A katonaléthez is próbálnak kedvet csinálni a honvédelmi táborban – videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szoke.nikolett@mcdb.hu Közzétéve: 2018.08.16. 14:24 | Frissítve: 2018.08.16. 15:46
A Magyar Honvédség ötnapos táborokat szervezett honvédelem és a katonai hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára Hajdúhadházon. A diákok a program során erőnlétüket és ügyességüket is próbára tehették.
Első ránézésre senki nem mondaná meg a hadházi táborban résztvevő fiatalokról azt, hogy nem katonák, pedig akad olyan is köztük, aki sohasem vett részt honvédelmi gyakorlaton, csak a Honvédelmi Táborban. A feladatok elég nehezek, de lányok is vannak a fiatalok között.

- A férfiak, a srácok kondija persze erősebb, úgyhogy ez elég nagy kihívás, de megoldható és nagyon jól érzem magam itt - hallhattuk Farkas Boglárkát.
A honvéd középiskola diákjai mentorként vesznek részt a különböző turnusokon.
- Segítem a táborozóknak a munkáját leginkább abban, hogy ha valamivel el vannak maradva, akkor én is bekapcsolódok, emellett az elméleti tudás átadása mellett az erőnléti-, illetve katonai feladatokban szintén egy több segítséget tudok nyújtani nekik - mondta Bakó Gábor növendék.
A honvédelmi tábor 12 és 18 év közötti fiataloknak szól. A cél, hogy lehetőséget adjanak a honvédelem iránt érdeklődő diákoknak a katonák mindennapjainak megismerésére, és egyben ráirányítsák a pályaválasztás előtt állók figyelmét a katonai hivatásra.
- A táborban a fiatalok a katonai testneveléstől kezdve részt vehetnek közelharc-foglalkozásokon, megismerhetik a szimulációs eszközeinket, kipróbálhatják az airsoft paintballt, és utazhatnak a btr-rel, a btr 8-as típusú harci járművel is - közölte Takács Márk, a Bocskai István Lövészdandár hadnagya.
Ezen a nyáron négy turnus indult összesen, a tapasztalatok szerint olyanok is jelentkeztek, akik nem a katonai hivatást akarják választani.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)