Különleges emlékpontja lehet a Nagyerdőn Borbély Szilárdnak
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.20. 11:31 | Frissítve: 2023.03.20. 11:48
Debrecen - Úgy vélik, egy szobor vagy emléktábla a költő személyiségétől idegen lenne.
Idén novemberben lenne 60 éves nemzedékének egyik legnagyobb költője, a 2014-ben tragikusan elhunyt Borbély Szilárd, József Attila-díjas debreceni költő, író, irodalomtörténész.

Szentei Tamás, a Debrecen Polgármesteri Hivatal kulturális osztályvezetője az évforduló kapcsán azt javasolja a közgyűlés kulturális és oktatási bizottságának, hogy állítsanak egy emlékpontot Borbély Szilárdnak.
Szentei Tamás előterjesztésében úgy fogalmaz, egy hagyományos emlékállítás (tipikus szobor vagy emléktábla) – mint intézményesített gesztus – Borbély Szilárd szerény és befelé forduló személyiségétől idegen lenne. A költő ugyanakkor sok időt töltött lányaival a régi Békás-tónál, ezért is merült fel a pihenőpark, mint lehetséges emlékállítási helyszín: itt próbált traumáitól – ha csak rövid időre is – elszakadni.
A tervezett emlékpont a Békás-tó Debreceni Egyetemhez közelebb eső, a rendezvényektől távolabbi, csendesebb, dél-nyugati partszakaszánál, a Nagyerdei sétány mellett lenne. A költő szépírói és irodalomelméleti nagyságára egyaránt utaló emlékpont két részből állna. Egyrészt a tópart betonmellvédjére a költő „Ha menni kell” című rövid, életét összegző verse kerülne vracza mészkőbe vésve az alábbiak szerint:
Ha menni kell oly jó volna még maradni
elüldögélni még egy kicsikét
beszélgetni hallgatni erről arról
a döntő pillanatot halogatni
mely eldöntetett volt már hamarább
de most mégis oly jó volna még maradni
hogy együtt legyen még a volt a van
hogy múljon is maradjon is ami
lesz minden legyen minden múlhatatlan
és tartson tovább még a lehetetlen
az üldögélés és ami lehetne.
Másrészt egy 50-szer 50-szer 100 centiméteres vracza kőtömbbe az „ET IN ARCADIA EGO / In memoriam Borbély Szilárd” feliratot vésnék.
Tekintettel arra, hogy az emléktáblák nem minősülnek művészeti alkotásnak, a közgyűlés kulturális és oktatási bizottságának előterjesztésére a polgármester hozhatja meg a döntést. Az emlékpont költsége előreláthatóan 925 ezer forint, amely Debrecen 2023-as költségvetésében rendelkezésére áll. A bizottság szerdán tárgyal az előterjesztésről.
Borbély Szilárd a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzője volt. Nincstelenek című 2013-as regénye szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett; a szakma és a közönség szerint sem született ennél jobb könyv 2013-ban Magyarországon. A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert Borbély Szilárdnak 1988-tól közel húsz, többségében lírai kötete jelent meg. A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját, drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is. Megkapta a József Attila-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, az Alföld-díjat és Mészöly Miklós-díjat.