Mától kevesebb az esély eljátszani a kosztpénzt: vége a nyelőgépek korának

---

Debrecen – Mától vége a kaszinózásnak! Tényleg szakadjon meg a szívünk azokért, akik eddig mások gyengeségéből tollasodtak meg? Emiatt aligha fog 40 ezer ember az utcára kerülni. Jegyzet.

---

Majdnem olyan napra ébredtünk szerdán is, mint máskor. Csak éppen a világ változott meg gyökeresen. Kedd éjfélkor ugyanis végleg bezártak a magyarországi játéktermek, és persze a kocsmákban, presszókban is leállították a gépeket. Ennyi volt, vége, game over, kaput.

Jó ez? Az üzemeltetők telekiabálták az elmúlt hetekben a sajtót, hogy ezzel 40 ezer ember sorsa megpecsételődött, mehetnek az utcára, gyarapíthatják a munkanélküliek népes táborát. Ez persze ijesztően hangzik, de csak fél(karú) igazság. Pont olyan féloldalú, mint maga a félkarú rablók tevékenysége.

Kezdjük ott, hogy erős túlzás és torzítás ez a 40 ezres szám. Emlékszünk, hogy annak idején milyen felhördülést váltott ki a dohányzás kiszorítása a szórakozóhelyekről? Hogy kongatták a vészharangot, hogy micsoda nagy halál lesz itt, ha nem lehet cigizni a kocsmákban? S mi lett a vége? Tönkrementek a hazai vendéglátóhelyek? Volt bárki olyan avatón, ahol kihirdették, hogy Tiszán innen és Dunán túl ez az utolsó magyar kocsma, csak tessék, csak tessék, mert már ez a látványosság sem sokáig élvezhető? Ugyan már.

Az alkohol, a dohányáru is drog. Függőséget okoz, mint a kokain, a heroin – vagy a játékszenvedély. Haláliparnak nevezni, vagy ilyesmi címkével ellátni ugyan túlzás volna ezeket, de azért nem állunk túl messze ettől. Az alkoholra még talán lehet azt mondani, hogy kismértékben orvosság, de a kokóra nem. Ahogy az sem igaz, hogy a dohányos csak magának árt, mert ahol fújják a füstöt, ott szívják is – azok is, akik egyébként nem dohányoznak. Húsz éves stabilan cigizők mondják, hogy amúgy őket is zavarta, amikor beültek dumálni egy órára a haverokkal, és utána otthon mindenből dőlt a decens füstszag.

Volt, aki két lakást játszott el

S hogy jön ide a drog, vagy a játékgép? A szenvedély okán. A képlet tökéletesen egyszerű: ezekhez pénz kell. Mindig több. Amikor siratjuk a játékgépeket, meg azokat, akik állítólag majd utcára kerülnek a szigorú tiltás miatt, gondolunk-e azokra, akiknek az élete e szenvedély miatt végleg tönkre ment? A nyerőgépek üzemeltetői, s azok, akik 40 ezer munkahely megszűnéséről beszéltek, tudják-e, éves szinten egyébként hány ember, hány család sorsa feneklett meg a játékszenvedély miatt? Csak egy sztori: sokan ismerték azt a debreceni férfit, aki a média világában robotolt, s előbb a saját lakását játszotta el, majd az édesanyjáét, utóbb pedig úgy lépett le a városból, hogy boldog-boldogtalantól kölcsönöket vett fel. Ez rendben van? Mondjuk azt, hogy hülye volt, magánügye ez az egész? S kezelje csak ő maga, a saját lelkiismeretével, hogy az édesanyja belehalt a bánatba? Ez csupán egyetlen család ügye, két ember sorsa, de ki tudja, hány ilyen volt, van a környezetünkben. S eltöprengett már bárki is azon, ha már ennél a két embernél tartunk, mi lett a két lakással? Lett belőlük márkás autó, luxuscikk, beépült az áruk más emberek vagyonába?

A politikusok, a törvényalkotók felelőssége is, milyen jogi környezetben élünk. Lehet-e autót nulla forint befizetésével elvinni vagy sem. Vagy lehet-e olyan hitelt felvenni, aminek törlesztőrészlete hirtelen a duplájára nő. Vagy mondjuk azt, legyen mindenki képben, számolja fejben a kamatláb lehetséges változásait?

Legyen legális a heroin is?

Ha már riogatás, vannak olyan érvek is a nyerőgépek mellett, hogy betiltásukkal majd szárba szökken az illegális kaszinózás. Ez jól hangzik, de azért korántsem mindegy, hogy fizetésnapon a melós befordul-e a sarki kocsmába, és behajigálja a félkarú rablóba a kosztpénzt, vagy heteken át keresgéli, van-e ötven kilométeres körben a környéken egy nyomorult nyerőgép valakinek a pincéjében. Ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy legyen legális a heroin, mert akkor a fogyasztó is szem előtt van, a terjesztő meg adót fizet. Nem mondjuk? Nem mondjuk. Mert az valahol mégsincs rendben, ha emberek élete a tét. Egyébként meg ha a feketekereskedelem vagy az illegális kaszinók világa a téma: van rendőrség, adóhivatal, az a dolguk, hogy kezeljék ezt a helyzetet, azért kapják a fizetésüket.

Ahogy túl sok történet nincs azokról, akik masszív heroinisták vagy kokainisták lettek, s utóbb lazán leszálltak a drogról, s folytatták, ahol azelőtt, a tulajdonosokon és üzemeltetőkön kívül sem igen ismerni olyan embereket, akik ebből meg tudtak gazdagodni. Lottónyertesekről tudunk, van belőlük éves szinten pár tucat. Kaszinóból azonban aligha hoztak ki vagyonokat a szenvedélyes játékosok. A félkarú óriások ellen igazi esélye nem volt a stresszes életű, mulandó boldogságra vágyó kuncsaftoknak, sem a szerencsétlen kisembereknek, sem a nyakkendős menedzsereknek. Ennek most vége. A félkarú szörnyek, a nyelőgépek elbuktak.

Apu nem fogja eljátszani a rezsi árát

Mindösszesen három kaszinó maradt az országban, ahova még lehet dobálni a pénzt: Budapesten kettő, Sopronban pedig egy. Úgyhogy aki Debrecenből szeretne játszani menni, kalkulálja be az útiköltséget.

S hogy mi lesz holnap, meg holnapután? Lehet, hogy ez a csoda tovább tart majd, mint három nap, de egyszer az a reggel is felvirrad, amikor nem lesz téma a kaszinózás, a nyerőgépezés. Lehet, hogy lesz helyette más, amit majd megoldanak azok, akik akkor hoznak törvényeket, nekünk viszont itt van ez a helyzet. Lehet, hogy valóban van pár ember, aki felsóhajt, mi lesz most a kocsmájával, de sokkal, sokkal többen sóhajthatnak fel, hogy az apu végre megülhet a fenekén, mert nem lesz hova vinni a fűtésszámlára, meg iskolai menzára félretett ezreseket.