Sztárgárdát sorakoztat fel ez az új, nem éppen szokványos karácsonyi film
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2016.12.24. 09:03 | Frissítve: 2016.12.24. 09:04
Debrecen – Akár közönségkedvenc is lehet Will Smith újdonsága: bár komornak hat, felemelő és elgondolkodtató mozi a Váratlan szépség.
Elérkezett a karácsony, és ezzel egyetemben elontotta tévékészülékeinket és mozijainkat az általánosan elvárt ünnepi filmek áradata. Századjára is láthatjuk, hogyan ég rá a betörő tenyere a gombkilincsre, hogyan égeti le magát a miniszterelnök a trampli titkárnőjével, és mennyire is tapló az iszákos télapó. Betéve ismerjük őket, mégis megnézzük, és többnyire jól szórakozunk rajtuk: karácsonykor ki akarna az élet nagy kérdésein töprengeni, vagy esetleg olyan szomorú filmet nézni családi körben, amelytől még a karácsonyfa ágai is lekókadnak?
Úgy tűnik, David Frankel rendező épp ebbe a nem hétköznapi ötvözetbe vetette bele magát: igyekszik finom módon érzékenyíteni, és közben jó adag gondolatiságot is csempész a Váratlan szépség című moziba. Howard (Will Smith) egy jól menő reklámügynökség feje, tele pozitív energiával és ambícióval, ám egy szörnyű tragédia korábbi életkedvét és családját is derékba töri: hatéves kislánya ugyanis meghal. Ezután furcsa szenvedélyeinek él, a munkahelyén elzárkózottan dominózik vagy New York utcáin biciklizik nagy elánnal – vagy épp leveleket ír a Halálnak, az Időnek és a Szeretetetnek. Barátai és munkatársai igyekeznek a segítségére egy nem éppen átlagos ötlettel: félprofi színészeket kérnek fel arra, hogy megszemélyesítsék a fogalmakat, és így kommunikáljanak a valósággal kapcsolatot vesztő Howarddal.
Kettős érzéseket kelt a Váratlan szépség című film: egyszerre jelentkezik az a kellemes érzés, hogy nem egy karácsonyra szánt tucatfilmet nézünk, és az, hogy ebben az alkotásban valami nagyon nagyot akarnak elmondani. Valami annyira nagyot, aminek a megértéséhez és átéléséhez nem hogy 94 perc, de még egy egész élet sem elég. A szerelmi kapcsolatok alapjait kapargatja, igyekszik a mélyére nézni annak, hogy milyen alkotóelemekből tevődik össze az igazi barátság, és ami a fókuszpont: a szülő-gyermek kapcsolat. Az, hogy hogyan lehet túllendülni azon, amin jóformán lehetetlen, és milyen különböző utakat lehet járni egy ilyen sorsfordító tragédia után.
Talán a film rövidsége is hozzájárult ahhoz, hogy olykor kissé túljátszott vagy épp erőltetettnek ható áligazságokat felsorakoztató film nem éri el igazán a várt hatást. Megmarad a popcornfilozofikusság szintjén, mégis megpendít olyan húrokat, amelyek mélyebb átgondolási folyamatokat indíthatnak el a nézőben. És nem is várunk tőle többet: nem egy Tarr Béla-féle művészfilm ez, hanem egy Hollywood-i karácsonyi termék, amely tipikusan amerikai mozikra és társadalomra jellemző elemekből építkezik. Látunk mikulásruhában jégkorizó férfiakat, csicsás ünnepi fényekbe öltöztetett sorházakat és a párbeszédek túlnyomó többsége itt is elköszönés nélkül ér véget.
És természetesen az az irritálóan buta jellegzetesség sem maradhat el, hogy minden feltűnő szereplőnek valamilyen felszínes kapcsolatba kell kerülnie egy másik karakterrel. Az egyik barát, Whit (Edward Norton) például minden áron flörtölni próbál a Szeretetet megformáló Aimee-vel (Keira Knightley). A szörnyű szinkronhangot kapó Kate Winslet is Howard barátjaként tűnik fel: ő a másik filmvászonra kívánkozó prototípus, a 40-es, munkamániás, (természetesen) gyermektelen asszony, aki lelkesen böngészi a spermadonor állomások honlapjait. Neki szajkóz irreális életbölcsességeket az Idő szerepében feltűnő fiú. Ami pedig végképp érthetetlen: a harmadik barát, Simon (Michael Peña) az alig néhány órája megismert öreg színésznőnek árulja el életében először (!), hogy ő bizony súlyos beteg, és nem sok van már neki hátra.
Üdítő változatosságot nyújt az, hogy a filmben elvont fogalmakat próbálnak többféle aspektusból körbejárni: több nemű, korosztályú és bőrszínű ember gondolatait megismerhetjük benne. A szálak szépen összeérnek a film végén, és a kellemes megkönnyebbülés-érzés sem maradhat el. Sokkal kevésbé csöpögős film ez, mint amire az előzetes várakozások következtetni engedtek. Az életigenlés és az idővel való versenyfutás kissé Hollywood-i, kissé Paulo Coelho-i, kissé Einsten-i felfogása s feldolgozása került vászonra idén karácsonykor. Határozottan kellemes színfolt a tucatmozik olykor szürkévé váló palettáján.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. A filmet ön is megtekintheti január 4-ig. December 25. és 28. között 13.15-től és 19.30-tól. December 29. és január 4. között 17.45-től (január elsején zárva tart a mozi). Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, email: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál – 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)