London után Debrecenben is Risztov Éva a legjobb
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.01.13. 10:36 | Frissítve: 2013.01.14. 12:08
Debrecen - Itthon szerezte meg idei első aranyérmét Risztov Éva. A debreceni úszónő nagy fölénnyel nyert a maratonúszó ob-n.
Vasárnap először rendezik meg a Debreceni Sportuszodában a Maratonúszó Medencés Országos Bajnokságot, amelyen a 10 kilométeres nyílt vízi úszás olimpiai bajnoka, Risztov Éva is rajthoz áll. A debreceni úszónő ötezer kilométeren indult.

A délelőtti versenyen a Dehir.hu-n az év sportolójának és az év emberének megválasztott Risztov magabiztosan, bár a vártnál kicsit szorosabb versenyben nyert. A szegedi Olasz Anna ugyanis az utolsó 500 méterig tartotta a tempót, ám ekkor a debreceni úszó megrázta magát, s végül három testhosszal győzött. Éva nagyon nem is fáradt el a közel egyórás úszásban, hiszen rögtön kimászott a medencéből, s hátrament levezetni.
Risztov Éva: Jól esett az úszás, bár azért így vasárnap délelőtt más programot is el tudnék képzelni magamnak. Na jó, csak viccelek, igazából elégedett vagyok, mert nem nagyon fáradtam el, egy biztonsági úszást végeztem, ennek ellenére az időeredmény is jó lett, és ami szintén fontos, az úszást követően az orvosi eredmények is rendben voltak. Most már erre is figyelünk, mert nem vagyok már tini, így jó, ha kontrolláljuk, hogyan reagál a szervezetem, de szerencsére ebből a szempontból sincs gond, úgyhogy bizakodva várom a folytatást és a következő versenyeket.
Dehir.hu: A második helyezett, Olasz Anna az utolsó 500-ig tudta tartani a tempót veled. Ez meglepett?
Risztov Éva: Örülök neki, hogy a fiatalok ilyen jól teljesítenek. Igazából a verseny közben kétszer próbálkoztam szökéssel, hogy teszteljem, mire képes, ez tudatos volt. A végére sikerült leszakítanom magamról, de mondom, örülök, hogy ilyen jól teljesítenek a fiataljaink.
Dehir.hu: 99 forduló van egy ilyen versenyen. Nem szédültök el közben?
Risztov Éva: Egy tízkilométeres edzésen meg kétszer ennyi, szóval nem szédülünk, hozzá lehet szokni. Egyébként menet közben arra figyeltem, hogy minél tökéletesebben forduljak. Most volt lehetőségem ezt gyakorolni, 99-szer, ez jól jön majd az 1500-as versenyeken, ahol a fordulón sok múlik.
A sportoló nem sokat pihenhet, hiszen egy hét múlva repül Dél-Amerikába. Két tíz kilométeres viadalon is rajthoz áll, előbb Sao Paulóban, majd Buenos Airesben fog versenyezni.
Időeredmények az élmezőnyben:
1. Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum-Sportiskola) 58:59,73
2. Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet) 59:04,35
3. Sibalin Flóra (Szegedi Úszó Egylet) 59:37,39
A 3000 méter férfi gyors számban szintén debreceni siker született: a DSC-SI-s Pocsai Balázs lett az első.
Dehir - Debrecenben szerezte meg idei első aranyérmét Risztov Éva
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)