Kapd el a gringót!
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.06.30. 16:02 | Frissítve: 2012.07.01. 09:15
A B-kategóriás spagettiwesternek világát idéző, elképesztő szituációi miatt magával ragadó mozit hozott tető alá Mel Gibson. A Börtönregény Sofőrje cinikus, nyers, és ha kell, durva, akárcsak Martin Riggs az utolsó Halálos fegyverben.
Gibson, a művész sokat köszönhet Gibsonnak, az akcióhősnek. Ez persze ma már fordítva is igaz, ám ha ragaszkodunk a kronológiához, nem árt felidéznünk, Gibsont akcióhősként szerettük meg először. És ha egyszer valakit megszeretünk, nem engedjük el – legalábbis a rajongó–sztár viszonylatban. Még akkor sem, ha egyébként teljesen érthető módon, A Passió és az Apocalypto után az utóbbi években igazán érdemlegeset nem tudott letenni. A Börtönregény előkészületei aggodalomra adhattak okot, hisz megsejtettük, régi önmagát keresi az új film főhőseként, forgatókönyvírójaként és producereként, ami önmagában rendben van, ám mégsem tölti el felhőtlen örömmel az embert. Mert mi van, ha a hátraarc nem visz előbbre? Ha a régi renomé megújítására tett kísérlet nem eredményez mást csak szánalmas köldöknézést? Gibson felől – jelentem – megnyugodhatunk, a Börtönregény ritka jó élmény, mi több: megajándékozza a rajongót az újrafelfedezés örömével.
Kapd el a gringót, de vigyázz, ha elszúrod, ő kap el téged! – summázhatjuk a pofonegyszerűen induló történetet, mely szép lassan kiterebélyesedik, akár a fa gyökere. Több millió dollárt és egy haldokló bohócot szállít Driver (Mel Gibson), a sofőr az amerikai-mexikói határsáv mentén. A nyomukban rendőrök lihegnek, akik elégedetten nézik végig, ahogy a rablók autója áttöri a határfalat, és Mexikóban landol. Driver túléli, de azzal nincs tisztában, hogy mi vár rá: az előzetesben, ahol a koszos falak együtt zihálnak a lesittelt tömeggel, majdnem péppé verik, de meggyűlik a baja az amerikai konzul egyik közvetlen munkatársával is. A rendőrfőnök tágasabb helyet ígér, amit nehezen hisz. Néhány órával később mégis egy banditák által üzemeltetett börtönvárosban találja magát, ahol jó pénzért a szabadságon kívül minden elérhető. A hírhedt El Pueblito oázis a nyomorban a legigénytelenebb muchachók sztenderdje szerint. Olajos rongyokkal elkendőzött priccsek lakásként kiadva, szeméthegyek, heroinbunker és pénzért megvehető nők. A kép a világ második legnépesebb katolikus országában egy szentképes karórával, és egy Szűzanyának öltöztetett csontvázzal teljesedik ki. Driver egy tízéves kisfiú (Kevin Hernandez) segítségével hamar feltalálja magát és egyre szaporodó ellenségeit – többek közt a terület teljhatalmú urát és a megkárosított Frank pribékjeit – sikeresen játssza ki egymás ellen.
Driver valódi neve titokban marad nem csak a szereplők, de a nézők előtt is, akárcsak a Dollár-trilógiában (rend.: Sergio Leone) játszó Clint Eastwoodé. Az érző szívű gengszter, aki többnyire világoskék farmerban, westerncsizmában és átizzadt ingben mutatkozik, mindig egy lépéssel előrébb jár, mint a többiek. Cinikus hangvételű narrációi, érdes, boráztatta baritonján szólalnak meg, előcsalogatva a Gibson-féle karizmát.
A hosszú évek óta tomboló mexikói drogháború, illetve főként a drogkartellek lefejezéséből adódó, a civil lakosságot is sújtó erőszak – ha úgy tetszik – áttételesen jelen van Adrian Grunberg rendező–forgatókönyvíró filmjében, aki Gibsonnal együtt a bűnszervezetek közti küzdelmekre koncentrál, de nem próbálja meg a kormányoldal szennyesét sem fehérre mosni. Mi több, az első öt percben az amerikai kormányt is bemártja, amint egy mexikói zsaruval mondatja ki, hogy az amerikai kollegák is korruptak, ám a mexikóiakkal ellentétben ezt nem hajlandók bevallani – még saját maguknak sem.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)