A történetek építenek, a történetek gyógyítanak: újabb fesztivál kezdődött Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.10. 08:45 | Frissítve: 2022.06.10. 10:26
Debrecen - A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó első napján a szakma nagyjai ültek össze, hogy megvitassák a színházi világ aktuális kérdéseit.
Most, hogy a járványt kicsit magunk mögött tudhatjuk, kinyíltak a kapuk, a héten például nemcsak az Ünnepi Könyvhét köszöntött be, de ezzel párhuzamosan egy színházi fesztiválnak is helyet ad Debrecen. A Vojtina Bábszínház ismét, immár kilencedik alkalommal csatlakozott egy 31 évre visszatekintő rendezvényhez, amely idén a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó nevet vette fel.
Mindez azt jelenti, hogy három napon keresztül, június 10 és 11-én közel harminc, előzetesen megmérettetett gyermekcsoport mutatkozik be a cívisvárosban, négyen határon túlról, Erdélyből, a Vajdaságból és Felvidékről. Összesen négyszázötven gyerek és pedagógus érkezett a városba, akiknek négy helyszínen biztosítanak programokat. S természetesen a gyerekek is bizonyítanak, bátor kiállással és életkorukból fakadóan még bátrabb témafelvetésekkel, remek előadásokkal – ahogyan azt Láposi Terka, a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviselője, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője ígérte a fesztivál sajtótájékoztatóján.
A találkozó június 9-én egy szakmai nappal indult, az Elmesélt életek – Történetek feldolgozása drámával, színházzal névre hallgató konferencián öt színházi szakember tartott előadást a Vojtinában.
A megnyitón Puskás István kultúráért felelős alpolgármester azt hangsúlyozta, kevés aktuálisabb téma van annál, mint amit a jelen tudományos fórum felvet, a közösségek egybentartásának, formálásának, építésének az intenzív változási folyamatok miatt különösen nagy jelentősége van napjainkban. A problémák megoldásában, az identitás megerősítésében pedig a történetek szerepe vitathatatlan.
Ezt a gondolatot folytatta Golden Dániel, a Színház és Filmművészeti Egyetem adjunktusa is, aki a Történetek feldolgozása a drámapedagógiában és színjátszásban című előadásában a narratíváinkban rejlő tudást hangsúlyozta. Mint mondta, az utóbbi időben hajlamosak vagyunk a logikai-tudományos megközelítésre feltenni mindent, ezt sulykolják az iskolai tárgyak is, elfelejtkezve arról, hogy tulajdonképpen történeteken keresztül adunk értelmet mindannak, ami jelenségként ér bennünket. Az előadó több, a témában született szakirodalmi munkát tárt a közönség elé, majd két projektjéről is beszélt, köztük a Nemzeti Alaptantervbe bekerült Dráma és színház nevű tárgy módszertani kidolgozásáról is. Mint mondta, kollégáival az volt az elképzelésük, hogy a tárgy célja az alapvető fogalmak megismertetésén túl, a dramaturgiai technikák gyakorlatban történő alkalmazása legyen, az, hogy a diákok képesek legyenek a megélt, a látott, hallott, olvasott, kitalált történeteket értelmezni, felismerni a problémahelyzeteket és megoldást találni rájuk.
Kiss Gabriella a Káva – Állampolgári Színház és a MU Színház közös, Aziskoláját! című közösségi színházi előadásának kulisszatitkaiba avatta be a közönséget, amiben ő maga résztvevő-megfigyelőként volt jelen. A Káva Kulturális Műhely már harmadik alkalommal készített civilek bevonásával előadást, idén a pedagógusokat szólította meg, tizenkét tanártól kértek személyes történeteket arról, milyen napjaink Magyarországán a tanári pálya, miért választották ezt a hivatást, miért érdemes csinálni. Hosszú, kollektív munka után született meg a szívszorító, groteszk humorú előadás, amelynek főszereplői is a folyamatban résztvevő pedagógusok voltak.
Mint mondta, az előadás célja elsősorban az volt, hogy a tanárok kimozdulhassanak komfortzónájukból, de ennél sokkal többet is kaptak, egy kibeszélési, feldolgozási lehetőséget, amit viszont többen nehezen éltek meg a folyamat során.
Kricsfalusi Beatrix, színházi szakember, a Debreceni Egyetem tanára a kortárs színházak (ön)életrajzi performanszairól beszélt, abból a tézisből kiindulva, mely szerint a színházak a személyes, megélt tapasztalatokat feldolgozó darabokat többnyire civilek bevonásával végzik, míg a professzionális előadókkal szembeni elvárás, hogy bárkit és bármit eljátszhatnak, csak önmagukat nem. Vannak olyan rendezők azonban, megkérdőjelezik ezt a felfogást, ilyen Jerome Bell is, aki táncosbiográfiáiban profi táncosokkal készített önéletrajzi ihletettségű koreográfiákat. Ezek a darabok a személyesség révén teljesen más élményben részesítik a nézőket, hiszen egy olyan oldaláról mutatják be a pályát, amelyet annak előtte sohasem láthattunk a színpadokon.
Tímár András színháztörténész előadásában a nemzeti drámáink tanításának új lehetőségét vetette fel. A színháztörténész szerint az újraolvasó módszerek lehetnek a pedagógusok segítségére abban, hogy a diákok számára is befogadhatóak legyenek ezek a művek, ebben pedig kiemelt szerepet kapnak a színházi feldolgozások.
A Csongor és Tünde adaptációi esetén egyrészt problémaként fogalmazta meg, hogy a rendezők azt meseként „olvassák”, másrészt pedig, hogy makacsul ragaszkodnak az unalmas „rendből a rendbe” tartó történetvezetéshez, a harmóniához, pedig már maga Vörösmarty munkája sem feltétlenül ezt az értelmezést sugallja.
Tud-e Csongor és Tünde boldogságot találni ebben a világban? – tette fel a kérdést, majd üdítő kivételként említette Novák Eszter feldolgozását (Üdlak), amely szakít ezzel a hagyománnyal, s egy egészen más, a fiatalok számára sokkal befogadhatóbb, modern megvilágításba helyezi klasszikusunkat.
Róbert Júlia három valós szituációkból ihletődött, fikciós darabját mutatta be, írói és dramaturgiai tapasztalatait osztotta meg előadásában. Mint mondta, nem a valóságból vett konkrét helyzetekből épülnek fel előadásai, az Anamnézisben ugyan egészségügyi dolgozókat is bevontak a munkába, az, ami végül létrejött nem a valóság, a nézők mégis szinte dokumentaristának érezték az előadást.
Az Anya vagy-e című darabjában három anya megélt történetét gyúrták egybe, akik az anyaság máig tabunak ható kérdéseiről osztották meg, gyakran egymásnak ellentmondó gondolataikat. A hasonló munkamódszer által kiérlelt Kiserdő című előadást egy megrendítő igaz történet ihlette: egy hajléktalan nő, aki miután évekig egy erdőszéli kunyhóban élt, kapott egy új lehetőséget az élettől egy önkormányzati lakás képében.
Erről az előadásról azonban nemcsak hallhattunk, de meg is nézhettük, sőt be is kapcsolódhattunk a történetalakításba, hiszen a konferencia után a Vojtina Bábszínház két művésze, Magi Krisztina és Vadászi Tamara közös gondolkodásra, alkotásra hívott minket. A Kiserdő című részvételi előadás ugyan eredetileg középiskolásoknak készült, a színészek remekül adaptálódtak a helyzethez, az idősebb korosztályhoz.
Magdaléna története ugyan két óra után is sok kérdést hagyott maga után, a feldolgozás módja mindenképp rámutatott arra, hogy a szakértői tudásra épülő fikció valóban működőképes lehet, lebonthatja azokat a falakat, amelyek gyakran az átélhetőség útjába állnak.
Pénteken és szombaton a gyerekeké lesz a főszerep. A fesztiválról bővebben itt olvashat.