Az Imposztor Mácsaival és Alföldivel a debreceni filmfesztivál közönségét is elvarázsolta – videóval
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2022.11.19. 14:40 | Frissítve: 2022.11.20. 08:55
Debrecen – Ismeretlenül kopogtatott be a rendező az ismert színészekhez, akik örömmel igent mondtak a felkérésre. Pinczés Dáviddal beszélgettünk, aki úgy látja: „Debrecen volt a habarcs”.
Ha Debrecenről beszél, egészen lelkes lesz Pinczés Dávid. Itt született, itt él a családja, s bár munkája elszólította a cívisvárosból, szívesen tér haza mindig. S megesik, hogy nem várt meglepetés fogadja. Így volt ez nem is olyan régen az Apolló moziban.
Mácsai Pál társaságában (Kerekes Balázs fotója)
Dehir: Nem is gondolt rá, hogy díjat nyer az Imposztor című filmje a Malter fesztiválon?
Pinczés Dávid: Ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert nagyon is sokat gondoltam rá. Fontos nekem, tehát jól esett volna itthon kapni valamit, ha már ez tavaly az előző kisfilmemmel nem sikerült. Akkor nagyon csalódott voltam, mert úgy éreztem, ennél jobbat nem tudok. Úgyhogy különösen izgatott voltam az idén, és tényleg nagy öröm, hogy gyakorlatilag az egyéves fesztiválkörutat pont egy debreceni elismeréssel zárhatjuk. Amolyan léleknyugtató hazatérés, megérkezés ez.
Dehir: Két nagyon ismert színész, Mácsai Pál és Alföldi Róbert játszik ebben a rövidfilmben. Könnyű volt eljutni hozzájuk? Szívesen mondtak igen a felkérésére?
Pinczés Dávid: A hivatalos utat bejárva, ismeretlenként „kopogtattam” mindkettejüknél, és legnagyobb meglepetésemre örömmel bólintottak rá az együttműködésre. Elvileg vizsgamunkáról van szó, ami ráadásul rövidfilm, gazdasági dimenzióban tehát értelmezhetetlen a projekt, így különösen becsülöm, hogy idejüket és energiájukat nem kímélve igyekeztek minket olyasfajta szakmai nívóval támogatni, amit – utólag belegondolva – egyszerinek és megismételhetetlennek vélek. Kicsit olyan ez, mint a Jupiter és a Szaturnusz együttállása, ami a betlehemi csillag jelenségeként a kis Jézus születését jelezte előre… de nem akarok spoilerezni. Az időpont-egyeztetés amúgy már hajmeresztőbb mutatvány volt.
Dehir: Egy rövidfilmről beszélünk, ami nincs félórás. Mégis olyan hatása van, mint egy nagyjátékfilmnek. Hogyan tudta ezt elérni? Volt hozzá elég pénz is a jó forgatókönyv mellett?
Pinczés Dávid: Örülök, ha így gondolják, mert kifejezetten törekedtünk arra, hogy a film dramaturgiai építménye nagyjátékfilmes hatásmechanizmussal működjön. Emiatt borzasztóan feszesre kellett szabnunk a forgatókönyvet, minden mondatnak és elejtett szónak jóformán megváltoztathatatlan helye és szerepe van. Élvezem egyébként ezt a műfajt, a sűrítés nehéz meló, de
a néző türelme is véges, mai rohanó világunkban lehet, hogy célszerűbb ilyesfajta „instant” filmélményre törekedni. Ami a pénzt illeti: mindenünk volt, csak az nem. De előbbin a hangsúly, tényleg minden másunk megvolt.
És komolyan úgy érzem, pénzzel nem biztos, hogy többet tudtunk volna nyújtani, maximum technikai vonatkozásban, a film küllemében.
Dehir: A korábbi, Végtelenben kettő című munkájához is sikerült olyan művészeket megnyerni, mint Cserhalmi György és Dunai Tamás. Legközelebb is ilyen nagy nevekkel dolgozik majd együtt?
Pinczés Dávid: Én örülnék a legjobban. De nem akarok naiv lenni, ezek hivatalosan iskolai projektek voltak, és így könnyebb megnyerni az új generáció fejlődését segítő, a szakmának visszaadni vágyó színművész-legendákat. Egy film népszerűsítése során természetesen hatalmas előny a húzónevek jelenléte, de senkinek ne legyenek kétségei: komoly álmatlan éjszakákat tud okozni az embernek, hogy ilyen erős színművészeti közegben kell majd forgatást vezényelnie. Persze, mindnyájan nagyon kedvesek voltak, a hosszúra nyúlt munkanapok ellenére is irgalmatlan profizmussal és munkabírással nyújtottak példaértékűt számunkra. Olykor tényleg eszméletlen az ilyesmit közelről látni – már amennyire a kimerültségtől emlékszem.
Dehir: Mennyire vezetett hosszú és kanyargós út a filmekhez? Végzettsége szerint közgazdász, ugyanakkor édesapja színházi rendező, édesanyja pszichológus, a filmek alapjául szolgáló novellákat pedig a testvére írta.
Pinczés Dávid: Számomra a filmrendezés nem más, mint a színház és a pszichológia elegye. Audiovizuális módon elővezetett lélektriggerelés. Ehhez kimondottan sokat kell érni, tapasztalni, tehát ha úgy tetszik, hosszú és kanyargós út nélkül ide nem lehet megérkezni. Ráadásul a filmezésnél komplexebb művészeti ág nincs, úgyhogy egy későn érő típustól (magamról beszélek) nem is várható el az üstököstempóban való mély vízbe vetődés.
Dehir: Kívülről látszólag nagyon más képességekre és gondolkodásra van szüksége egy gazdasági szakembernek és egy művésznek.
Pinczés Dávid: Pedig nagy az átfedés. A projektmenedzsmenti tapasztalatom, azt kell mondjam, kimondottan sokat segít a filmezésben, különösen az előkészületeknél és az utómunka során.
Ma már a hazai filmgyártásban is kőkemény szerepe van projektszemléletnek, a precíz tervezésnek, a külföldről érkező ún. szervizmunkák sora is csak ezt erősíti.
Marketingismereteim szintén jól jönnek, kifejezetten izgalmas ez a filmes dimenzióban. Minden egyéb pusztán mély tartalmi igény, esztétikai fogékonyság és – a rendezésben talán legfontosabb – arányérzék kérdése. Jelenleg egyébként producertanulmányokat is folytatok, ami pont a gazdasági és a filmművészeti vonal kézfogása.
Dehir: A munka, meg a filmek mellett edzeni és zenélni is szokott. Hogy fér bele minden az életébe? Hány órából áll egy napja?
Pinczés Dávid: Igyekszem nem hagyni, hogy egyik tevékenység a másik rovására menjen, és inkább egymást erősítő, a mindig hőn áhított flow állapotát serkentő stratégiaként fogom fel ezt. Kénytelen is vagyok persze ezzel ámítani magam, mert valamiből meg kell élni. Hogy legyen aztán mit filmre költeni, ugyebár.
Dehir: Visszakanyarodva Debrecenhez, nagy lelkesedéssel beszél mindig a városról, meg arról, mennyi szál köti ide. Mindez miért fontos? Tényleg olyan erő van a debreceniségben?
Pinczés Dávid: A gyökereket jelenti. Anélkül levele sincs a fának. Maximum törzse, de az is csak már az út szélére roskadva. Nem tudom, ez valamiféle kreatív csakra-e, de fontos volt szintén Debrecen szülötteivel dolgoznom, úgy mint a jelmeztervező Stefán Izabellával, a súgó Torday Judit Teklával és nem utolsósorban a zeneszerzőzseni Matkó Tamással.
Nem igazán tudtam volna másokkal elképzelni a közös munkát – jóformán gyerekkori kötődések fűznek hozzájuk, a film tető alá hozásában így, mondhatni, Debrecen volt a habarcs.