Debrecenből indulva járta be a fél világot a fiatal parkouros
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.19. 09:00 | Frissítve: 2019.10.19. 09:00
Debrecen - Kajtár Norbert szeret nagyban játszani: elképesztő mutatványait többek között Kínában, Costa Ricán és Ausztráliában is látták már. Nemrégiben pedig az ejtőernyős vizsgát tette le makaói útja után. Interjú.
A debreceni születésű Kajtár Norbert számára évtizedes szenvedély a sport: több formáját is kipróbálta már, különleges mutatványait majd' minden kontinensen megcsodálhatták már az érdeklődők. Hogy lehet felállni egy durva esés után? Hogy viszonyulnak a magyarok a parkourhoz? Mi motiválja az extrém sportok kedvelőit? A fiatal tehetség ezekről is beszélt.
Dehir.hu: Nem hétköznapi mutatványokat kivitelez: mióta foglalkozik parkourral? Mennyire veszélyes űzni ezt a fajta extrém sportot?
Kajtár Norbert: Hétéves koromban kezdtem el az előre szaltóval, amit a kézállás, a hátraflikk és a hátra szaltó követett. Tízéves koromtól szertornázntam a debreceni Vénkerti Általános Iskolában, ahol csapatban több országos bajnoki címet begyűjtöttünk, valamint akrobatikában és nagy gumiasztalon egyéni bajnoki címeket is szereztem.
A veszélyfaktora ennek a sportnak, mint minden másnak, teljesen relatív. Édesanyámnak nyilván veszélyesebb lenne, mint nekem.
Ismerni kell a határainkat, és ha nagy a tét, azaz a testi épségünk vagy akár az életünk, akkor kérdőjellel ne csináljuk meg. Csak ha érezzük belül, hogy ezt itt be akarjuk adni, mert képesek vagyunk rá, tudjuk azt, mi hogyan lesz, és hogyan mentünk, ha baj van. Ez lenne a normális megközelítés, a felületesebbek és bátrabbak ilyen szempontból hátrányosabbak, könnyebben túlvállalják magukat.
Dehir.hu: Mely épületeken, lépcsőkön, korlátokon a legjobb ilyesmivel kísérletezni?
Kajtár Norbert: Mindenképp olyan helyen jó csinálni, ami száraz, nem csúszik. Legyen az korlát, tető, fém vagy beton, mindegy, a lényeg, hogy ne csússzon. Én imádom, ha két magas tető ugorható távra van egymástól: a magasság miatt van tét, nem ronthatod el. Izgalmas.
Ha szakmai szemmel értékelhető szinten van az adott helyen az adott trükk, amit kinéztél magadnak, akkor addig hívogat, addig motoszkál az agyadban, míg meg nem csinálod,
vagy míg le nem bontják. Volt már ilyen is.
Dehir.hu: Legutóbbi nagy dobása a Keleti előre szaltó volt: mennyi ideig gyakorolta? Miért pont itt szerette volna végrehajtani ezt az ugrást?
Kajtár Norbert: A keleti előre szaltót sok hónapja néztem ki magamnak. Fejben szerintem több százszor lepörgettem, hogy mit nézek futás közben, hogyan ugrok majd el, mi van, ha picit elszabom az elugrást. És el is szabtam a másodikat. Már alapból sérült csuklóval mentem oda, ugyanis előtte való nap nekicsúsztam hátulról egy kocsinak motorral, akkor megsérült a bal csuklóm. Majd másnap délelőtt odamentem a Keleti pályaudvarhoz és amikor felállítottuk a kamerákat, elugrottam az elsőt. Nem volt megtorpanás, tudtam hogy így is, úgy is elugrom aznap délig, bármi legyen is. Fejben már régen kész voltam rá, nem volt min agyalni, ott volt az idő. Nem volt elég szép az első, jött a második, az esés. Ott nagyon megütöttem magam, hiszen ahogy a videón is látszik, nem egy lágy borulás. Alig álltam lábra, de már a harmadikat terveztem.
A többiek hajtogatták, hogy elég lesz, jó az első is. De én tudtam, hogy akkor kell visszaállni, friss eséssel, amíg az adrenalin hajt és kevésbé fáj. Mindent kizártam, tudtam hogy itt már esni nem szabad, legalábbis ugyanakkorát nem. Mintha egy burok lett volna rajtam, például nem érdekelt, hogy a lépcsőn, az érkezés mellett mászkálnak az emberek. Pedig ez mindig zavart, ha tiszta a terep, csak akkor ugrok mindig. Nehogy belépjen az érkezéshez, vagy csak megijesszen reakciójával.
Külön erre az ugrásra nem kellett készülnöm technikailag, fejben raktam össze, mindent tudtam már hozzá. Ezt csak meg kellett lépni.
A hibalehetőség ott van mindenben, ez ki is jött, nagyon apró pontatlanság miatt jött az esés. Azért akartam pont itt végrehajtani, mert ezt nagyon kevés ember végezné el itthon, én pedig szeretek kivételes lenni, szeretem, ha olyanom van, amit nehéz megszerezni, és nem lehet bárkinek. Emellett a saját szememben is méltó akarok lenni az emberek elismerésére, amit tanúsítanak felém.
Nagyon sokat jelentett, hogy nagy magyar parkourosok szerint is nagyon magas színvonalú ez az ugrás, ez külön motivációt adott.
Nagy segítség volt, hogy mindenki bízott bennem. A barátnőm a munkáját is félbehagyta, kijött megnézni. Neki hetekig beszéltem róla, közösen néztük többször is, szintén sok erőt adott a jelenléte.
Dehir.hu: Mit szólnak az arra járók, amikor látják a mutatványait?
Kajtár Norbert: Sajnos a magyarok nem az értéket és a teljesítményt látják ezekben a sportokban, hanem a randalírozó, rongáló utcagyereket. Vannak, akik azt kívánják hogy essünk fejre, gerincre és hasonlók. Így, szó szerint. Viszont ritkán dicséretet és elismerést is kapunk.
Dehir.hu: Milyen mutatványokkal kísérletezik szívesen? Melyik volt a kedvence a már elvégzettek, kikísérletezettek közül?
Kajtár Norbert: Legszívesebben az előre és hátra szaltókat, kézállásokat viszem keményebb helyekre, ezekben vagyok a legbiztosabb.
A kedvenceim mindig azok, amelyekből óriási baj lehetne, ha leesnék. Ez vonz sokszor, a tét, a komoly játék.
Dehir.hu: Nemrég érkezett haza hosszú kínai útjáról: milyen tapasztalatokkal tért vissza?
Kajtár Norbert: Legutóbbi külföldi munkám a Face Team Akrobatikus Sportszínházzal volt Makaón, ahol 11 hónapot töltöttünk a csapattal egy színházi társulat tagjaként. Jó élményekkel és örök emlékekkel tértem haza, ellenben soha nem csinálnám újra végig. A kínai szokások gusztustalanok nekem, egyébként jólelkűek. Vágytam haza, itt jó élni, a pénzből legalább megvehettem az első nagymotoromat, és megcsinálhattam az ejtőernyős vizsgát. Húsz ugrást sikerült produkálnom sajnos csak, mert egész nyáron elég sok fellépés volt a hazai trialcsapatokkal, így nem nagyon tudtam időt szakítani rá.
Dehir.hu: A Face Teammel bejárták már a világot. Milyen különleges tájakra jutottak el?
Kajtár Norbert: A Face Teammel jártam elsőként Panamában, majd Malmőben, Triesztben, Reggiolóban, Brestben, Floridában, Costa Ricán, Melbourne-ben, Kínában és Dubaiban többször is, Hongkongban, Isztambulban, Amszterdamban. Többek közt egy hónapot lenyomtunk Németországban, a Circus Krone-ban is.
A Face Team két fő ága az akrobatikus kosárlabda és a freestyle kosárlabda, azaz labdapörgetések, labdazsonglőrködés, pattogtatás egyvelege.
Én ezekben nem vagyok jó, engem az akrobatika része érdekelt mindig is, egyértelmű tehát, hogy én akrobata voltam a csapatban. Makaó után felhagytam vele, nem bírja a testem már azt a rendszeres igénybevételt, amit a készülés és maga a munka megkövetel. Jelenleg a Face Team utánpótlásának egyik akrobatika edzője vagyok. Aktív koromban hivatalos Guinness világrekordot állíthattam fel a csapat szervezésének köszönhetően, ez a világ legmagasabb hátra szaltó zsákolása, 4,89 méter magasról. Az első kísérletem nem tetszett, beadtam még egyszer, de azt egy utólag közölt okból nem fogadták el. Majd a menedzser leszervezte az alkalmat, hogy javítsak. Egyből be is adtam vagy négyszer egymás után, lehet válogatni. Nem kötöttek bele, elfogadták. A Face Team jelenleg tízszeres Guinness rekord tartó egyébként.
Dehir.hu: Jelenleg Budapesten él, viszont sok szállal kötődik Debrecenhez. Milyen gyakran látogat haza?
Kajtár Norbert: Debrecenben születtem, oda jártam iskolába. A Vénkerti után a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium testnevelés szakára jártam négy évig. 2012 elején pedig felköltöztem Budapestre, akkor még Piroch Gábor kaszkadőrképzése miatt. Kis idő múlva ez szinkronban ment az akro kosárral és egyéb akrós-parkouros fellépésekkel, majd egy idő után teljesen felváltották a kaszkadőrséget. Volt rosszakaróm, aki nem akarta, hogy bármelyik kaszkadőr koordinátor alkalmazzon, de nem emiatt nem lettem kaszkadőr. Jobban tetszett az akro világ. Emlékeim persze maradtak onnan is, nem sokat forgattam, de a Herkulesben például valahol ott vagyok, azóta se néztem meg. Majd ha egyszer nagyon unom magam, bepótolom. Ritkán van lehetőségem hazajárni Debrecenbe, nagyrészt oda is fellépések miatt megyek, vagy ha van időm, akkor teszek egy családlátogatást. Ha Magyarországon vagyok, a karácsonyt például mindig szeretem otthon tölteni velük.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)