Egy győzelem és egy döntetlen a debreceniek mérlege az NB III-ban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2024.04.14. 19:15 | Frissítve: 2024.04.14. 19:15
A DEAC hazai pályán ikszelt, a DVSC II. azonban idegenben nyerni tudott az NB III. 24. fordulójában.
Mind a két debreceni együttes pályára lépett az NB III. Észak-keleti csoportjának 24. fordulójában.
![Egy győzelem és egy döntetlen a debreceniek mérlege az NB III-ban](upload/images/wp_cikkek/2024/kis_loki_1.jpg)
Fotó: dvsc.hu
A kis Loki Hatvanban vendégeskedett, a DEAC pedig hazai pályán fogadta a DVTK második együttesét.
A piros-fehér klub második csapata előzetesen nehéz meccsre számíthatott, azonban rendkívül hamar eldöntötte a három pont sorsát. Egri Imre góljával már 19 másodperc után vezetett, aztán Doktor Zsolt az 5., majd ismét Egri a 18. percben talált be. Így gyakorlatilag szűk 20 perc alatt a lényegi kérdéseket lezárták a vendégek, ezt követően már nem is született gól a 3–0-s debreceni sikerrel végződő összecsapáson.
A találkozót követően Máté Péter vezetőedző a nyilatkozatában kiemelte, hogy végig nyomás alatt tartották ellenfelüket. Hozzátette, elégedett volt csapata játékával.
A másik találkozón a Debreceni Egyetem gárdája jobb formában várhatta az összecsapást, mint a diósgyőriek, akik a tavasszal eddig csak öt pontot gyűjtöttek, szemben a debreceni tizenhárommal. Ez különbség azonban az eredményben nem mutatkozott meg, lévén egyik csapatnak sem sikerült betalálnia a 90 perc alatt.
Ez azért is különösen fájó hazai szempontból, mert a vendégek 61. percben megfogyatkoztak, de 10 ember ellen sem sikerült gólt szereznie a DEAC-nak. A találkozó vége felé Tóth Dániel előtt adódott több lehetőség, majd egy Korhut Mihály egy távoli lövése a kapufán csattant, de maradt a 0–0-s döntetlen.