Így látja a világot a szobrász, akivel „szembe jött” az ősi magyar hitvilág

---

Debrecen – A szakmán belül egy kicsit kilóg a sorból a művész, akinek a pályája úgy indult, hogy megjavított egy törött lábú széket. Interjú.

---

Blaskó Sándor, az Abonyban élő szobrászművész kiállításával folytatódik a magyar hagyományban gyökerező, organikus művészeti törekvéseket képviselő alkotók, csoportok munkásságát bemutató tárlatok sora a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában. A művésszel még a megnyitó előtt beszélgettünk munkáról, alkotásról, álmokról, hatásokról.

Dehir.hu: Mikor döntötte el, hogy szobrász lesz?

Blaskó Sándor: Valójában ez nem egy döntés volt, egyszerűen csak így hozta az élet. 1978 körül úgy alakult a pályám, hogy bútorasztalosnak tanultam Szolnokon. Egyszer a szakoktatóm mondta, hogy van itt egy törött lábú szék, és ezt kéne rendbe tenni. Megjavítottam, de mikor végeztem, úgy gondoltam, hogy ez a munka nem méltó hozzám, ezért faragtam neki egy teljesen új lábat. Többen mondták, hogy jól sikerült, ami nagy bátorságot adott nekem, és elindultam ezen az úton.

Dehir.hu: Ezután elkerült a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kő Pál, a Kossuth- és Prima Primissima-díjas szobrászművész lett a mestere.

Blaskó Sándor: Nagy hatással volt rám, nagyon jó volt a viszonyunk, azóta is élő a kapcsolat. Ő is egy nagyon színes egyéniség, hiszen kőre, fára, bronzra fest, színes dolgokat készít, akárcsak én. Mondjuk én bronzra nem festek, mert az egy költséges anyag... (nevet) A fát, a festett, színezett, gyöngyözött dolgokat én is szeretem, illetve a terrakottát is, ilyen értelemben tehát közös az utunk. Bizonyos ponton biztos, hogy eltér, másként látjuk a világot, de ez egy természetes dolog.

Dehir.hu: Példaképnek tekinti?

Blaskó Sándor: Mindenféleképpen, már csak azért is, mert ő volt a tanárom, ő indított el. Persze, azóta sokan bejöttek még a képbe. Sokat hallottam, láttam a művészi pályám alatt, és nem csak festőket, szobrászokat tartok követendő példának, hanem olyan embereket is, akik beszélnek a művészetről. Ilyen példakép számomra Pap Gábor művészettörténész, akinek nagyon nagy hálával tartozom, neki is köszönhetem azt, amit az alkotásaimmal képviselek. Természetesen egy idő után az ember a maga esze után megy, sok mindent másképp gondol, más irányba indul, keresi az útját és szépen alakul, formálódik, amíg egyszer csak meg nem érkezik a célhoz.

Dehir.hu: Ön már megérkezett?

Blaskó Sándor: Igen, úgy gondolom, ez már egy beérkezett, kész munkásság, amit a mostani kiállításon is láthatnak az érdeklődők.

Dehir.hu: Az ön organikus művészetének a legfőbb irányvonala az ősi magyar hitvilág, mitológia, alkotásainak java részén ezek a motívumok láthatóak. Hogyhogy ehhez a témához nyúlt, ezt ragadta meg?

Blaskó Sándor: Szembe jött velem, és nem tudtam kikerülni, megérintett. A mai világban az ember sok mindent lát, sok mindent hall. Van, amit a „szűrőjén” átereszt, ami nem a lelkének való, és van, amit befogad, amit aztán elkezd faggatni, vallatni, amire ráhangolódik, amivel eggyé válik, és elindul az ösvényen, a saját útján.

Dehir.hu: Mit szeretne ezzel a társadalom felé sugározni?

Blaskó Sándor: Az elsődleges üzenet az, hogy az ember mindig önmagát keresse. Másrészt egy olyan világban, egy országban élünk, amely nem feltétlen jó irányba halad. Legfőképpen a fejekben és a szívekben van gond. Ebben a közegben a művésznek, az alkotónak olyan dolgokat kell felmutatnia, ami megszólítja, elgondolkodtatja a nézőt, a látogatót, ami aztán megérinti őt. Ehhez nem kell „művészbarátnak” lennie, elég, ha úgy jön ki a teremből, hogy „hoppá, ez az alkotás valamit megindított bennem, valamit kaptam”, ezáltal egy más, remélhetőleg jobb irányba tereli az adott illető életét. Az én művészetemet fel lehet fogni egyfajta irányításnak, üzenetnek, tanításnak.

Dehir.hu: Elnézve az alkotásait, feltűnt, hogy gyakran dolgozik kék és arany színekkel.

Blaskó Sándor: Számomra ezek letisztultságot jelentenek, az őszinteség árnyalatait, ezért használom legtöbbször ezt a színpárt.

Dehir.hu: Debrecen városképéből kiindulva például hol tudná elképzelni a szobrait?

Blaskó Sándor: Bárhol beleillenének a környezetbe. A kiállításon is látható a „Napot szülő Istenanya” szobrom, amely egy díszes ivókút, az például bármelyik városban megállná a helyét, nyilvánvalóan az adott tér léptékéhez igazodva.

Dehir.hu: Hogyan tekint a szakmájára? Hivatás, hobbi? Esetleg mindkettő?

Blaskó Sándor: Küldetésként tekintek rá, de természetesen hivatásként fogom fel.

Dehir.hu: Mennyire piacképes mostanság a szobrászmesterség?

Blaskó Sándor: A szakmán belül egy kicsit kilógok a sorból, mert hivatalos pályázatokon, kiállításokon nem veszek részt. 2000 körül döntöttem el, hogy csak oda megyek, ahova hívnak, ahol szívesen várnak. Az országot járva kisebb-nagyobb galériákban állítok ki, de vannak kivételek, például Abony mellett, Törtelen állnak szobraim.

Dehir.hu: Volt már kiállítása a cívisvárosban?

Blaskó Sándor: 2001 őszén volt itt először kiállításom, akkor a Debreceni Egyetemen láthatták a munkáim az érdeklődők.

Dehir.hu: 2013-ban megkapta a Magyar Művészetért Díjat. Mit jelent Önnek ez a kitüntetés?

Blaskó Sándor: Egyfajta elismerésként, visszacsatolásként tekintek rá, hiszen mások is úgy gondolják, hogy értéket képviselnek az alkotásaim. Nyilván az ember örül neki, de bevallom őszintén, én ezekkel a díjakkal úgy vagyok, akkor sem dőlne össze a világ, ha nem kapnék semmiféle kitüntetést. Nem gondolnám úgy, hogy kevesebbet érne az, amit csinálok.

Dehir.hu: Az egyik ceglédi kiállításán a tárlat megnyitóján a lánya, Blaskó Kata énekelt egy archaikus népi Mária-himnuszt, apjához hasonló ihletettséggel. Lesz, aki továbbörökítse az Ön hitvallását?

Blaskó Sándor: Az egész családot „megfertőztem”. A feleségem építész, de ő is festeget, nemezeléssel foglalkozik. A lányom pedig rendkívül tehetséges és fogékony a művészetek iránt, fest, rajzol, nemezel, hímez. Ez a vonal mindannyiukra érvényes, az alkotói vágy bennünk él, és ezt szeretnénk mind a hárman művelni és továbbadni.

Blaskó Sándor A csendből élni kiállítása megtekinthető április 2-ig, hétköznapokon 10-18 óráig a Debreceni Művelődési Központ első emeletén. Az érdeklődők március 18-án, szerdán 17 órától személyesen is találkozhatnak és beszélgethetnek a művésszel a Belvárosi Galériában.