Háromból három pipa: „szétverték” Angliát a debreceni thai bokszolók – videóval
Szerző: Péter Szabolcs | peter.szabolcs@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.21. 17:40 | Frissítve: 2023.03.21. 17:40
A Gewiss Training SE harcosai tudásukkal a brit szakembereket is lenyűgözték.
Bokor Zoltán növendékei hármas győzelmet arattak a Roar fighting championships (Combat League) hétvégi, londoni gálaestjén. A magyar thai bokszolók az Anglia első vonalának előszobájaként emlegetett eseményen mérethették meg tudásukat, csillagos ötösre vizsgázva.

Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség-Hivatalos/Facebook
Ahogy azt a tréner kiemelte, a Gewiss Training Sportegyesület eredetileg négy sportolóval küzdött volna a hétvégén, ám a kiérkezésükkor közölték, Haraszi Mia ellenfele lebetegedett. Aggodalomra azonban semmi ok, már jó előre leegyeztették a párharc pótlását, ahogyan Orosz Gyula visszavágóját is – tudtuk meg Bokor Zoltántól, aki egy barátja segítségével került kapcsolatba az angol szervezőkkel.
- Már tavaly kiutaztunk Kertész Sanyival megnézni a gálát. Akkor egy tízperces beszélgetés során sikerült meggyőznünk a főszervezőt, hogy ott a helyünk, idén pedig össze is jöttek a versenyek, mondhatni, meglehetős sikerrel – fogalmazott.
A gálaest során muay thai szabályrendszerben vívhattak a magyarok. Az egyesület utánpótlás sportolói közül Ferenczi Kinga (49 kg) egy angol lány ellen tudott győzni öt menetben, egyhangú pontozással.
Orosz Gyula (65 kg) olasz ellenfelét múlta felül, N Class szabályrendszerben 3x2 percben, fölényesen győzedelmeskedett.
Végül Kertész Sándor, a Knowless Akadémia nehézsúlyú bajnoka, Tom Watson ellen lépett szorítóba 5x2 perc pro-am szabályrendszerben. A szakemberek szerint is kifejezetten látványos, az „est mérkőzésének” is kikiáltott összecsapásban a debreceni sportoló KO-val nyert.
- Kiabáltunk a sarokból Sanyinak, de a saját hangunkat sem hallottunk, annyira őrjöngött a közönség. Elképesztő hangulatot teremtett a két srác, meg is köszönték a gála szervezői másnap – összegezte.
Minőség, nem mennyiség
A siker nem véletlen: Bokor Zoltán elmondása szerint heti 15-16 edzést tartanak, sportolóik erőnlétileg a topon vannak, gyakorlatilag bármikor, bármilyen versenyre behívhatóak. A sportegyesület elnökével, Zilai Sándorral a megalapítás óta azt vallják, inkább kevesebb versenyzővel, kisebb csoportokban dolgoznak együtt, belőlük azonban a maximumot hozzák ki.
Ráadásul Zilai Sándor elnök ringben szerzett rutinja, illetve Bokor Zoltán edző technikai felkészültsége mellett Kercseli Éva erőnléti edző is segíti a csapatot, a recept tehát adott, és úgy tűnik, a siker is garantált.
- Szeretnénk a legmagasabb szintre juttatni a növendékeket, hiszem, hogy például Kertész Sándor a legjobbak közé juthat a jövőben. Ha nem hinnénk a nagy célokban, nem is csinálnánk ezt az egészet – folytatta.
A Gewiss Training SE hét éve működik (négy éve kitűnő körülmények között, a sportolók mellett a Gewiss Guard szakembereit is Pallagi úti termükben képzik – a szerk.) Zilai Sándor szerint nem véletlen, hogy egyre nagyobb sikereket érnek el, a mennyiség helyett ugyanis a minőségre mennek.
Az elnök egykori tanítványára is kitért, úgy véli, az ország három legjobb edzője között van Bokor Zoltán, aki nemcsak érti, amit csinál, de hihetetlen pedagógiai érzékkel kezeli a fiatalokat.
- Csaknem 25 éve ismerjük egymást, edzettünk együtt. Én zsiványságra tanítom a srácokat, a ringből szerzett tudásomból adok át. Ő azonban – a ringbeli élmények mellett – nagybetűs tanárként viselkedik velük. Bárki, aki a kezei közé kerül, kiemelkedik a mezőnyből. Nálunk családias, baráti a hangulat, de amint elindul az edzés, mindenki magától kezd el kőkeményen tréningezni, szólnia sem kell Zolinak, úgy tisztelik – mondta.
Zilai Sándor hangsúlyozta, fontos, hogy továbbörökítsék a sport szépségét, a thai boksz által olyan alázatot, fegyelmet tanulhatnak az emberek, amely egy életen át elkíséri őket.
Kertész Sándor KO-ja ide kattintva nézhető meg.