Horthy Miklóst nem lehet kiradírozni a történelemből

---

Debrecen – Kissé viharosra sikeredett Horthy Miklós emléktáblának felavatása. Tüntettek mellette és ellene. Ám tény: Horthy itt járt. Jegyzet.

---

Ellentmondásos, összetett személyisége Horthy Miklós a magyar történelemnek. Olyan, mint maga a kor, amiben élt ez az 1868-ban született magyar politikus, aki 1957-ben, emigrációban hunyt el. A huszadik század többször feladta már a leckét, mit hogyan lehetne (kellene) látni. Az első világháború előtti és utáni időszakot, majd a második világháború eseményeit lezáró korszakokat nem minden időben és nem mindig ugyanúgy lehetett értelmezni. Mintha nem is ugyanabban az országban és nem is ugyanannak az országnak a történelméről olvasnánk, ha egy 1984-es vagy egy mai történelemkönyvet lapozgatunk.

Horthy kapcsán is teljesen eltérő megközelítések ugranak be az átlagembernek. Az egyik oldal azt mondja: Horthy szétverte a Tanácsköztársaságot, zsarnok volt, Hitler szövetségese, aki borzalmas bűnöket követett el, belesodorta az országot a háborúba, a pusztulásba. A másik irányból nézve: felszámolta a proletárdiktatúrát, és egy külpolitikailag is zavaros időszakban megszilárdította az államhatalmat. Országvesztő volt vagy országmentő? Bár milliók tántorogtak ki kormányzósága alatt Amerikába, mégis rend lett a határokon belül, iskolák épültek, a gazdasági fejlődés és modernizáció útjára lépett az általa irányított ország.

A lovas tengerész, a kormányzó alakja megosztja az utókort, és ebben jelentős szerepe van annak, hogy a személyével kapcsolatban is elkövették a szokásos történethamisítást a marxista tudományok felkent papjai. A több évtizedes történelemtorzítás következménye is volt, hogy egy 1999-es közvélemény-kutatás felmérése alapján a magyar lakosság körében a megkérdezettek 9 százaléka tartotta Horthyt a 3 legpozitívabb magyar politikusok egyikének, 41 százaléka pedig a 3 legrosszabb egyikének. Ugyanakkor egy 2007-es Medián felmérés szerint Horthy a 7. legalkalmasabb államférfinak találtatott a magyar történelmi alakok közül arra, hogy megoldja az ország problémáit... (Széchenyi, Kossuth, Kádár, Deák Ferenc, Antall József és Nagy Imre után.)

Az nem mentség, de tény, hogy viharos időben kellett egy olyan országot kormányozni, ami már akkor sem maga mondhatta meg, mi a divat, vagy mit szeretne, mert ugyanúgy ki volt téve a környezetnek, a külső történeseknek, mint korábban vagy akár ma is. Magyarország nem egy óceán közepén fekvő sziget. Horthy is olyan korban folytathatta államférfiúi munkáját, melyet utólag sem egyszerű tisztán és egyértelműen látni. (Talán még mindig túl közel vagyunk a 20. századhoz, és a valóság képe ezért a legkevésbé sem tiszta?) Tipikusnak tekinthető Horthy Hitlerhez fűződő viszonyának megítélése, melynek része az is a köztudatban, hogy „mi voltunk az utolsó csatlósok”, az is, hogy jelentős szerepe volt Horthy Miklósnak néhány korábban elcsatolt terület visszaszerzését illetően, de az is, hogy 1938-ban Horthy még leiskolázta Hitlert, amikor egy tárgyalás során figyelmeztette, milyen hangot ne engedjen meg magának egy „ezeréves állam” képviselőjével szemben. S mivel később a Gestapo elhurcolta Horthy fiát és ezzel zsarolták a kormányzót, így nem minden döntése lehetett tisztán az államfőé.

Mindenesetre ha a történészek között nincs egyetértés, akkor nyilván a lakosság vagy a politika kapcsán még kevésbé várható el egy egységes, korrekt szemlélet. A legutóbbi, Horthy személyéhez fűződő debreceni esemény (emléktábla-avatás a Református Kollégiumban) is azt mutatja, hogy máig az indulatok működnek. Mintha a hangerőnek, mintha a politikai irányultságnak kellene számítani a tényekkel szemben. Horthy része volt a magyar történelemnek. Ez elvitathatatlan. Álságos cselekedet lenne ennélfogva úgy tenni, mint bármi, ami hozzá köthető, felejthető lenne.

Bár kézenfekvőnek tűnik párhuzamot vonni mondjuk Ságvári meg Horthy között, de ez tévutakra vihetne. Ságvári Endre, aki Horthy kortársa volt, annak idején az illegális kommunista mozgalom tagjaként rendőrökre kezdett lövöldözni, és abban a tűzpárbajban veszítette életét. 1945 után megítélése gyökeresen megváltozott: Debrecenben is utca és iskola őrizte az emlékét, a diákok pedig dalt énekeltek róla. (Lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet...) Ma ismét nincsen Ságvári utca Debrecenben, iskola sem, mely nevét viselné és azt az egyébként szép dallamvezetű dalt sem éneklik a diákok. Ságvári ugyanis egy jogállamban a rend őt igazoltatni szándékozó fenntartóira lövöldözött, amire sehol nem mondják azt, hogy rendben van.

Horthy ellenben kormányzó volt. Arisztokrata, tengerész, de történetesen egy állam feje is évtizedeken át. Döntéseket hozott, hatása volt az országra. Ha egy emléktábla kapcsán indulatok fakadnak, az persze nem jó.

De ha azt olvassuk, hogy „a Magyar Szocialista Párt Országos elnöksége elutasít minden olyan cselekedetet, amely összefüggésben van azzal, hogy emléket állít egy olyan embernek, aki kormányzója volt annak az időszaknak, amikor Magyarországról több százezer magyar zsidót, és magyar cigányt deportáltak”, akkor nehéz arra nem gondolni, hogy sok százezer család életét meg éppen a magyar kommunisták és szocialisták tették tönkre 1945 után. A Rákosi nevével fémjelzett korszakban ugyanis a kommunista irányultságú hatalom Magyarországon több tucat internálótábort üzemeltetett 1945 után. De a Kádár-féle konszolidációs időszak sem múlt el nyomtalanul, hiszen ekkor ha a fegyverek már nem is ropogtak, de a gerincek igen. Talán nem feltétlenül szerencsés, ha éppen ez a politikai erő, az MSZP lép fel egy olyan tábla avatása kapcsán, melynek szövege összességében arról szól, hogy ebben az iskolába járt Horthy Miklós kormányzó.

Horthy Miklóst ugyanis lehet elismerni vagy nem elismerni, kiradírozni viszont nem lehet a történelemből.