Kiderült, mikor érkezik az első női szuperhős csapat mozifilmje
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.09.27. 08:50 | Frissítve: 2018.09.27. 08:57
Újít a DC, elkészülhet a Birds of Prey című mozifilm, melynek főszereplői kizárólag női hősök, antihősök lesznek.
Ilyenre még nem volt példa, olyan képregényfilm előkészületei kezdődtek el, melynek szereplői kizárólag női karakterek lesznek. Ezt eddig a sikert sikerre halmozó Marvel sem merte meglépni, nagy kérdés tehát, hogy az eléggé csúfosan szereplő DC szuperhősös mozifilmjei után ez a vállalkozás inkább bátor húzásnak tekinthető vagy inkább eleve kudarcra ítélt vakmerőségnek.

A Birds of Prey cím egyébként nem annyira tradicionális, mint mondjuk a DC klasszikus sorozatai, noha a benne szereplő karakterek azért már korábban is ismertek voltak. A Birds of Prey 1995-ben jelent meg először nyomtatott formában Amerikában, a Vadásznő, a Fekete Kanári, vagy a Batgirlből létrejött Orákulum alkotta a csapatot.
A képregénysorozat egyes epizódjai Magyarországon is megjelentek, 2011-ben például külön kötetet is kapott a női szuperhőscsapat Ragadozók címmel. A csajos osztag egyébként már próbálkozott a kilencvenes években a mozgóképes megjelenéssel, akkor a televíziós képernyőt próbálták meghódítani amolyan Bűbájos boszorkák stílusban, kevés sikerrel.
Talán sokat nyomhat a latba, hogy a filmben szerepelni fog a szintén nagy bukást elszenvedett Öngyilkos osztag népszerű szereplője Harley Quinn, akit ezúttal is Margot Robbie fog majd alakítani.
A ő személye tehát biztos, a többi főszereplőt megszemélyesítő színésznő kiléte azonban még erősen kérdéses. Fekete Kanári szerepére, Gugu Mbatha-Raw, Jurnee Smollett-Bell, és Janelle Monae, míg a Vadásznőére Mary Elizabeth Winstead, Margaret Qualley, és Cristin Milioti van versenyben.
A legfrissebb hírek szerint a filmet 2020. február 20-án tervezi bemutatni a Warner Bros stúdió.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)