Peter Jackson választhatna magának más hobbit
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.12.16. 08:26 | Frissítve: 2012.12.16. 16:57
Tizennégy főszereplője van, de leginkább egy se. A gyűrűk ura trilógia régóta várt 169(!) perces előzményfilmjében, A hobbit - Váratlan utazásban a rendező elvész a részletekben és indokolatlanul húzza az időt.
A felütésben a 111. születésnapjára készülő Bilbo Baggins (Ian Holm) unokaöccsének, Frodónak ír levelet az első nagy kalandjáról, melyben elmeséli, miként győzte le a törpök gazdag királyságát a gonosz sárkány, Smaug. Hatvan évet visszalépve az időben Hobbitfalva (Bag End) tisztes polgárát a kerti padon látjuk viszont pipázgatás közben. Hirtelen feltűnik Gandalf és egy izgalmas kalandra invitálja, de az elkényelmesedett hobbit nemet mond. Ám amikor este épp hozzáfogna vacsorájához, több hullámban törpök lepik el a hobbit-lakot.
Kiderül, hogy a tizenhárom törp Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) vezetésével vissza akarja foglalni a Magányos Hegy csarnokait, amiben Gandalf (Ian McKellen) szerint a könnyűléptű hobbit nagy segítségükre lehetne. Zsákos Bilbó (Martin Freeman) nem vállalja a betörő szerepet, inkább azon sopánkodik, hogy a váratlan vendégek teljességgel felforgatták otthona nyugalmát. Másnap reggelre mégis az anyai vonalon örökölt kalandvágy kerekedik felül benne, és futva indul el, hogy utolérje a lovakon ügető csapatot.
Az olimpián érmet szerzett élsportoló és Peter Jackson rokon fogalmakká lettek az elmúlt években. Attól kezdve ugyanis, hogy Guillermo del Toro kiszállt A hobbit projektből Peter Jackson nem mindennapi kihívás elé állította saját magát: az olimpiai bajnokok erejével felvérteződve minden követ megmozdított annak érdekében, hogy saját csúcsát megdöntse, vagyis, hogy előzményfilmjével meghaladja A gyűrűk ura trilógia művészi és technikai színvonalát. Utóbbit - oldalán a gyártó New Line Cinema stúdióval - egy újfajta fényképezési technika, a High Frame Rate 3D (HFR 3D) bevezetésével és azokkal a Red Epic kamerákkal oldotta meg, melyekkel másodpercenként 48 képkocka rögzült a megszokott 24 helyett. (A megsokszorozódott információ 2D-ben csak bizonyos filmhelyeken érezhető, ahol – a rendező ígérete szerint – valóban folytonosság-érzetet és élesebb, kifejezőbb kontúrokat eredményez, ugyanakkor nem csoda, hogy a HFR 3D-vel ellátott vetítőtermekben mozizók között már vannak „áldozatok” is: olyan nézők, akik émelygésre, hányingerre panaszkodva hagyták el sietősen a vetítési helyszíneket.)
A gyűrűk ura trilógia művészi színvonalának megugrása jóval bonyolultabb ügy, hisz Jacksonnak mozgósítania kellett minden szellemi, illetve az érzelmi intelligencia körébe sorolható kapacitást, hogy teljesüljön az a sok elvárás, amit joggal támaszthatunk A hobbit – Váratlan utazással szemben.
A szöveghűségre nem lehet panasza egyetlen Tolkien-rajongónak sem, a rendező ugyanis nagy odafigyeléssel, komótos tempóban teremti újra a nyomtatásban először 1937-ben megjelent, 19 fejezetből álló munka első hat epizódjának világát. (Más kérdés, hogy beemelt A hobbitba olyan történetrészleteket is, melyek csak a tágabb értelemben vett Tolkien-univerzum tartozékai, s az alapműben nem szerepelnek.) Ám a kínos odafigyelés az egyik oldalon bénultságot okoz a másikon: belső, sodró lendület híján a törpök kalandos utazása erőltetett menetre emlékeztet. A problémák egyik forrása az időhúzást célzó taktika, közelebbről a szándék, hogy A gyűrűk uránál jóval vékonyabb alapanyagból is trilógia szülessen. Ez nem pusztán vontatott eseménysort eredményez, hanem fölösleges köröket is: hol Új-Zéland lankáit csodáljuk sokáig, bambán, hol azt várjuk, hogy pont kerüljön végre Bilbó és Gollum barchobázós jelenetére. Futó gondolatként felmerül az emberben: Lehet, hogy a rendezői változatot nézzük? A több kevesebbet ér most Jacksonnál, aki a Tolkien-művek keresztény eszmerendszerét csak csíráiban képes átmenteni A hobbitba, ami egyértelműen a művészi színvonal rovására megy. Ebből a szempontból olyan a film, mint egy felütés, valamiféle expozíció, mely önmagában – már csak természete miatt is – gyenge lábakon áll.
Ha már szépen kibontott eszmékbe nem tudunk, szereplőkbe kapaszkodnánk bele szívesen, de ezen a fronton sem találjuk meg igazán a számításunkat: Dwalin, Bifur, Bofur, Bombur vagy Dori jobbára csak jakkszőrrel felturbózott látványelemek, akiknek belső indíttatásáról semmit sem tudunk meg. Thorin felsőbbrendűségéről áhítattal pusmognak a törpök, akiknek hinnénk is szívesen, ha a királyi leszármazott rászolgálna a megkülönböztető jelzőre az utazás során. E helyett egyetlen véres csata képeivel kell beérnünk, melyek a múlt nagykönyvének lapjait színesítik és Thorin hőstettét mesélik el. Ennek a küzdelemnek, illetve a Rivendellben játszódó jeleneteknek a látványa lenyűgöző, emelkedett és légies egyszerre, s mint ilyen, Jackson vízióinak legjobbjai közül való.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)