Alig pár éve fedezte fel ismét Debrecen, hogy mekkora tehetség alkotott ebben a városban – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.06.23. 18:25 | Frissítve: 2023.06.23. 22:50
Debrecen – Bemutatták a Sajó István építészről és az általa tervezett épületekről készült fotóalbumot pénteken a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.
Sajó Istvánt, „a millennium boldog gyermekét, a huszadik század tanúját, ezt az amerikás múltú debreceni polgárt úgy felejtették el, mintha itt sem lett volna soha. Ugyanúgy nem emlékeznek rá a hitközségen, mint az evangélikus parókián. (...) Az emberek magától értetődő természetességgel tanultak és tanulnak az iskolájában, hagyták magukat kisdobossá-úttörővé avatni, aztán szurkoltak a stadionjában, átszálltak a pályaudvarain, laknak a bérházaiban, vizsgálatra vártak az SZTK-jában és rontották romlásig a villáit a dilettáns toldalékaikkal a Nagyerdőn, a cívis ember Rózsadombján – és mégsem tudnak róla semmit, vagy alig valamit.
Kedvem lett volna megkérdezni: kedves emberek, ki fogja nektek elhinni, mondjuk, 2000 után, hogy igenis volt élet Debrecenben a kockaházas Tüzép-építészet, a rögtönző, szükségmegoldásokkal operáló kádárista buhera korszaka előtt?
Arra gondoltam: meg kéne mutatni, hogy nagyon is volt. Jó szívvel kívánom mindenkinek, így valósuljon meg minden kamaszkori álma."
Térey János írta ezt Sajó Istvánról, aki különleges egyénisége volt Debrecennek. Egy olyan építész, aki a huszadik században Németországban és az Egyesült Államokban is elismerést szerzett, s akinek munkásságát Debrecenben is jellegzetes épületek őrzik.
A debreceni építész életművéről látványos fotóalbum jelent meg, melynek bemutatóját a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban tartották pénteken.
A beszélgetésen részt vett Puskás István alpolgármester; Jenei Zoltán, a kötet tervezője; Szoboszlai Lilla szerkesztő, valamint moderátorként Szénási Miklós újságíró, a Dehir főszerkesztője.
Miért fontos a városnak ez az építész? S miért volt fontos neki Debrecen? Hogyan született a kötet gondolata? Miben más egy ilyen kötet, mintha festményekkel dolgozna a tervező grafikus? Mi köze a néhány éve elhunyt költőnek, Térey Jánosnak Sajó Istvához? Mitől lehet érdekes ez az életmű a mai debrecenieknek? Miért volt izgalmas irányzat az art-deco és lehet-e létjogosultsága napjainkban?
Ilyen kérdések is elhangzottak a Méliuszban a kötetbemutató beszélgetésen, ahol Sajó István lánya és unokája is megjelentek.
Az album bevezetőjét Puskás István alpolgármester írta, aki évek óta bábáskodik a kötet megszületése körül.
Ő úgy fogalmazott a bemutatón, hogy
„egy olyan építészről van szó, akinek a világszínvonalú alkotásai mind a mai napig itt állnak a városban, és meghatározzák ezáltal azt az épített környezetet, amiben a napjaink telnek. Az ő felfedezése néhány évre tehető, amikor a Modemben egy kiállítás mutatta be az életművét, tulajdonképpen az akkor elindult folyamatot visszük most tovább ezzel a kötettel.”
Az albumban helyet kapott Térey János írása, a Tanösvény Atlantiszon című szöveg. A fotóanyag gerincét a napjainkban Kuala Lumpurban élő Nicky Almasy és Magyar Ádám Sajó épületeiről készített fotói adják. A kötetet Jenei Zoltán grafikusművész tervezte, a szerkesztés, valamint a Sajó István épületeiről szóló leírás Szoboszlai Lilla munkája. Az album felelős kiadója a Méliusz Juhász Péter Könyvtár.
Az albumról és Sajó István életéről bővebben itt olvashatnak. Nicky Almasy videóját Sajó István debreceni épületeiről pedig itt tekinthetik meg.
Cím | dátum |
---|---|
Gyönyörű album jelenik meg a világhírű debreceni építészről | 2023.06.06 |
„Amikor Debrecen világvárosi arcot vág” – videóval | 2023.06.19 |