Fiatal színészek mutatkoztak be a debreceni fesztiválon – fotókkal
Szerző: Szilágyi Szilvia | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.21. 08:45 | Frissítve: 2019.10.21. 14:01
Debrecen – Katarzis, horror, kártyatrükk: a Deszka és Magdafeszt után újabb színházi fesztivál helyszíne volt a város. Ezúttal a hazai diákszínjátszók jutottak színpadhoz Debrecenben, akik a legjobb előadásaikat hozták el a közönségnek.
A Debreceni Egyetemi Színház (DESZ) már több, mint hét éve szervez alternatív egyetemi színjátszó találkozókat azzal a céllal, hogy összegyűjtse a hazai egyetemi színpadokat, alkalmi formációkat és megismertesse őket egymással, a közönséggel. Az első hasonló kezdeményezésüket 2009-ben tartották, akkor a programsorozat még Egyetem Színjátszó Tér I. – ESZTIakartátok név alatt futott. Az ígéretesnek bizonyuló rendezvény néhány évnyi kihagyás után, 2013-ban kelt új életre s ekkor vette fel a Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó nevet. A név rögzülésével maga az esemény is gyökeret vert, azóta ugyanis évről évre megrendezik.
A fesztivál néhány év alatt nagy fejlődésen ment keresztül: 2017 óta háromból ötnapos programsorozattá nőtte ki magát, az egyetem pincehelyiségéből is feltörtek a város nagyobb színterei felé, ráadásul olyan programok szegődtek melléjük, mint a Malter Filmfesztivál, a Debreceni Egyetem és a város közművelődési vegyesbizottság mellett sikerült termékeny kapcsolatba lépniük a Csokonai Színházzal is.
Ahogy az már hagyománnyá vált a mínusz első és a nulladik nap a slam poetry versenyé és a Malteré (utóbbiról itt és itt olvashatnak bővebben).
Az első nap volt a megnyitó napja is, ahol a fesztivál támogatói: Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója, Duffek Mihály, a Debreceni Zeneművészeti Egyetem dékánja, valamint Lakó Zsigmond, a szervezet vezetője beszélt a fesztivál célkitűzéseiről, s ők mutatták be azt a szakértői bizottságot is (Bakota Árpád és Mercs János színművészek, Lőkös Ildikó dramaturg és Regős Jánosból MSZJSZ-elnök), akik Lukovszki Judit moderálásával minden egyes nap végén kiértékelték az aznapi kínálatot. Mint hangsúlyozták, ők nem zsűriként vannak jelen, hisz a kritikáknak nem a rangsorolás a célja, hanem egy termékeny párbeszéd kialakítása.
A fesztivált a legfiatalabb résztvevők, az ADY-ák Színpad, az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatos gimnazistái (Balogh Benjámin, Bolla Bence, Kovács László, Lehel Vilmos) nyitották, akik egy abszurd Mrożek-szöveget (A nyílt tengeren) gyúrtak át előadássá Lakó Zsigmond közreműködésével. Aktuálpolitikai kérdéseket is érintve, egyén és hatalom viszonyát firtatva vitáztak az élet tengerén, kit egyenek meg elsőként. Talán fiatal koruk, a rutin hiánya tehet róla, hogy Mrożek többértelmű, kőkemény mondatai néha üresen koppantak a színpadon. Mi mindenesetre így is „zabáltuk” őket.
Oswald és Zénaide – egy férfi és egy nő vonzása és taszítása, vagy mégsem? A DESz Alkalmi Társulata nagyot csavart az idei PAD fesztivál óta Jean Tardieu drámáján. Egy heteroszexuális „kapcsolat” helyett ezúttal két férfi édelgésének lehettünk szemtanúi Kiss Milán és Som Balázs előadásában. Vagy csak blöff volt az egész, mint a játékmester (Somogyi Tibor) blőd kártyatrükkje? Egy kicsit kint, egy kicsit bent, közel hozva, majd elidegenítve tőlünk a látottakat – így írható le az előadás befogadókra gyakorolt mechanizmusa. Ki emlékszik az apróbb hibákra? Az öntükröző elemekben gazdag antidarab alaposan megdolgozta a rekeszizmainkat.
A fesztivál második napján egy határon túli egyetemi színpad mutatkozott be. Az SGR Projekt Székelyudvarhelyről cipelte magával a Kisherceg visszatér című apokaliptikus történetét. Mit teszünk életünk utolsó pillanatában? Képesek vagyunk a megbocsájtásra a halál torkában? Az előadás ezeket a kérdéseket feszegette, de a 21. század állandó világvége-hangulatra apelláló darab a végére kifulladt, de az sem kizárt, hogy csak a felszínét kapargattuk. Akármelyikről is legyen szó, még a képzeletbeli függöny is tanácstalanul zuhant ránk.
Formanek Csaba neve egyet jelent a katarzissal, s a fesztivál visszatérő rendezője most sem okozott csalódást. Túlzás lenne azt állítani, hogy Sziveri János Szelídítés című Kisherceg-parafrázisának minden egyes rétegét fel tudtuk fejteni, a mértani pontossággal kimért képi kompozícióra, különös időkezelésre, kimagasló teljesítményű színészi játékra (Gegelyfy Zsófia, Pápai Dávid és Petrók Benedek) építkező műalkotás mégis a zsigereinkig hatolt. Persze, kérdésként ott lebegett: elégedjünk meg ennyivel? Mit kezdhetünk nézőként a nagyfokú értelmezői szabadsággal? Egy biztos: a Horváth Árpád Stúdiószínházból a DESz24-be érve még mindig ott munkált bennünk a hipnotikus darab.
A Pólik József által rendezett Szemünk fénye látszólag könnyű családi történetnek ígérkezett, ám nyomasztó horrortörténetté vált, ami végül egy gyerekgyilkosságba torkollott. A groteszk, csapongó színészi teljesítményt felmutató előadás hátulütőjét magában a színpadi formában láttuk: a felolvasószínház nem képes teljes színészi jelenlétet teremteni, berántani a nézőt saját világába, és sajnos ez most sem volt másként, ami már csak azért is sajnálatos, mert a szereplőkben (Mester István, Som Balázs, Somogyi Tibor, Sőreghy Ágnes) ennél sokkal több volt.
Az utolsó napot Gyöngy Dániel és Kontúr Balázs indította Fehér című rekviem-táncukkal. Minden adott volt egy remek performanszhoz: két elképesztő mozgáskultúrával és kifejezőerővel rendelkező művész, pazar vizuális elemek, díszlet és zene. Az eredmény mégsem hozta el a kívánt hatást: az előadók sem a térrel, sem a fénnyel, sem a zenével nem tudtak igazán jól bánni, így az 50 perces előadáshoz az expresszív mozdulatsorok kevésnek bizonyultak. Láthattunk már tőlük jobbat is.
A fesztiválba a pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) lehelt újra az életet, akik Szophoklész Philoktétész című drámáját modern környezetben álmodták meg nekünk. A főszereplő szerepébe bújt György Zoltán Dávid különösen kiemelkedő színészi játékkal kápráztatott el minket. Jó szereposztás, nagyszerű történetmesélés, tűpontos poénok, valahogy így néz ki egy remek előadás.
Vannak olyanok, akik güriznek és a realitás talaján mozognak, ők a többség, a bábuk, s vannak, akik nem állnak be a sorba, akik mernek gyerekként élni, ők a Bábuk című darab szereplői, akiket Somogyi Tibor vetett papírra, s játszott el Simon Dorka közreműködésével. Az előadás túl sokat vállalt, s abból csak keveset tudott megmutatni, a mitológiai szál (Philemon és Baucis története) nem tudott szervesülni a frappáns alaptörténettel, így a különböző történetszálak kioltották egymást. A hosszú csendek, kimerevített pillanatok miatt pedig az egész előadás vontatottnak tűnt. Nagy kár.
Izgalmas alaptörténet, közepes színészi alakítás, lapos megvalósítás, kizökkentő betétek – valahogy így lehetne jellemezni a fesztivál utolsó, Evangélium című előadását, amivel a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) rukkolt elő. A fesztivál végére nem csak bennünk, de az egyébként látványvilágra építkező darabban is elfogyott a lendület. Jövőre érdemesebb lesz egy ütősebb darabbal készülniük a társulat tagjainak, hisz az a gyengébb előadásból is jól látszott, van bennük potenciál.
A fesztivál a változóan teljesítő előadások ellenére idén is bizonyította: a fiatal színészek olykor még merészebb, izgalmasabb megoldásokhoz nyúlnak, mint a hivatásos színészek.
S ahogyan azt már Lakó Zsigmond is jelezte, a tervek szerint a Csokonai Színházzal szövetkezve és a Latinovits-projekthez kapcsolódva, 2020-ban kéthetesre bővítik a programsorozatot, és bevonnak romániai színházakat, illetve más határon túli művészeti programokat is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)