Debrecen csodáit nézhetjük meg fotókon és festményeken – galériákkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2024.04.01. 09:00 | Frissítve: 2024.04.01. 09:04
Debrecen – Nagyon jól keveredik a modern és a klasszikus stílus Debrecenben: így látja a fotós. A festő szerint pedig észre kell venni, mennyi csodálatos épület között élünk.
Károlyi Péter, a Debrecen csodái oldal fotósának képei számos alkalommal megihlették már Nagy Adriennt, aki festőként szintén gyakran megörökíti Debrecent. Kézenfekvő volt, hogy legyen egy esemény, ahol mindketten felvonultatják alkotásaikat: így lesz ez április 4-én, amikor is a Méliusz Piac utcai Benedek Elek könyvtárában nyílik közös tárlatuk a város napjához közeledve.
Amikor beszélgetni kezdünk a tárlatról, hamar kiderül, hogy bár az online térből és a festmények, illetve fotók alapján régi ismerősök, személyesen valójában korábban nem is találkoztak az alkotók. A közös nevező egyébként közös ismerősük, Szilágyi Edina is (aki önkormányzati képviselő), és aki Károlyi Péterrel létrehozta a Debrecen csodái oldalt. Adriennt nagyon megfogták Péter fotói, Péter pedig úgy fogalmaz, nagy megtiszteltetés számára, hogy a festőt a fotói „megihlették és ennek nyomán gyönyörű festményeket készít a városról”. Az első kép, ami Péter fotója alapján készült, a Csonkatemplomot ábrázolja, és az eredeti fotó az most is látható lesz a tárlaton.
A közös munka nagyjából úgy működik, hogy Adrienn böngészi a Debrecen csodái Facebook-oldalát, és szól, melyik kép inspirálja.
„Azt elküldöm neki, majd egy közös posztban meg is osztjuk mindkettőnk oldalán az elkészült festményt” – mondja Péter.
A közös tárlat Nagy Adrienn pályáján sorrendben a 19. lesz, ám ugyanolyan lelkesen várja, mint Péter, aki azért is örül, mert ez az első kiállítás, amelyen debütál fotóival a Debrecen csodái oldal.
- Habár több mint 47 ezer követővel büszkélkedhetünk, sokan nem tudják, ki készítette a fotókat. Ez az anonimitás most megszűnik, és megismerhetnek engem, az embert az objektív mögött.
Amikor az kerül szóba, mi adja meg egy város karakterét, mitől érezzük azt, hogy egy-egy utcának, térnek olyan jó hangulata van, Adrienn azt mondja, szerinte az épületek, színek, formák összhangja a meghatározó.
- A mai világban csak rohanunk, vagy nézünk magunk elé a gondolatainkban elmerülve, vagy éppen telefonálunk és elfelejtünk felnézni...
Elfelejtünk megállni és meglátni, mennyi csodálatos épület között élünk. Különösen szeretem az esti belváros fényeit, csodás hangulata van.
Nagy öröm számomra, hogy mióta festményeimen viszontlátják a várost az ismerőseim, saját bevallásuk szerint sokkal figyelmesebben járnak az utcákon.
Péter úgy látja, Debrecenben nagyon jól keveredik a modern és a klasszikus stílus, ami egy egyedi városképet és atmoszférát teremt.
- Januárban egy kedves ismerősömmel sétáltam a Kossuth téren, lefotóztam az Aranybikát a Püspöki palota irányából, és megmutattam neki a fotót. Ő azt válaszolta, ha nem itt élne, fel se ismerné, hol készült a kép, annyira egyedi szemszögből készült. A városnak ezt a kisugárzását keresem minden fotóval.
Az alkotóknak természetesen kedves helyeik is vannak a városban. Adrienn elsőre a Kálvin teret említi.
- Azért is szeretem azt a részt, mert a munkámból kifolyólag évekig az volt a második otthonom. Ezért is szerveztem még 2021 áprilisában, szintén a város napja alkalmából az ott található üzletek kirakatába egy kisebb tárlatot.
Úgy gondoltam így felhívhatom a figyelmet erre a kis ékszerdobozra. A másik kedvenc helyem a Nagyerdő, ami szintén nagyon közel fekszik hozzám, azon a környéken van ugyanis az otthonom.
Péter szívéhez is közel áll több környék, több helyszín.
- Például a Déri tér, ami szerintem a város leghangulatosabb tere. A Petőfi tér, mely a megújulás jelképe számomra, vagy a Liget tér, amely a fiatalságé, hiszen a Csapókertben nőttem fel és ott is élek. Örök kedvenceim közé tartoznak még a Nagytemplom, a Csokonai Színház, a Csonkatemplom, a Gambrinus köz, a Békás-tó és az Árpád téri templom. Van egy kedvenc „szögem”, ahonnan gyakran fotózom az Árpád téri templomot. Egy kollégám meg is jegyezte, hogy ennél az épületnél mindig csak a napszak változik. Ebben igaza volt, viszont
mindig valami újabb és újabb arcát mutatta számomra a templom, és ha az összes képet egymás mellé tennénk, biztos vagyok benne, hogy mindegyiknek más hangulata lenne.
Amikor arról érdeklődöm, mi a helyzet az emberekkel, mindketten eltűnődnek.
- A festés egy meditatív állapot, egy elcsendesülés, egy ima, amit egyedül csinálok – mondja Adrienn. – Egy nyugalmi állapot, és ezt a nyugalmat szeretném az alkotásaimon keresztül is átadni. Ahol ember van, ott cselekvés is van, ezért nincsenek emberek a képeimen. De biztosan vannak mindenkinek valamelyik helyszínhez kötődő emlékei, amiket ránézve a festményre, fel tud idézni, el tud merülni bennük.
Péter azt mondja, nagyon szereti a közösségi közlekedésben használt járműveket, és ezt le sem tagadhatná, mert a munkája is ehhez kötődik, a DKV Zrt. kommunikációs szakterületén dolgozik ugyanis, a képeit pedig a társaság Facebook-oldalán is látni lehet.
- Az utóbbi időben „benépesült” az oldal emberekkel is. Ez azért volt számomra fontos, mert több komment is érkezett a képek alá, hogy olyan üresek az utcák – mondja. – Erre szerettem volna rácáfolni és megmutatni, hogy
Debrecenben igenis pezsgő élet van. Ebben főleg az adventi Debrecenről készült fotósorozatok hoztak változást, tényleg öröm volt látni a felhőtlen boldogságot az emberek arcán.
Amikor visszakanyarodunk a tárlathoz, és hogy az alkotásaikat nézve le sem tagadhatnák, mennyire fontos számukra ez a város, Adrienn felidézi, hogy ő maga 2014-ig Létavértesen élt a gyermekeivel.
- Az életem úgy alakult, hogy kilenc éven keresztül a munkám, a házam rabja voltam. Tíz évvel ezelőtt hoztam egy döntést és ide költöztünk, új életet kezdtünk.
Kinyílt a világ számomra, Debrecen nekem a szabadságot, az új lehetőségeket, a festészetet adta ajándékba, és új ismeretségeket, barátságokat, szerelmet is. Talán ezért is látom szépnek, esetleg még szebbnek, mint azok, akik mindig itt éltek.
Péter is eltűnődik a válaszon, végül úgy fogalmaz:
- Ezt az érzést nem tudnám pontosan meghatározni, de a következő gondolat talán jobban kifejezi: Jártam már Velencében, Rómában, Prágában, de nekem a „kálvinista Róma” marad az örök múzsám.