Nem volt kérdés a győzelem: remekül hangolt a BL-re a Loki – fotókkal, videóval
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2023.09.20. 18:40 | Frissítve: 2023.09.21. 13:30
Debrecen - Már az első félidőben döntött a két pont sorsa felől a Loki. Sokan nyújtottak jó teljesítményt a lelkes DKKA ellen.
Ismét szerdai meccsel hangolódhattak a hétvégi Bajnokok Ligája megmérettetésre a Loki kézisei. A hétközi feladat a Dunaújváros ellen ugyanaz volt, mint a csapat eddigi mérkőzésein: igazolni a papírformát és bezsebelni a két bajnoki pontot. A debreceniek abban bíztak, hogy nem hagyott mély nyomot a gárdában a Győrben elszenvedett vereség.

Hámori is remekül játszott (Fotók: Gurbán György)
Korántsem szokványos felállásban kezdett a Loki, hiszen Bartuloviccsal a kapuban és Hámorival, illetve Jovoviccsal a lövőposztokon indították a meccset a hazaiak. És jól, mert gördülékeny támadójátékkal teltek a percek.
Különösen Hámori Konszuéla volt elemében, többször is előadta szokásos betöréseit. Méltó társa volt Petrus Mirtill, aki remek gólokkal szórakoztatta a publikumot, de örömteli volt látni Jovovics energikus játékát is.
Mariana Costa azonban nem fogott ki jó napot, az első félidőben mindhárom helyzetét elhibázta, így aztán olyan történt, ami ritkán: nem ő biztatta a többieket, hanem a csapattársak őt.
Amikor aztán kezdett a Loki védekezése is keményebbé válni, jöttek a Bartulovic-védések is, elhúzott hat góllal a DVSC Schaeffler, majd a félidőben már plusz kilencet mutatott a tábla. (16-7).
A fordulás után minden úgy folytatódott, ahogyan az első játékrész abbamaradt: a Loki védekezése mögött Bartulovic parádézott 18 (!) lövést hárítva, míg elől továbbra is jöttek a gólok.
Jovovics is gólerősen játszott, Csernyánszki Lili is hozzátette megint a maga részét a sikerhez és a pályára lépő Kácsor is megvillant néhányszor.
A továbbra is önmagát kereső Johansson védekezése dicséretes volt Haggerty mellett és végre egy gólt is lőtt, de támadásban elúszott rajta néhány akció.

Végeredményben a Loki közönségszórakoztató játékkal nyert, noha a végjátékban már mutatkoztak kihagyások a koncentrációban.
Jöhet vasárnap a Bietingheim...
DVSC Schaeffler - DKKA 31-19 (16-7)
Debrecen, 600 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
DVSC: BARTULOVIC – M. Costa, HÁMORI K 3., Vámos P. 2, Haggerty, JOVOVICS 5, PETRUS 4. Csere: Füzi-Tóvizi 1, Csernyánszki 4, Kácsor 3, Töpfner 2 (2), GROSCH 4, E. Johansson 1, Planéta, Vámos M. 2. Edző: Szilágyi Zoltán
DUNAÚJVÁROS: Wéninger – Bouti, Trawczynska 1 (1), Horváth P. 2, Nick, PARÓCZY 4, SALLAI 3. Csere: Oguntoye (kapus), Horváth A. 1, Borgyos 2, Szalai B. 1, Csáki Zs. 2, Moreno, Agócs 1, Gajdos 2. Edző: Rapatyi Tamás
Az eredmény alakulása. 8. perc: 5–2. 15. p.: 7–6. 23.p.: 12–6. 29.p.: 15–7. 35. p.: 19–7. 39.p.: 19–10 44.p.: .23–11. 54.p.: 28–16.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: Először is szeretném megköszönni a Dunaújvárosnak, amiért itt játszhattunk. A védekezésünkkel elégedett lehetek, akadtak hibáink, de az alapelvek működtek. A lerohanásunk rendben volt, bár, ha kevesebb a technikai hiba eredményesebbek is lehettünk volna. Örülök, hogy tudtam forgatni a csapatot, ez fontos az ilyen erőltetett menet közepette.
Rapatyi Tamás: Megvoltak a céljaink erre a mérkőzésre, s ezek közül sokat teljesítettünk. Az első félidő hajrájában elveszettük a fonalat, de pozitívum, hogy a második játékrészben rendezni tudtuk a sorainkat. A védekezésünk előremutató volt, a támadójátékunk a nyitott védekezés ellen bátortalan volt, ebben több lehetőség volt.