Rendhagyó faluportréval jelentkezett a debreceni költő és újságíró
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.11.05. 10:50 | Frissítve: 2019.11.05. 10:53
Debrecen – Sajátos alkotást tett le Gulyás Imre az asztalra: az Egy alföldi falu arcai című könyvében a szociográfiai és szépirodalmi jegyek egyaránt fellelhetők.
A debreceni Gulyás Imrét újságíróként, költőként egyaránt ismerhetjük. Korábban a kisemberek sorsát, szenvedését írta meg tizenkét remekbe szabott hexameteres énekben. A „mezítlábas Magyarország” kétszázezer becsapottjának állított emléket Apáink a Donnál című eposzában: azoknak a névtelen hősöknek, akik a II. Magyar Hadsereg tragikus hőseiként 1942-43-ban a keleti fronton élték át a poklok poklát.
A tiszanánai születésű szerző új kötetében oda tér vissza, ahonnan indult: a Heves megyei kis faluba. Sajátos alkotást tett le Gulyás Imre az asztalra. Az Egy alföldi falu arcai című könyvében a szociográfiai és szépirodalmi jegyek egyaránt fellelhetők, ahogy nem véletlen az sem, hogy a klasszikus (és irodalmi értékű) faluriportok hangulata is megérinti az olvasót. Egyszerre forrásértékű tudományos munka ez, melyet a jelenkori olvasók mellett azok is haszonnal forgathatnak, akik majd évek-évtizedek múlva szeretnének e település történetével foglalkozni, de azok számára is élményt kínál, akik egyszerűen szeretnek a magyar valóságról olvasni – jó írásokat. Nem nélkülözi ez a kötet a személyes hangütést sem: a szerző nem akar úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne e vidékhez, az itt élő emberekhez, ám képes megmaradni a reális szemléletnél.
Milyen hely ez a Tiszanána? Ahogy a kötet hátlapján olvashatjuk, a hajdani halászfaluból kinőtt, majd a Tisza áradásai miatt a medertől távolabbra telepített helységet nagy gazdasági, néprajzi és kulturális tájhazák veszik körül, ám se nem kun, se nem jász, se nem matyó közössége mégis ezektől külön utakon járva gyarapította örökségét.
Gulyás Imre módszeresen tárja fel Tiszanána világát. Felidézi a település történetét, ír a helyi szokásokról, babonákról is, megidézi a költő Zsutai János és az istenáldotta tehetség, a fafaragó Kalmár Zsigmond alakját (akinek a munkái a kötetet is díszítik), de beszélget a szintén Tiszanánáról elkerült operaénekessel, Kovács Eszterrel is, aki kivételes szeretettel vall e faluról. A kötetet olvasva mi magunk is a szerző útitársaivá válunk, vele tartunk, amikor időről időre idelátogat, megszólítja a Tiszanánán élőket, megfesti portréjukat. Szinte elénk lépnek a szöveg által a faluban élő dolgos emberek, gazdálkodók, értelmiségiek, közmunkások. Nagy erénye a kötetnek az is, hogy kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a falut sújtó demográfiai hanyatlást, elvándorlást, munkanélküliséget, és elénk rajzolja a helyi cigányság sorsát is. Az pedig különösen izgalmas, hogy a helyi nyelvhasználatnak külön fejezetet szentel Gulyás Imre, fókuszban a zárt ë hanggal.
Szerencsések a tiszanánaiak, hogy ilyen kötet jelent meg falujukról (a Magyar Napló kiadó gondozásában), s mutat részletes képet az itteni életről a múlton túl, s jövőn még innen.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)