Van itt valaki, aki ért a villanyszereléshez?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.04.05. 12:55 | Frissítve: 2019.04.05. 13:20
Debrecen – Vagy szeretne hátradőlni a székben és nevetni? Egyet fizettünk, kettőt kaptunk a Víg Kamaraszínházban. Kritika.
Színház, szórakozás, humor. Ezek a kulcsszavak. Van, amikor másra sem vágyunk, mint hátradőlni a székben, ellazulni és nevetni nagyokat. A humor persze kemény dió, könnyű beleesni az olcsóság, az igénytelenség csapdájába. Kevés szerzőnek volt és van érzéke a humorhoz, már az igazihoz, ami úgy térdcsapkodós akár, hogy nem primitív, nem bunkó, nem gagyi. Nem véletlen, hogy olyan kaliberű szerzőből, mint Rejtő Jenő, csak egy van (illetve volt). Ahogy Karinthy Frigyesből is. Molière vagy Feydeau nyomába sem sokan léptek, léphettek sikerrel. Nagyon nehéz egy jó vígjátékot tető alá hozni jó poénokkal.
Fotók: Csokonai Színház / Máthé András
Feydeau mindennek nagy mestere volt. Pályájának azonban – mely során több mint 60 darabot írt – korántsem vicces módon épp a siker hozadékának tekinthető jólét és a kicsapongások vetettek véget: vérbajos lett és 58 éves korában elhunyt.
A Csokonai Színház társulatát Feydeau világába honfitársnője, Adélaïde Pralon kalauzolta rendezőként.
A fiatal francia drámaíró, rendező és műfordító már negyedjére tért vissza Debrecenbe: a Képzeletbeli operett és az Imígyen szóla Louis de Funès című előadások rendezőasszisztense és társrendezője volt Valère Novarina oldalán, majd a 19. századi írónő, George Sandot keltette életre a stúdiószínházban.
A Feydeau, avagy egy próba története több, mint egy bohózat. Ha úgy vesszük, mindjárt kettő, hiszen egy keretjátékba ágyazódik az Őnagysága megboldogult című darab. Önmagában az talán rövid is lenne, kevés is egy estére: a körítéssel viszont közel kétórás lett.
Úgy indul a játék, mintha a Presser-féle Padláson lennénk. Percekig ülünk a sötétben, hangokat hallunk (hol vagy, ki vagy, hol a villanykapcsoló), míg végre felgyullad a fény. Ott ülünk a nézőtéren, egy színházban, ami tizenöt éve bezárt, s ahol néhány színész találkozik. Rég jártak itt, rég látták egymást, és úgy döntenek, ha már itt vannak (meg ott ülünk mi, nézők is), előadnak valamit. Csak úgy, hirtelenjében, próba nélkül.
S hogy mit is? Például Feydeau-t? Mi az, amit mindenki ismer, amibe be tud szállni? Amihez ráadásul elegen is vannak, még akkor is, ha nem mindenki érez magában elég kedvet (esetleg) bátorságot a játékhoz?
Itt hús-vér színészek szövegelnek, akik hús-vér színészek bőrébe bújnak
ezen az egyszerre valóságos meg darabbeli színpadon, hogy eljátsszák, milyen is az, amikor kitör egy úri otthonban a cirkusz...
Bár az Őnagysága megboldogult című darabban Feydeau a helyzetekben rejlő lehetőségeket facsarja ki, itt a keretjáték miatt a szereplőkre jóval nagyobb hangsúly esik. S van némi áthallás is, mivel a színészek a saját keresztnevükön szerepelnek; Bakota Árpád, Mészáros Ibolya és Rózsa László pedig a Csokonaiban is együtt játszanak a Learben. Így még hangsúlyosabb a Bakota Árpád játszotta Árpi felvetése, hogy maradjanak inkább egy komoly Shakespeare-darabnál…
Az előadás kicsit lassan indul, pöröghetne jobban az eleje, hogy felgyúljanak végre az igazi színpadi fények, de amikor már elérünk ide, nyugodtan jól érezhetjük magunkat. Érkeznek a poénok, nevethetünk a szórakoztató helyzeteken, a félreértéseken. S lesz olyan szerep, melyből hirtelen kettőt is láthatunk.
Egy nő és egy nőnek öltözött férfi is szobalányt játszik, ugyanazt, olykor egyszerre, egymás ellenében, egymást zavarva, kiegészítve…
Itt nem kell nagy tanulságokat, nagy megoldásokat keresni, vagy azt várni, hogyan ismerhetünk magunkra. Itt a játék a lényeg. Aminek mi is részesei vagyunk: olykor lejönnek közénk is színészek, megszólíttatunk általuk többször is, például azzal, hogy kellene itt valaki, aki ért a villanyszereléshez?
A darab úgy ér véget, hogy szinte nem is ér véget. Vagyis nem úgy, nem akkor. Mindenesetre mi úgy érezzük magunkat, mint amikor megnéztünk egy francia filmet, mondjuk Sophie Marceau-val. Lehet, hogy nem tökéletes, de mégis: van benne valami utánozhatatlan francia báj. Ehhez az élményhez Adélaïde Pralon remek játszótársakat talált.
Nézzük meg, aztán igyunk utána otthon egy pohár könnyű bort. Lehetőleg fehéret, hiszen már tavasz van.
Legközelebb április 6-án láthatják az előadást! További információkat és még több fotót itt, a színház honlapján találnak.
Kapcsolódó cikkek:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)