Külön fogják nevelni a bölcsiseket és az ovisokat Monostorpályiban
Szerző: H. Varga Eszter | varga.eszter@dtv.hu Közzétéve: 2016.10.19. 15:22 | Frissítve: 2016.10.20. 08:04
Új épületszárnnyal bővült a Monostorpályi Egységes Óvoda és Bölcsőde. A fejlesztésnek köszönhetően jövőre 12 bölcsist tudnak felvenni az intézménybe és a gyerekek az ovisoktól külön, saját csoportszobában lehetnek. A beruházás összesen 42 millió forintba került, amihez az önkormányzat jelentős önrészt biztosított.
Több évtized után most már nem az udvaron keresztül kell hozni az ebédet, hanem a folyosón át, egyenesen a konyhából. Ez az egyik fontos változás a Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde új épületszárnyának köszönhetően. A bővítéssel a helyiségek száma is nőtt, aminek a szülök is nagyon örülnek.

- Mi tavaly kezdtük a bölcsődét, a szomszédos településről érkeztünk, Létavértesről, ugyanis ott még nem megoldott a bölcsődei ellátás, így Milán maradt itt a kis csoportban. Ha lesz rá lehetőség és hely, akkor szeretnénk, hogy jövőre a kis tesó az új részben kezdjen – hallhattuk Milotai-Kiss Ildikót.
Ma még az óvodások ünnepi műsorának helye volt az új csoportszoba, amit jövő szeptembertől már kizárólag bölcsisek használnak. A fejlesztésre azért is szükség volt mert januártól törvény tiltja, hogy egy épületen belül bölcsőde és óvoda is működjön.
- Lehetőségünk lesz arra, hogy most már ne egységes óvoda-bölcsődébe integráltan öt bölcsődés gyermeket neveljünk, hanem jövő szeptembertől 12 bölcsődés gyermeket is felvehetünk – tájékoztatott Molnár Edit intézményvezető.
Az intézménybe jelenleg hatvanegy gyerek jár, de a létszám várhatóan növekszik. A beruházás 42 millió forintba került, ebből 15,5 millió forint önkormányzati forrás, a fennmaradó rész belügyminisztériumi támogatás.
- Az önkormányzatok érzik, hogy a gyerekekről gondoskodni kell, érzik azt, hogy az a lehetőség, amit az állami közétkeztetésben biztosít a gyermekeknek az kiegészítve egy jó ellátással a jövőt építi – mondta Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár.
Az önkormányzat folytatná a fejlesztést, pályázatot adtak be a régi épület és a konyha felújítására. Sikeres elbírálás esetén jövő nyáron kezdődhet a munka.
Dehir - Fejlesztették a Monostorpályi Egységes Óvodát és Bölcsődét
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)