsőként, mert a teszteken mégis Gagarin teljesített jobban... Akárhogy is, 1961. április 12-én Jurij Gagarin felemelkedett az űrbe a Vosztok–1 fedélzetén. A repülés 108 percig tartott, eközben a hadnagyból őrnaggyá előléptetett űrhajós megkerülte a Földet. Visszatérése után Nyikita Hruscsov üdvözölte, tele volt fényképeivel a világsajtó.
A hősök sorsa a Szovjetunióban sem volt egyszerű. Gagarin sztár lett, a hirtelen rászakadó népszerűséget azonban meglehetősen rosszul viselte. Lelki terheit megromlott házassága is tovább növelte, így jobb híján a régi, jól bevált módszert választotta: inni kezdett.
1962-től Gagarin politikai karrierje még magasabbra ívelt: a Legfelső Tanács tagja lett. Később visszatért Bajkonurba, a Csillagvárosba, ahol űrhajók tervezésével, majd az űrhajósok kiképzésének vezetésével foglalkozott. 1967-ben újra repülni kezdett, ám a végzet hamar utolérte: 1968. március 27-én rutinrepülés közben, tisztázatlan körülmények között életét vesztette.
Űrutazása megtermékenyítően hatott a tudomány és a művészetek világára. Szárnyakat kapott a sci-fi, az űrhajósok pedig hősök, példaképek lettek. Amikor az űrprogramot kiterjesztette a szovjet vezetés, két magyar pilóta, Farkas Bertalan és Magyari Béla is eljutott a Gagarin Űrhajós Kiképző Központba. Farkas Bertalan 1980. május 26-án indult el a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén – ezzel Magyarország is belépett az űrutazó nemzetek sorába: kivételesen nem a sor végén, hanem hetedikként. Farkas Bertalan szovjet kollégáihoz hasonlóan kora sztárja lett: óvodák, iskolák és közintézmények aulái zengtek a nevétől. Az idősebbek rockerek talán még emlékezhetnek arra a képre, melyen Nagy Feró és a Beatrice legénysége az első magyar űrhajós szkafanderes portréjával díszített sárga egyenpólóban kergette a bőrgolyót egy rockfoci-gálán a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján...
Gagarin bélyegen
Gagarin és társai nemrégiben Debrecenbe érkeztek Vidnyánszky Attila rendező jóvoltából: a Csokonai Színházban bemutatott Mesés férfiak szárnyakkal című darabban Kristán Attila keltette életre az első űrhajóst, Tyitovot Trill Zsolt, Nyeljubovot Ivaskovics Viktor játszotta. Az előadás megidézte a rakétaelmélet atyjának tartott Ciolkovszkij, valamint a két, Gulagot is megjárt mérnök, Koroljov és Glusko, a szovjet űrprogram emblematikus figuráinak személyes sorsát és tragédiáját is.
Gagarin emléke tovább él a földön és az űrben is: április 7-én hajnalban a Bajkonurból útjára indított és az első űrhajós nevét viselő Szojuz TMA-21 megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), fedélzetén a soros személyzettel.
Az ötvenéves jubileum arra is lehetőséget ad, hogy végiggondolja az emberiség, honnan indultunk és hova jutottunk. Az űrutazás még ma, az internet és a szuperszámítógépek világában sem vált közönséges tevékenységgé. Ha megépül Debrecenben az új multimodális közösségi közlekedési központ, mely a helyi és a távolsági közlekedést fogja összehangolni, szállhatunk majd buszra vagy vonatra, de a Föld és Hold közötti charterjáratokra még várni kell.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)