Tényleg megbuktál? Szíjat hasítok a hátadból, fiam!

---

Debrecen – A világnak nincs vége, csak az első félévnek. Mit tegyen a szülő, ha megtudja, nem lesz túl szép a gyerek félévije? Üsse agyon? Büntesse? Jegyzet.

---

Pénteknek péntek volt, de nem tizenharmadika. S nem is feltétlenül gyászos nap. Csak egyeseknek, vagy mondhatni: azoknak, akik egyest is visznek haza. Majd ha eljön az ideje: január 17-én véget ért ugyanis az első félév, az iskolák pedig majd január 24-ig értesítik a diákokat és a szülőket az első félévi tanulmányi eredményről.

Fontos, hogy nem bizonyítványról beszélünk, hanem értesítőről. Ahogy több pedagógus is hangsúlyozta, akikkel beszélgettünk, éppen ezért nem is úgy kell venni, mint egy bizonyítványt. A félévi értesítő viszont mégis hasznos. Jelzés a szülőnek és jelzés a gyereknek, hogy mire kellene rágyúrni, mibe kellene még több energiát fektetni. Emiatt egyébként van olyan pedagógus, aki inkább a gyengébb jegyet adja félévkor. Hatásosabb, könnyebben célba érhet így az üzenet. S ahogy mondják, inkább most vigyen haza valamivel rosszabb jegyet a gyerek, mint majd a tanév végén. Más kérdés, hogy bár csak tájékoztató jellege van az értesítőnek, nem pont ugyanolyan súlya van a jegyeknek egy elsős középiskolás és egy negyedikes esetében. Az előbbinél szinte természetes az esetleges nagyobb „zuhanás”: új hely, nagyobb követelmények, esetleg szigorúbb pedagógusok között kell teljesíteni. Az utóbbiban viszont komolyabb a tét, hiszen az érettségit megelőző félévi eredmények már igenis számítanak.

A félévi értesítő jellege sem váltja ki ugyanakkor a gyerek őszinteségét. Nem érdemes hantázni, elhallgatni, mert úgyis minden kiderül. Olyan nincs, hogy a félévi értesítő idén elmarad. Az elveszett ellenőrzőt is pótolni kell előbb-utóbb. Annak sincs értelme, hogy a gyerek kapja magát, s elmenjen világgá. Nem csak azért, mert a világ tele van iszonyú, és embernek csak elsőre (vagy úgy sem?) látszó lényekkel. Hanem mert a szülőt még inkább nyerő pozícióba hozza. S lehet, hogy első örömében a hazatért kódorgót nem üti agyon, de ha túl van a lelki megrázkódtatáson, nem biztos, hogy ereszt el egy-két nagy pofont. Szóval tisztább sor nem hazudni, hanem nagy levegőt véve elárulni a szülőnek, hogy az utóbbi hónapokban gyengébb eredmények születtek, ha már úgy esett.

A szülőknek pedig hasznos lenne végiggondolni néhány lényeges elemet. Egyrészt attól, hogy a siralmas jegyek láttán első dühükben legszívesebben szíjat hasítanának a gyerek hátából, még nem lesz semmi jobb. Most vegyük ki azt a pakliból, hogy eleve nem érdemes félig vagy egészen agyonverni egyetlen gyereket sem azért, mert félévkor elégtelent visz haza. De fordítsuk meg: a bukott diák nem kap nagyobb kedvet a tanuláshoz két jókora frász után sem. Ahogy a büntetéseknél is mérlegelni kellene, mennyit ér, ha halmozott a drill. Büntetni kell, az tény, nem szabad ráhagyni mindent a kölyökre. De az sem jó megközelítés, hogy akkor innentől nincs zsebpénz, nincs tévé, nincs ajándék, születésnap, nincsen reggelire müzli, elveszem a számítógépet, nincs játék, internet, még táblázatkészítés sincsen, viszont lefekvés este 7-kor, amikor pedig ébren vagy, akkor vagy tanulsz – vagy tanulsz. A büntetések halmozása egy idő után pont az ellenkező végletbe csaphat át, elmossa a vágyat, hogy kikapaszkodjon a gyerek a gödörből. Ha mindent tilt a szülő, akkor egyszerűen már nem fog annyira fájni, meg akkor eleve az lebeg a gyerek szeme előtt, hogy úgyis minden mindegy, már nincs tétje annak, hogy összekapja magát normálisan.

Mi a jó megoldás? Az erőszak semmiképpen nem az. A normális és értelmes büntetésnek nyilván van értelme. Az persze, hogy mi esik ebbe a kategóriába, alapból egyéni megítélés kérdése. A mostani harmincasoktól felfelé általában lehet olyan élménye a többségnek, hogy annak idején nem volt divat a tanárokat szidni. A gyerek egyese mellé nem járt otthon a tiráda, hogy hát persze, fiam, te jó vagy, okos vagy, szép vagy, csak ott az a hülye tanár, azt kellett volna felakasztani, minek megy gyerekek közé, aki ennyire nem ért semmihez. Inkább volt jellemző, hogy a szülő adta az egyiket, a fal meg a másikat, s jött az intelem: tanulj máskor normálisan, mert szíjat hasítok a hátadból.

De az egy más világ volt. Amiben persze nem különbözött a maitól, hogy az akkori időkre is igaz volt, amit Pokorni Zoltán mondott nemrégiben: sokféle tanár és sokféle diák van – s így volt ez régen is.

Van, akire elég csúnyán ránézni, van, akinek meg durva büntetés kell, hogy észhez térjen. De ennek a tovább gondolása túl messzire vezet. Maradjunk annyiban, hogy az első félévnek vége, napokon belül kézbe kapják a diákok is, meg általuk a szülők is a félévi értesítőket, addig pedig nem árt egy kicsit lenyugodni. Még egy teljes félév van hátra ugyanis az év végi bizonyítványosztásig. Ennyi idő alatt meg szinte bármi megtörténhet.