Vannak ilyen napok
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.12.24. 10:05 | Frissítve: 2018.12.24. 10:09
Debrecen – Azok a kedvenc reggeleim, amikor felélesztem a mobilomat a repülő üzemmódról – és nincs üzenet. Később sem hív senki. Nyugalom van, csend.
Odalépek az ablakhoz, elhúzom a függönyt, kinézek rajta és azt látom, hogy szinte minden mozdulatlan. Csak a fák ágai rezegnek, mikor szárnyra kap egy-egy testes varjú vagy tarka szarka.
Ritka az ilyen idilli állapot. Ritkák az ilyen hétköznapok, de az ünnepek is. Valahogy elfelejtkeztünk arról, hogy néha nem csak le kellene lassítani, de megállni is jó lenne. Hagyni, hogy ne kezdjen el kavarogni minden körülöttünk, hanem csak úgy legyünk a világban. Érjük el azt az állapotot, amire a most negyven felettieknek még bőven volt idejük gyerekként, a fiatalabbaknak viszont egyre kevésbé: éljük meg azt, milyen is, amikor már-már unatkozunk. Nem megy a tévé, hallgat a rádió,
nem akarunk felhívni senkit, nincs haladéktalanul elvégzendő házimunka, a cégtől hazahozott, határidős feladat.
Nincsen semmi, senki: csak mi – és azok, akiket szeretünk. Ez az utóbbi is fontos. Nélkülük mit is érne bármi. Persze, őket is próbáljuk úgy nézni, hogy ne mi számítsunk – hanem ők. Ne díszletei legyenek a napunknak, hanem a főszereplői. Türelem, szeretet, nyugalom – kéz a kézben járjanak.
Az is tény persze, ahogy az évek előrehaladnak velünk, fogyatkozhat azoknak a száma, akik igazán fontosak nekünk. A gyerekünk elköltözött, más városban (vagy akár más országban) él. Az anyánk, az apánk, a férjünk, a feleségünk sincs már velünk – a veszteségek listája az évtizedek gyarapodásával egyre hosszabbra nyúlik. Pesszimista pillanatokban ilyenkor érzik azt sokan, mi értelme az életnek, van-e egyáltalán. Hát hogyne lenne. Egy ajándékról beszélünk, ami néha egészen szép tud lenni. Olykor ez a szépség szinte észrevehetetlen, magányosan különösen nem egyszerű megtalálni. De érdemes, hiszen ki tudja, mi lesz holnap, holnapután.
Szeretem ezeket a ritka, nyugalmas napokat. Amikor a hétköznapok tengerén hirtelen hihetetlenül nagy szélcsend lesz. Hullám sincsen – csak nyugalom. Béke. Valami, amivel a rohanáshoz, a kíméletlen tülekedéshez szokott ember alig tud bármit is kezdeni.
Ez volna az ünnep. Vagy valami ilyesmi – függetlenül attól, hogy a naptár éppen pirosat mutat-e vagy sem.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Csodás és bölcs írás. Gratulálok!