Oligami: megjelent a Debrecenben élő zenész debütáló albuma
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.19. 12:20 | Frissítve: 2023.03.19. 12:21
A lemezen hat dal kapott helyet, melyek közül egyhez klipet, a többihez pedig visualizer videót készített Biró Olivér.
A napokban adta ki debütáló albumát Biró Olivér: az Oligami című lemezen hat dal (Rockstar, Rémálom, Anya, Értünk kár, Nem vagyok álmos, Lelketlen) kapott helyet, melyek közül korábban már bemutatta az Anya című szerzeményt.

Az Érmellékről származó, de jó ideje már Debrecenben élő és alkotó zenész korábban a Dehirnek azt mondta,
ugyan az Anya az előfutára, de nem ez volt az első, ami megszületett a lemezhez.
- Amikor felvetődött egy album ötlete, akkor ért véget egy kapcsolatom. Együtt laktunk, így keresnem kellett egy másik helyet, egy ideig a testvéremnél húztam meg magam. Ami ebben az időszakban összegyűlt bennem, azokat adtam ki a Rockstarban. Valójában arról szól ez a dal, hogy jó kapcsolatban lenni, jó az, ha van valakid, de én most inkább egyedüllétre vágyom – mondta akkor Olivér.
A Rockstarhoz videóklip is készült, a többi szerzemény pedig visualizer videót kapott.
Olivért többen a Face x Bro formációból ismerhetik, most azonban szólóban szeretné kipróbálni magát. Mint elmondta, nagyon fontos számára a zene, a dalírás, és ebben látja a jövőjét is. Hozzátette, ez az album is tőle indult, ugyanakkor sokak – köztük testvére, Rómeó – munkája van a háttérben, amiért nagyon hálás.
- Úgy vélem, ez az eddigi legkomolyabb projektem. A dalok írásakor törekedtem arra is, hogy ne egy célközönségnek szóljon, hanem többen is megtalálják azt, ami nekik tetszik.
Az Anya mellett a Lelketlen egy kicsit szomorúbb hangvételű dal, mégis egészen más hatású. Szimfonikus, színházi dobokkal, zongorával, hegedűvel. A Rockstar szintén más világ, de talán pont ettől áll majd egésszé az Oligami – mondta Olivér.
A debreceni zenész elárulta, koncerten ugyan egyelőre még nem találkozhat vele a közönség, de tervben van egy live session videó, melyben élőben játssza majd el az album számait.