Agyzsibbasztó hajsza tudaton innen és túl
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.06.30. 12:23 | Frissítve: 2013.07.01. 06:28
Igen agyas, precízen építkező film lett a Transz. A legközelebb talán a Sekély sírhanthoz áll Danny Boyle rendezései közül. Miközben a rendező saját bevallása szerint a tudat ellenőrzés alatt tartásának megszállottja, főhőseit a mélyvízbe dobja, amint egy hipnotizőr befolyása alá helyezi őket.
Egy aukción indul a történet, ahol Francisco Goya egyik remekművét, a 25 millió dollárt érő Boszorkányok a levegőben című festményt kalandos körülmények között elrabolják. Az akcióban az aukciósház egyik alkalmazottja, Simon West (James McAvoy) is részt vesz, aki az utolsó pillanatban úgy dönt, becsapja társait. Mivel azonban komoly fejsérülést szenved, kórházba kerül. A Franck (Vincent Cassel) vezette bűnbanda közben feldúlja a lakását és alig várja, hogy vallatóra foghassa a hazugot. Kiderül, a Simon fejére mért ütés nagyobbnak bizonyult, mint gondolták: a férfi, ha akarna sem tudna emlékezni arra, hogy hová rejtette a képet. Rövid töprengés után bedrótozzák Simont és elküldik egy általa választott hipnotizőrhöz, a szuggesztív Elizabeth Lamb (Rosario Dawson) doktornőhöz, aki zömmel kórosan elhízottakkal és pánikbetegekkel foglalkozik.
Elizabeth hipnábilis – vagyis könnyen hipnotizálható – alanyra lel Simonban, aki balfélteke-domináns emberként a figyelmével követett ingeren kívül minden mást képes kizárni. Bármennyire is különleges, a nő gyanúját felébreszti kissé zavart viselkedésével és a két inggombja között kikandikáló zsinórral. Elizabeth némi nyomozás után felajánlja a segítségét, majd könnyű szerrel az ujjai köré csavarja a bűnözőket: előbb egyenjogú társ lesz, majd – mint mondja – „Simon érdekében” kezelésnek veti alá a csapatot alkotó férfiakat. Itt indul az igazi kaland, az, ahogy a szuggesztiók a szemünk láttára ki-be kapcsolják a megfelelő agyi területeket, és egyúttal módosítják az érzékelést – akár a külvilágra, akár a bensőre vonatkoztatva. Elizabeth bársonyos hangjának hallatán szinte észrevétlenül siklunk át mi is éber állapotból a hipnózisnak nevezett módosult tudatállapotba. Vajon Simon hős vagy antihős? Mit tesz vele Lamb doktornő: előhívja az emlékeit, vagy illúziókat ültet el a fejében? És egyáltalán, mi a biztosíték arra, hogy a hipnotizőrt az önzetlen, segítő szándék vezérli?
A konvenciók, mint mondjuk a lineáris cselekményvezetés, itt nem működnek, hisz Boyle és Hodge egy zavart elme poklába merül alá. A kaleidoszkopikus, igen gyorsan változó struktúra, mely McAvoy karaktere körül kering, annál inkább. A filmben semmi sem támogatja erőteljesebben az alkotók szándékát, mint a modern festészet atyjának is nevezett Goya alkotói magatartása, az ahogy a spanyol festőművész – némi képzavarral élve – képes belépni az elmébe. Egyszerre érzékeli és képezi le a való világot és a természetfeletti körébe utalható lényeket. Talán a leginkább szürreálisnak mondható műve, épp a Transz centrális darabja, a Boszorkányok a levegőben, mely misztikus ködbe burkolja az egész történetet, és ha akarjuk, épp a kontrollvesztésről szól. Arról, hogy a festmény központi szereplőjéhez hasonlóan Franck, Simon és Elizabeth is csapdába esik, és akaratán kívül cselekszik, átadva az irányítást a felette lebegő léleknek.
A Transz feszes ritmusa könnyen átragad a nézőre, akinek nem jut ideje még a kérdésfeltevésekre sem – és lehet, hogy éppen ez a rendező szerencséje. Boyle tökéletes ütemben adagolja az összetevőket: zenét, szöveget, gyors vágásokat, és csak néha helyez el útjelző táblákat az emlékfoszlányok és illuzórikus képek tengerében. Pattanásig feszíti a húrt, miközben rendesen megdolgoztatja az agyat. A 103 perces homloklebeny-fitnesz még a mohóbbaknak is több napos adagja lehet.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)