Hasi nem felejtette el, milyen volt Debrecenben játszani

---

Debrecen – Zoli pedig – szokásához híven – már órákkal az esti előadás előtt megérkezett, és járta a várost.

---

Szó sincsen semmi bizalmaskodásról: de a vasárnap este főszereplői Hasinak és Zolinak szólították egymást a Páholy színpadán. Ahogy barátaik és rajongóik is – akikből ezúttal sem volt hiány az Arany János utcai lakásszínházban, ahol ezúttal ők, néhány kártyalap, valamint beszélgetések (bármiről) és dalok kerültek reflektorfénybe.

Hasi, azaz Vecsei H. Miklós túlzás nélkül az ország egyik legnépszerűbb fiatal színésze. Nyilván könnyű ilyen titulusokkal dobálózni, de ez a fiatalember tényleg átlagon felülien sokoldalú. Játszik színpadon és filmekben, szövegkönyveket és verseket ír, remekül énekel (a Dés László-féle Pál utcai fiúkban közel háromszázszor halt meg Nemecsek Ernő szerepében), mindemellett pedig időnként gitárt is ragad. Ahogy tette ezt a Páholy lakásszínházban, ahol Zolival, azaz Beck Zoltánnal, a 30Y zenekar frontemberével, dalszerzőjével közös műsorukat, a Kártyajátékot mutatták be. (Beck Zoltán esetében is illik leírni: nem csak zenész. Hanem dalszerző, szövegíró, s egyetemi oktató is – egyebek mellett...)

Bár szabadtéri program is lehetett volna, de a kánikula nyomában loholó viharos időszak miatt Végh Veronika és Csáki Szabolcs úgy döntöttek, biztonsági okokból a zárt térbe, a Páholy falai közé viszik vissza a Kártyajátékot.

S hogy milyen is volt ez a játék? Rendhagyó, és majdnem ősbemutató. Két év alatt most láthatta ugyanis másodjára a közönség, mivel az első után jött a covid és sok mindent elsepert.

A keret egyszerű: adott egy pakli, a közönségből húzatnak az előadók egy-egy lapot – összesen kilenc alkalommal –, s arról a lapról, amin egy szó vagy kifejezés található, kilenc percen át beszélgetnek. Esetleg még dalra is fakadnak. Vagy verset mondanak. Hogy ez nem unalmas-e, s van-e létjogosultsága manapság az ilyen produkciónak? Nem unalmas, és van. Van rá igény. A közönség végig vette a lapot, az előadók pedig meséltek, sztoriztak, bepillantást engedtek az életükbe – és az életünkbe is… Nem celebjárás volt ez, amikor buta emberek butaságokat beszélnek és pozőrködnek, ahogy ezt a bulvárlapokban, a bulvármédiában megszokhattuk.

Két értelmes ember vallott a világról, mesélt arról, hogyan születnek egy zenekar dalai (vagy mitől zenekar egy zenekar), milyen reggel egy Bereményi Géza-verset hallgatni, vagy éppen milyen volt kezdő színészként Debrecenben, a Csokonai Színházban játszani. Előbb a Mester és Margaritában egy nyúlfarknyi szerepben, majd Rómeóként – ahogy Vecsei H. Miklós felidézte. S nem győzte hangsúlyozni, számára milyen fontos és szép időszak volt, hogy Debrecenben tölthetett egy évet, ott, azokon a deszkákon, ahol „Latinovits Zoltán, Hofi Géza és Kóti Árpád játszott”. Vagy Csikos Sándor, akit ezúttal is nagy tisztelettel és szeretettel emlegetett.

Miközben Hasi és Zoli mesélt, az idő – a kilenc lap és a kilencszer kilenc perc – szinte röpült. De általuk egy kicsit velünk lehetett Kapa, azaz Mucsi Zoltán és Mácsai Pál, megtudhattuk, Beck Zoli miért szeret moziba járni, vagy miért ideges október és május között. (Mert akkor nincs nyár, nincs 30 fok feletti hőség…)

Talán jönnek még erre, talán elhozzák újra azt a bizonyos kártyapaklit – s talán mesélnek másról, más történekkel, más dalokkal. Mert az ilyen beszélgetésekre van igény. S ez jó.