Világbajnokkal erősített a debreceni sakkválogatott a váradiak ellen
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.22. 06:30 | Frissítve: 2023.05.22. 06:58
Debrecen - A Nagyváradon rendezett őszi találkozó után most a DEMKI Ifjúsági Ház adott otthont a testvérvárosi sakkmeccsnek.
A házigazdák részéről köszöntötte a résztvevőket a város Ifjúsági és Sport Bizottságának alelnöke Varga András önkormányzati képviselő, aki kiemelte, hogy a közös történelmünk, kulturális örökségünk és számos együttműködésünk példái mind arra mutatnak, hogy mennyire értékes a városnak Nagyvárad.

Az évek során számos szakmai és kulturális eseményen vettünk részt közösen, erősítve a kötelékeinket és ápolva a barátságunkat. Debrecen mindig támogatója és partnere volt Nagyváradnak, és ez a támogatás mindörökre megmarad- hangsúlyozta a képviselő.
A találkozót megtisztelte Nagyvárad polgármesterének főtanácsosa, Zatykó Gyula is, aki köszöntőjében elmondta, hogy a testvérvárosi kapcsolatok erősítése végett létrejött kezdeményezés nem egy vetélkedés két város között, nem szétválaszt, hanem összeköt minket. Testvérek vagyunk, akik egy asztalhoz ülnek, és példát vehetnének a verseny résztvevőiről azok, akik háborúznak ahelyett, hogy egy asztalhoz ülnének.
A sakktalálkozó - amely a két testvérváros kapcsolatához híven, végig baráti hangulatban zajlott - ezúttal jóval szorosabb végeredményt hozott, mint az őszi derbi. Habár most is debreceni siker született csapatban, de itt az eredmény teljesen másodlagos volt. Nem úgy, mint egyéniben. A DEMKI Ifiház nagytermében egyéni schnell versenyre is sor került, amit Debrecen válogatottjának tagja, a mongol Nomin-Erdene Davaademberel nyert meg. A sportoló hölgy olyan dijak mellé teheti ki a vitrinbe ezt a kupát, mint az ifjúsági világbajnoki cím, és az Ázsia Bajnoka cím.
A résztvevők megbeszélték, hogy természetesen ezután is tartják a kapcsolatot, amit további derbikkel kívánnak erősíteni a jövőben.