Dédelgetett álmaim: Debrecenben lép színpadra Kállay Bori
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.02.09. 08:15 | Frissítve: 2017.02.10. 08:15
Debrecen – Kállay Bori önálló estjével érkezik a Kölcsey Központba. Elmondta: míg egészsége engedi, a színpadon szeretne állni. Interjú.
Különleges viszony fűzi Kállay Borit Debrecenhez: életének legfontosabb állomásait itt élhette meg: megházasodott, gyermeke született, tanult és ünnepelt színésznővé vált. Két évtizeden át ragyogott a Csokonai Színház színpadán, majd a fővárosba szólította pályája. Most az 50 éves pályafutásának összefoglalójával tér vissza a cívisvárosba a balmazújvárosi születésű színésznő. Lesz itt minden: musical, sanzon, próza, vers, operett a sokoldalú művésznő repertoárjából.
Kállay Borin nem látszanak az évek, mosolygósan válaszolja meg a ragyogó szépsége titkát: tapasztalata szerint egészséges életmód és kiegyensúlyozott magánélet szükséges ehhez. A kortalan művésznőt február 26-án láthatjuk a Kölcsey Központban Dédelgetett álmaim című estjén.
Dehir.hu: Milyen várakozásokkal tekint a debreceni előadására?
Kállay Bori: Nagy izgalommal készülök, nagy örömömre szolgál az, hogy Budapest után itt is bemutathatom a jubileumi estemet, hiszen arra számítottam, ez csak egyszer fog megtörténni. Bár nem Debrecenben születtem, de sok évig éltem itt, rengeteg emlék fűz ide.
Dehir.hu: Mire utal az est címe? Bensőségesebb bepillantást nyerhetünk az ön vágyaiba, álmaiba?
Kállay Bori: Így van. Évekig készültem erre az előadásra, sokat gondolkoztam azon, hogy mire is fűzzem fel azt, amit el akarok mondani, énekelni. A cím született meg elsőként. Az álmaimról fogok mesélni: azokról, amelyek megvalósultak, és azokról is, amelyek nem. Ezen az esten az is valóra válik, ami a saját életemben nem történhetett meg. Főleg a szakmai pályám kerül középpontba, de a magánéletet sem lehet háttérbe szorítani. A lányomról, Fonyó Barbaráról is fogok beszélni, ő is szerepelni fog, mint vendég. Az életem alakulására a férjem, Vitray Tamás is nagy hatással volt, vele már 31 éve élünk együtt, ő is szóba került majd.
Dehir.hu: Esetleg őt is láthatjuk majd a közönség soraiban nézőként?
Kállay Bori: Hogyne. Nagyon szeretem, ha elkísér az előadásaimra. Minden rezdülésemet jól ismeri, ő a legnagyobb kritikusom is – lelki társként és szakértőként is.
Dehir.hu: Több műfaj is előtérbe kerül az est folyamán. Van olyan, amelyik különösen kedves az ön számára?
Kállay Bori: Nincs olyan, amelyiket jobban szeretném a többinél. Mondhatni, az embernek több gyermeke van, és azokat mind ugyanúgy szereti. Lesz olyan műfaj is, ami meglepetést okoz majd a közönségnek, de ezt inkább nem árulnám el előre. Azt szeretném, hogy az est által jobban megismerjenek a nézők. Azt mondtam valamikor, hogy ezen az előadáson az ember lelkileg meztelenre vetkőzik: azt szeretném láttatni, milyen érzések vannak bennem, miket tudnék átadni színésznőként, ha megkapnám az adott szerepeket.
Dehir.hu: Nem tűnik olykor ijesztőnek ez a kitárulkozás az idegenek szemei előtt?
Kállay Bori: Ha valaki színész, akkor nem, akkor meg szeretné mutatni magát. A művészben sok karakter él és működik, sok részletet nem mutatunk ki a civil életben. Egy színész élete során sok karaktert el tud játszani, még akkor is, ha a személyisége eltérő attól, amit a színpadon mutat. Akkor is, ha nincs meg benne mélyen az adott tulajdonság. De megtalálható lényegében mindenkiben a gonoszság, a szenvedés. Az Operettszínházban például bekerültem az Elizabeth című musicalbe, Zsófia főhercegnőt kellett játszani, Ferenc József császár gonosz és kegyetlen édesanyját. Akik csak a korábbi vidám szerepeimre emlékeztek, azok meglepetten láttak engem kemény és keserű asszonyként az előadásban. Jó volt ezt a szerepet megformálni, de csak a színpadon.
Dehir.hu: Említette, hogy igazán agilis, lelkes színésznő volt, megszerezte azokat a szerepeket, amikre vágyott. Mit szóltak ehhez a kollégái?
Kállay Bori: A színésznők körében nem voltam túl népszerű. Már azt sem szerették, amikor beugrósként vártam a szerepre, amiket magamtól megtanultam a hátsó sorokban ülve – hiszen ilyenkor előjönnek az ambíciók, az előmenetel lehetősége. Ennek ellenére minden megtanult szerepre be kellett ugranom, a mérhetetlen ambíció pedig mindenen átsegített.
Dehir.hu: Melyik debreceni emléke különösen kedves az ön számára?
Kállay Bori: Minden ide köt, itt történt velem minden fontos dolog. Itt lettem felnőtt, szerelmes, színésznő és lényegében ember, kapcsolatokat építettem, férjhez mentem, gyermekem született. Ami Debrecenben ért engem gyerekkoromtól kezdve, az alapozta meg, milyen emberré váltam, ez segített derűsen végigcsinálni az ötven évet. És elmondhatom, hogy semmit sem bánok, amit megtettem.
Dehir.hu: Balmazújvárosban született, hogyan emlékszik vissza erre a városra?
Kállay Bori: Ott csak megszülettem, hamar átköltöztünk egy másik városba, édesapám munkája miatt ugyanis gyakran váltottunk lakhelyet. Mikepércsen, Biharnagybajomban, Egyeken is laktunk, 1956-ban költöztünk Debrecenbe. Balmazújvárosba viszont sokszor jártam vissza színésznőként, a helyi művelődési házban gyakran léptünk fel. Úgy szoktam mondani, hogy egész Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az „én területem” volt.
Dehir.hu: Gyakran kérnek öntől tanácsot a fiatalabb kollégái?
Kállay Bori: A mi szakmánkban ez nem szokás. Más lett a színházi világ az elmúlt évtizedekben. Ez a szakma úgy tanulható meg, ha figyel a fiatal színész, ha leveszi és ellesi a fortélyokat – természetesen ehhez tehetségnek is kell párosulnia. A személyiség pedig adott, azzal születni kell, azt sem főiskola, se rendező nem tudja megtanítani. Viszont feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valakivé váljunk.
Dehir.hu: Milyen jövőbeli tervei vannak, meddig láthatjuk még a színpadon?
Kállay Bori: Ez elsősorban nem rajtam múlik. Ebben a korban már az egészség is fontos szempont, ennek minőségét pedig tudjuk befolyásolni azzal, hogy étkezünk és élünk – bár vannak rajtunk kívülálló tényezők is. Mindig célokat tűzök ki, és azzal, hogy az ötvenedik jubileumomat ünneplem, nem szűntek meg a vágyaim. Egy színész, amíg egészsége és lehetősége van, addig színész marad – nem kell nyugdíjba vonulnia. Ha 90 évesen is felkérik, akkor is felmegy a színpadra. Én pedig nagyon sokáig szeretnék még felmenni arra a bizonyos színpadra.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)