Ahogy ígérte, a hetedik könyvét is megírta a debreceni szerző
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2014.10.15. 08:25 | Frissítve: 2014.10.15. 09:30
Debrecen – Tóth Dénes egy olyan világot idéz meg sorozata utolsó darabjában, amit mi is jól ismerhetünk, s ami lassan elmúlik.
Teljesítette vállalását Tóth Dénes. Ahogy ígérte, megjelent a hetedik kötete. A szerkesztő-újságíró-színikritikus ugyanis részben új szerepben lépett az olvasók elé az elmúlt években: ezúttal kötetek szerzőjeként – melyeket ő maga szerényen füzetekként definiál.
Három és fél év alatt hét füzete, azaz hét kötete látott napvilágot. Sorrendben ezek a következők: Beszélő gesztusok (a táncról való írások), Az avantgarde hercege (kismonográfia Palasovszky Ödönről), Színházi szisztémák (folyóiratokban megjelent kritikák ill. színházi írások gyűjteménye), Egy ódondász vélekedései (személyes hangú szövegek az elmúlt huszonöt-harminc év debreceni nyomtatott sajtójának világáról, működéséről), Érzéki színház (alternatív és amatőr színházi produkciók, kísérletek), Ricercare (írások az édesapáról), valamint a legfrissebben megjelent Diárium.
Ez utóbbiban meglepő módon önmagáról ír. Azért meglepő, mert akik ismerik Tóth Dénest, aki több mint harminc évet dolgozott (elsősorban) a debreceni sajtó világában, tapasztalhatták, némileg magába forduló ember, aki nem könnyen barátkozik, s keveset árul el magáról. Írásaiban mindig az írás tárgyára, témájára koncentrál. Jellemző volt rá pályája során, hogy ugyanolyan szigorú volt önmagával szerzőként, mint másokkal szerkesztőként.
Izgalmas, színes, sokféle – ilyen közhelyes szavak ugranak elő a recenzens készletéből a Diárium olvasása után. A kötet kicsiben olyan, mint egy lexikon, szócikkekkel, utalásokkal, az előre- és hátralapozhatóság illúziójával. Miről szól ez a hevenyészett, nem időrendbe, hanem betűrendbe szedett naplószerű füzet? (Ami egyébként a hét kötet legvaskosabbja lett.) Konkrétan Tóth Dénesről. Családi hagyományairól. Az édesanyjáról, akiről eddig nem igazán írt, beszélt. A gyerekeiről. A munkájáról. Az újságírásról, a sajtó világáról. A kollégákról, a barátokról. Gasztronómiai élményeiről. Meghatározó könyvekről, filmekről, színházi darabokról. Élete helyszíneiről. Sakkról. Sportról. Elődökről és utódokról. S persze, a nőkről. A szerelmekről, a feleségekről. Őszintén, kendőzetlenül, olykor finom iróniával, néha fanyar szarkazmussal. S persze, nem ritkán számokat előhúzva. Például hány lakásban élt, hol mennyi ideig dolgozott, egyszerre kínos precizitással és mégis szórakoztatóan sorakoztatva az adatokat. Aki abban a szerencsés helyzetben van, és elmondhatja – mint e sorok szerzője is –, hogy dolgozott Tóth Dénessel, megtapasztalhatta, annak idején is milyen statisztikákkal állt elő időről időre a kolléga. Sok más egyéb mellett a számok sem hazudnak, s mindenféle gondolatunk támadhat, következtetésekkel, rácsodálkozásokkal állhatunk elő, ha látjuk, mi mennyi volt...
Tóth Dénes egy olyan világot idéz meg ebben a kötetében is, ami lassan elmúlik. Nincs ebben semmi különös, semmi csoda, hiszen az idő egy irányban halad. Nem ugyanaz a világlátása egy húsz vagy egy hatvanéves embernek. S ez rendben is van így. Ami elmúlt, azonban jó, ha nem múlik el végleg. Az emlékezet rostáján ez-az fennakad. Mi marad meg, mire emlékszünk vissza? Mire érdemes, jó vagy rossz, muszáj visszaemlékezni? Kalandos magántörténet ez, melyet olvasva felelevenednek azok az évek, melyek már nincsenek többé. Ez a város sem lesz pont olyan, mint akárhány éve – ahogy a szerző sem. S ha valaki ismeri őt, úgy olvassa könyvét, azért, ha pedig nem ismeri, azért érdekes ez a kötet.
Régi, fekete-fehér fotók, műfajilag és stilisztikailag vegyes szövegek alkotják a Diáriumot. Az jut eszünkbe, ahogy lapozgatjuk előre-hátra, hogy míg Kassák Lajos megírta emlékezetes hosszúversét, A ló meghal, a madarak kirepülnek címmel, mely hosszú oldalakon át hömpölygött, s felidézte párizsi utazását, majd megírta ennek kétkötetes, vaskos könyvváltozatát is (Egy ember élete I-II), Tóth Dénes pusztán egy ilyen vékonyka kötetben vallott magáról. S így is teljes a kép. Már ami ránk tartozik róla.
Az ismerősök, barátok, olvasók, érdeklődők október 17-én 17 órakor találkozhatnak Tóth Dénessel a Benedek Elek Könyvtárban (a Piac utcán), ahol Vranyecz Tünde könyvtárvezető beszélget majd vele.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)