Nem egyszerű eljutni Debrecenből Moszkvába, de mindenért kárpótol az élmény
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2018.06.09. 10:05 | Frissítve: 2018.07.02. 21:41
Moszkva – Hagymakupolák, Vörös tér, tiszta utcák, vodka és barátságos emberek: az orosz főváros nem annyira drága, mint híresztelik, de még attól is szebb, mint amilyennek megálmodná az utazó.
A világ legdrágább városa, a maffiózók hazája, az őrült, komcsi sofőrök Mekkája: ilyen és ehhez hasonló előítéletek élnek az átlag magyar fejében Moszkvával kapcsolatban. Mi tagadás, nekem is voltak félelmeim, de amikor bejelentették, hogy Debrecenből is indul járat az orosz fővárosba, tudtam, hogy minél hamarabb azon a járaton akarok ülni. A bakancslistám harmadik eleme volt az Oroszországba való eljutás, így egy jó kedélyű januári estén le is foglaltam a repjegyet meg a szállást.
A Megváltó Krisztus-székesegyház
Bár tudatában voltam annak, hogy vízumra lesz szükségem, nem sejtettem, hogy ennyi bajlódással és extra költséggel jár az intézés (ebben a cikkünkben részletesen leírtuk a tudnivalókat). Az igénylés egyik fő eleme egy kérdőív angol nyelvű kitöltése: olyan meglepő dolgokra is rákérdeznek, hogy hol, mit dolgozunk, mi a munkahelyünk címe, Oroszországban születtünk-e, jártunk-e már ott korábban, és hasonlók. Debrecenben több helyen is intézhetjük a vízumügyeinket, mi két fő részére közel 50 ezer forintot perkáltunk csak a vízumra, erre jött még a szállás és a repjegy. Így már több mint 150 ezer forintot kidobtunk azelőtt, hogy egyáltalán feltettük volna a lábunkat a repülőgépre. Bár jelentősen túlléptem a büdzsé számításaimat, Moszkvában már nem volt olyan vészes a helyzet, mint ahogy minden vészmadár beharangozta. A cigi kifejezetten olcsó (350-500 forint egy dobozzal),
könnyen találhatunk a pénztárcánknak megfelelő boltokat, éttermeket, bárokat, a múzeumok belépőjegyeinek ára egy világvároshoz képest egész szolid.
A Tretyakov Galériába például körülbelül 2500 forintért juthat be egy fő. Amire pedig nagyon figyeljünk indulás előtt: ha van bankkártyánk (és rajta pénz is), akkor mindenképp azzal fizessünk kint. Jelentősen jobban járunk, mint a debreceni pénzváltók bicskanyitogató ajánlataival: három forintért veszik és hatért adják el a rubelt, miközben 4,5 forint körül mozog a napi középárfolyam az utóbbinál, kártyás fizetésnél is ilyen árat kapunk.
A közel 13 milliós metropoliszba eljutni bizonyos szempontból egészen egyszerű: felszállunk a debreceni repülőtéren a gépre, ami letesz a Vnukovói reptéren, onnan pedig a hipermodern, gyors és kiszámíthatóan közlekedő Aeroexpress vonattal fél óra alatt a központban elhelyezkedő Kijevi pályaudvaron vagyunk.
Pofonegyszerűnek hangzik, innen viszont kicsit kalandossá válik a történet: a metróban nincs szinte semmi kiírva angolul, cirill betűket olvashatunk mindenfelé.
Még szerencse, hogy néhány kedves ismerősöm által megtanultam a betűkészlet felét, útitársam pedig az egészet még annak idején az iskolában. A másik szerencse pedig az volt, hogy egy kedves fiatal férfi a segítségünkre sietve megmutatta, hol szálljunk fel a hármas metróra, hogy az Arbatszkaja nevű megállóig jussunk.
Fagyi, vodka, Kandinszkij és történelem
Mivel Oroszország nem EU tagállam, nem igazán éri meg itt mobilnetezni: aki a városba látogat, mindenképp mentse le a város térképét a telefonjára, hogy offline is böngészhesse azt. Nekünk így sikerült eljutni a szállásra, amely mindössze hat perc sétára található a Vörös tértől.
Attól a csodától, ami minden korosztály fantáziáját megmozgatja attól függetlenül is, hogy milyen véleménnyel van annak történelméről. A Kreml falai mellett haladva, az örök tűz felől érkezve az impozáns Állami Történeti Múzeumot pillantottuk meg először: jellegzetes vörös épület mögött karcsúan, égbe törően tűnt fel a Boldog Vazul-székesegyház. Az ortodox templom nem véletlenül szolgál a város egyik jelképeként: több mint 450 éves múltra tekint vissza, fényéből pedig mit sem veszített, s az egyik legszebb épület, amit életemben láttam. Persze el is tört bennem a mécses alatta állva, s mindegyik tornyát egyesével végigtanulmányoztam zavarba ejtően közelről. Ami viszont egészen furcsa (és Oroszországban bevett gyakorlatnak számít), az az, hogy a külföldieknek többet kell egyes helyeken fizetniük ugyanazért a belépőért. A Rettegett Iván rendeletére felhúzott székesegyházba én 1000 rubelért (4600 forintért) juthattam volna be, míg egy orosz a feléért.
A tőszomszédságban álló Gum áruház (amiről a szüleink annak idején a suliban is sok ábrándos fantazmát hallhattak)
a legmenőbb divatmárkák egész sorát mutatja be: van itt Guccitól a Furláig minden, csillagászati árakon természetesen, így a legtöbben fagyizni és nézelődni térnek be ide.
A fagylalt igazán kihagyhatatlan: egy gömb pisztácia fagyit több mint fél órán át nyámmogtam, leírhatatlanul finom íze volt. Innen továbbhaladva az Arbat felé jutunk: szuper a hangulata, jelentős az egy négyzetméterre jutó templomok száma, jó itt sétálni egyet.
Hasonlóan feledhetetlen élményt nyújt a Megváltó Krisztus-székesegyház, ahova ingyen be lehet menni, ám fotózni nem szabad. Jobb nem is próbálkozni vele, ugyanis néhány bácsi rendesen rá van állítva a témára. Szombati látogatásunkkor épp szent misét tartottak:
egészen elképesztő látni azt, ahogy az oroszok rengeteget hajolgatva, teljes áhítottal követik végig az eseményeket.
Bár a hívő nők kendőt kötnek a fejükre, s jól fedő ruhákban lépnek a templomokba, nekünk nem kellett fejfedőt viselni, elég, ha nincs kinn a vállunk és a térdünk. Érdemes benevezni egy hajóútra is: ötven perc alatt a Kreml majd’ egészét, a magyar rejtvényfejtők számára ismerősen csengő, több mint kétszáz méter magas Lomonoszov Egyetemet, a Gorkij parkot és a Nagy Péter cárnak emléket állító 98 méteres emlékművet is láthatjuk többek között.
A művészet kedvelői mindenképp látogassák meg a Tretyakov Galériát: monumentális és értékes képek s szobrok végeláthatatlan sora fogadja itt őket. Ami engem ettől is jobban megfogott, az a 19. és 20. századi európai és amerikai művészetek múzeuma volt, ahol Kandinszkij-, Van Gogh-, Picasso-, Monet-, Manet-, sőt még Munkácsy-képeket is megtekinthettünk.
S ha már vodka és gasztronómia: kóstoljuk meg a különböző töltelékekkel kínált pelmenyit, ami az olasz tortelloni finomabb változata.
Én marhahúsos verzióban fogyasztottam tejszínes gombamártással, már néhány darab is laktató belőle. A borscs névre hallgató gazdag, céklás leves is megér egy próbát, és a scsíről se feledkezzünk meg. A vodkafogyasztásom egy egészen különleges estéhez fűződik: kinn tartózkodásom alatt ünnepeltem a névnapomat, így gondoltam egyet, s egyedül nekivágtam az éjszakának. (Ez a vállalkozás még annyira se para, mint mondjuk Budapesten, egy körömhegynyi félelmet sem éreztem az utcán a sötétben.) Ezen a napon volt a BL döntő is, a bárok mind dugig ittas fickókkal, s én mint nagy Dublin-rajongó, egy ír pubban leltem rá kedvenc italomra. Egy rövid angol-orosz-magyar katyvasz beszélgetés után azt vettem észre, hogy egy nyolcfős társasággal eszek orosz kolbászt, kóstolok helyi vodkát, sőt még tatárral is megkínáltak. (Ez a névnapom még a két évvel ezelőtti, Rómában ünnepeltnél is menőbbre sikerült, az tuti.)
A meglepően tiszta és rendezett orosz főváros annyi csodás látványosságot kínál, hogy egy hét alatt sem lehetne mindet bejárni, és akkor még a múzeumokról és kiállításokról nem is beszéltünk. Ezért érdemes beérni azzal, hogy a számunkra legfontosabbakat megnézzük, emellett pedig
csak „céltalanul” kószálunk, leülünk a helyiek közé a parkban vagy épp a csodálatos Bolsoj Színház előtt, és magunkba szívjuk az egyszerre pörgős és nyugodt, utánozhatatlan életérzést.
S ki tudja, lehet, hogy épp egy sarki közértben vásárolva ér minket olyan kellemes élmény, amelyet hetek múlva sem tudunk kiverni a fejünkből…
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)