Sztárok és mellek az Emlékmás sikeréért
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.08.15. 11:11 | Frissítve: 2012.08.15. 11:24
Berlin – Bemutatták Berlinben a Total Recall című filmet, ami nem csak azért látványos, mert a főszereplő villantott a premieren.
Nincs új a nap (meg a Mars bolygó) alatt. A frissen bemutatott Total Recall című film azonban talán éppen ezért is tarthat óriási érdeklődésre számot. 1990-ben ugyanis már készült mozi Philip K. Dick, a kultikus sci-fi író regényéből, akinek egyébként a Szárnyas fejvadászt is köszönheti a világ, hiszen azt is egy általa írott mű alapján forgatták.

Az 1990-es Total Recall – Az emlékmás főszerepeit az akkor pályája csúcsán lévő Arnold Schwarzenegger és Sharon Stone játszották. Érdekes párhuzam, hogy a testük mindkettejük karrierjében nagy szerepet játszott: Schwarzenegger testépítőként kezdte, majd olyan filmekben tűnt fel, ahol kigyúrt izomzata nélkül nemigen rúghatott volna labdába. Eljátszhatta Herkulest, majd Conant, a barbárt – s innentől már nem volt számára megállás. Sharon Stone pedig több szépségversenyt is megnyert, mielőtt beszippantotta a filmipar, melynek elismert és meghatározó színésznője lett. Nagy, villantós filmjét, az Elemi ösztönt viszont két évvel később, 1992-ben forgatták. Ennek a filmnek volt különben magyar vonatkozása is, hiszen az egyik producere nem más volt, mint Andy G. Vajna.
A Total Recall sztorijából később sorozat is készült 1999-ben – amerikai-kanadai-német koprodukcióban. Ez azonban nem hagyott túl mély nyomot a nézőkben, legfeljebb a megszállott sorozat-őrültek őrültek őrzik jó emlékezetükben. Most viszont ismét előkerült a történet: ezúttal Colin Farrel, Kate Beckinsale és Jessice Biel főszereplésével.
Az alkotók már a premieren sem bíztak semmit a véletlenre. Nem elég, hogy a filmben feltűnik egy hárommellű nő, de itt egy kétmellű is nagyot villantott... Történetesen Jessica Biel, aki jelenleg Justin Timberlake partnere. A most 30 éves, egyébként inkább visszafogott színésznő olyan rafinált ruhában jelent meg a bemutatón, ami kebleiből merészen egészen sokat megmutatott a nézőknek.
Nyilván kell a show, a látvány, de azért nyugodtan bízzunk benne, hogy a Total Recall nem csak emiatt lesz emlékezetes. A rendező az a Len Wiseman, aki az Underworld-filmeket (nyilván innen a rajongása a karcsú Kate Beckinsale iránt) és a Die Hard 4. című mozit is jegyezte. Ez alapján iszonyatos tempójó, pörgő, látványos akciófilmre számíthatnak a nézők.
Egyébként pedig Philip K. Dick neve is garancia, hiszen a történet tényleg zseniális. A megvásárolható álommal végre elérhetővé válik a régi vágy: a világ olyan, amilyennek akarjuk, ha van rá pénzünk. Csak ki kell fizetni annál a cégnél, amely az álmokat emlékekké változtatja. Az egyszerű gyári munkás jelentkezik egy ígéretesnek tűnő vakációra: és azt kéri, lássák el egy szuperkém emlékeivel. A rutinműveletbe azonban hiba csúszik... S kezdetét veszi egy őrületes hajsza, melyben a főhős rohan az életéért – és az emlékeiért, hogy megtudja, ki is ő valójában.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)