Hornyik Zoltán: legalább egy jó képet hagyjon maga után az ember
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.12.18. 08:19 | Frissítve: 2011.12.18. 18:38
Debrecen – Az a célom, hogy akik felnéznek a képeimre, ne még inkább zaklatottak legyenek, hanem a nyugalom járja át őket – vallja Hornyik Zoltán debreceni festőművész, akinek december 21-ig látható tárlata a DOTE Elméleti Galériában.
A nemrég az ötödik X-be lépett alkotót már gyermekkorában is vonzotta a festőművészet. Eleinte csak az albumait nézegette, majd 14 évesen - egyfajta isteni sugallatra – kipróbálta a tehetségét. Ezt a képét ma is őrzi. Diplomát 1985-ben szerzett a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán, mestereinek pedig Fekete Borbálát, Bényi Árpádot és Valkovics Zoltánt tartja. A nagy elődök közül Csernus Tibor életműve áll hozzá a legközelebb. Huszonkét éve szabadúszó; a pici lánya mellett két felnőtt gyereke is van.
Művészetét az olaj, a vászon és az ecset szentháromsága, valamint a realizmus határozza meg. Mégis folyamatosan kísérletezget, szeret szabadon jönni-menni a stílusok között, például az impresszionista irányzattól a hiperrealistáig. Annál is inkább, mivel a pillanatnyi habitusától és a témától függ, hogy éppen miként fog festeni. Példa erre, hogy a mostani kiállításán egyebek mellett a 10 évvel ezelőtti, óriásbogaras korszakából is ízelítőt ad.
Ez még az 1996-os, mártélyi művésztelepen kezdődött. Ott ismerkedett meg egy - nagyobb vásznakat festő - lánnyal, aki komoly hatást gyakorolt rá. Miként az impresszionizmus úttörői, abban a közösségben ő is megtanulta, hogy a szabadban sokkal könnyebb expresszíven, széles ecsetvonásokkal és nagy vászonra festeni, mint műteremben, statikusan. Sőt, ha például szúnyog ragad a képébe, ő azt ott is szokta hagyni…
Küldetésének tekinti azt is, hogy reflektáljon a mai világunkra és az abban uralkodó, áldatlan állapotokra. Számára a szépség prezentálásába az is beletartozik, hogy nőket és aktokat fest, és ez – jó értelemben - neki is egyfajta élvezetet nyújt. Nagyon szereti a tájképeket és a lovakat. Meg persze Debrecent, főként az óvárosi – viszonylag eredeti formájában megmaradt - részeit és a téglafalas cívisházakat. „Ezeket meg kell látni, és sokat kell sétálni.”
A találkozásunkkor is éppen egy idillikus jelenetet festő Hornyik Zoltán egyébként mediterrán típusú embernek tartja magát, s ha teheti, délutánonként pihen egy kicsit. Bejárta Európa déli szigeteit, és nagyon sok témája, műve ezekhez a helyekhez kötődik. Ezek mellett a zene és a sport is meghatározó az életében, meg természetesen a családja.
Hetente háromszor-négyszer kosarazik, focizik és fallabdázik, és muzsikálni is imád. Úgy véli, nagyon fontos az anyagi biztonság, az egészség és a lelki nyugalom is, hiszen valamilyen szinten a szépség meglátása is ezektől függ.
Hallhattuk azt is, hogy a festőknek kettős életük van: a piacra, illetve galériák megrendelésére dolgoznak, ám próbálnak olyat is alkotni, ami szakmai-művészi szempontból is megállja a helyét. Sajnos a válság ezt a szférát is megtépázta, és nagyon sok galéria szűnt meg. Ráadásul leginkább azok, amelyek a többséget, azaz a képeiket 80-100 ezerért adó kortársakat foglalkoztatták (tehát nem azt a 8-10 festőt, akik 3-4 milliót kérnek egy-egy művükért).
Mi az, amit szeretne még mindenképpen megfesteni? – tudakoltuk. Szakmai szempontból az a lényeg – hangsúlyozta Hornyik Zoltán -, hogy legalább egy, olyan képet hagyjon maga után, amire a művészettörténészek is azt mondják például 100 év múlva, hogy jó. Szerinte ezt majd még ezután fogja megfesteni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)