Beletört az unott arcú Tom Cruise bicskája a folytatásba
Szerző: Magyar Evelin | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.10.22. 09:01 | Frissítve: 2016.10.28. 09:33
Debrecen – Értelmetlen lövöldözés, félresiklott románc, agytépő poénok: nem az év filmje a Jack Reacher: Nincs visszaút. Kritika.
Jóformán bármelyik átlagos tévénéző meg tudja mondani, miért is kedveljük az akciófilmeket. Szerepel benne egy vonzó nő, akit vagy meg kell menteni, vagy épp a nadrágot hordja, és szerepel benne egy nem kevésbé vonzó és izmos férfi, aki az egész világot készül megmenteni. Valamitől, ami egy kisember számára felfoghatatlan, hiszen nem mászkál pisztolyokkal a zsebében, és magánhelikopterekről sem ugrál le hobbiból. Épp ezért bármilyen ordas baromságot bele lehet fűzni a történet szálai közé, úgysem jön rá senki, hogy van-e bármiféle alapja, vagy sem.
A Jack Reacher: Nincs visszaút című film pontosan ilyen panelekből építkezik. Újra láthatjuk benne Tom Cruise-t, aki huszonéve garancia egy jól működő, izgalmas mozira, ám ebben a filmben egy erőtlen, faarcú fickóvá degradálódik. Egy olyan karakterré, aki ugyanolyan kifürkészhetetlen arcot vág, amikor fél, amikor szerelmes vagy amikor épp jókedve van (egyfajta második Chuck Norrisnak is elmenne). De talán mégsem ő követi el a legnagyobb gikszereket: az egész film lapos, vontatott és semmiféle izgalmat nem tartogat. Úgyhogy aki épp rá van függve egy mobilos játékra, ne aggódjon: a szörnyen uncsi film alatt lesz alkalma arra, hogy néhány új pályarekordot megdöntsön benne – a kérdés az, hogy ezért megéri-e egy mozijegy árát kidobni az ablakon.
Történetünk úgy kezdődik, hogy (…hogy is? Erős agytorna kell ahhoz, hogy a két órányi unalom elejére evickéljünk) Jack Reacher (Tom Cruise) puszta kézzel „lenyom” pár termetes ellenfelet, aztán a zsaruk megpróbálják letartóztatni. Ez nyilván nem sikerül, hisz macskákat megszégyenítő intuícióinak köszönhetően megjósolja előre, mi fog történni. Aztán valami véletlen folytán telefonon összeismerkedik egy katonanővel, akitől randevút kér, ám mire a nő munkahelyére érne, ő már rég a sitten csücsül. Reacher azonnal tudja, hogy Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders) koholt vádak alapján csukták le, ezért elintézi a saját módszereivel a nő kiszabadítását, hogy aztán együtt menekülhessenek az igazságszolgáltatás elől, és egy nagyszabású összeesküvést is leleplezhessenek – az akcióban egy fiatal kis tolvaj is velük tart.
Bár a történet elején a páros telefonon keresztül történő romantikus egymásba gabalyodását követhetjük figyelemmel, ez a varázslat az első személyes találkozás alkalmával el is vész. Egy csöpp szexuális feszültség sincs közöttük, amikor egy motelszobában álldogálnak félmeztelenül, semmiféle drukkolást nem érez a néző azért, hogy ez a két, egész szemrevaló szereplő egymásnak essen. És hát a történet folytatásában nincs is semmiféle jelentősége annak, hogy bejönnek-e egymásnak.
Ettől bosszantóbb kérdés az, hogy miért kell mindig egyszemélyes hadseregként beállítani Tom Cruise-t? Az egy dolog, hogy a Mission: Impossible teljesen oké volt és a Jack Reacher első része is elment szódával, de ez a virágzás sem tarthat örökké. A roppant alacsony, nem túl kigyúrt férfi – valljuk be – nem biztos, hogy fél kézzel le tud gyűrni egy négyfős csapatot, aki éjjel rátámad. De persze szigorúan egyenként jönnek, két ütéstől ájultan esnek össze, míg hősünknek alig egy háromcentis karcolás kerül a bal szeme alá. Ezek a több évtizede ismétlődő motívumok szürkítik a filmet, akárcsak az ingadozó kameramozgás, ami izgalmasnak próbál beállítani egy olyan autós üldözést, ami a rendőrség légifelvételein igazán semmitmondó. Vagy a kamerabeállítás, amely egy egyszerű autós tolatást is drámai magasságokba emel. Vagy a feszültségkeltő zene, amely nélkül akár békésen el is szundikálhatnánk a vászon alatt.
A film technikailag is egészen amatőr: a jelenetek irritálóan rövidek, mintha szándékosan akarnák legalább kétórásra rövidíteni ezt a szenvedést. Az első fél órában csak össze-vissza ugrálunk anélkül, hogy bármiféle érdemleges összefüggés összeállhatna a fejünkben. A logikai kapcsok és a várva-várt fordulatok pedig az Atlanti-óceán mélyén süllyedhettek el, amíg áthozták a filmet a tengerentúlról Európába. (Á, mégsem: biztosan Amerikában is ennyire unalmas ez a mozi.) A viccek és a párbeszédek is annyira erőltettek, hogy a harmadik értelmetlen megnyilvánulásnál már a fejét fogja az ember. Idézem: „maga egy legenda, miért hagyta ott a hadsereget?”, válasz: „egy reggel arra ébredtem, hogy szorít az egyenruha”. Aki ezt poénosnak találja, azonnal kapcsoljon át a Sas Kabaréra.
Ez a film félresikerült, nincs mit kertelni: senkit ne tévesszen meg az izgalmasan összevágott trailer. A sok lövöldözés, a drámainak beállított konspiráció és a félresiklott, szerelemnek induló románc sem javít azon a tényálláson, hogy a Jack Reacher folytatása egy nagy mellélövés.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: november 2-ig. Október 22 és 26 között 17.15-től és 19.30-tól. Október 27-én 17.30-tól és 19.30-tól; 28-án 17.30-tól; 29-én és 30-án 13.45-től és 17.30-tól; 31-én 17.30-tól. November 1-én és 2-án 17.30-tól és 19.30-tól. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 860 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 3D normál: 1090 Ft, 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)