Pünkösdi programokra várják a látogatókat a Hortobágyon
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.19. 12:34 | Frissítve: 2023.05.19. 12:37
A pünkösdi, s egyben gyereknapi hétvégén, május 27-én és 28-án gazdag programkínálattal vár mindenkit Hortobágy.
A minden évben pünkösd szombatján megrendezett Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón idén 27. alkalommal, május 27-én gyűlnek össze az ország számos pontjáról érkező gulyások a hortobágyi Pusztai Állatparkban, hogy a pénteki nap selejtezői után szombaton a legjobbak a nagyközönség előtt is számot adjanak mesterségbeli tudásukról.

A főbb versenyszámok, melyek mindennapi munkájuk során előforduló feladatokból tevődnek össze a következők: marhakifogás, vízhúzás, pányvadobás, gulyásbot és karikás ostor használat.
A kétnapos Gulyásverseny elmaradhatatlan záróakkordja minden évben a közreműködők és a közönség közös csergetése.
A Gulyásverseny kísérőrendezvénye az immár szintén hagyományosan, az idén fennállásának 70. évfordulóját ünneplő debreceni Hajdú Táncegyüttes által megrendezett Pásztortánc verseny, mely során a hortobágyi pásztorok táncaival ismerkedhetnek az érdeklődők.
A rendezvény ideje alatt elvegyülhetünk a Kilenclyukú hídtól másfél kilométerre lévő Pusztai Állatparkban a népművészeti vásár forgatagában, valamint hagyományos pásztorételeket is kóstolhatunk. A jellegzetes alföldi állattartó épületek között sétálva számos régi, magyar állatfajjal ismerkedhetnek a látogatók.
A pünkösdi hétvége vasárnapja egyben gyereknap is, melyen a Mátai Ménesben Barango-LÓra várják a gyerekeket és szüleiket egyaránt. A május 28-ai rendezvényen olyan programmal készülnek a szervezők, amely eddig nem volt a Barango-LÓ történetében.
A ménesbe kilátogatók szemtanúi lehetnek az anyakanca ménes pusztába való kihajtásának s megnézhetik, hogyan készülnek a csikósok a kihajtásra, melynek báját az adja, hogy a ménesben az anyjuk mellett már az idei kiscsikók is láthatók lesznek.