Átláthatóság és tiszta verseny: ezek kerültek a főszerepbe a debreceni konferencián – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@mcdb.hu Közzétéve: 2024.02.14. 13:45 | Frissítve: 2024.02.14. 14:07
Szigorít az összeférhetetlenségi szabályokon és az ellenőrzési gyakorlatán a Közbeszerzési Hatóság, a Versenyhivatal pedig a tiszta verseny erősítésére fókuszál. Ezekről volt szó a 14. debreceni Közbeszerzési és Versenyügyi konferencián. A fórumon részt vevő vállalkozások első kézből kaphattak tájékoztatást ezek részleteiről.
Árubeszerzés kategóriában a DKV Zrt. kapta meg a 2023-as Közbeszerzési Nívódíjat az Elektromos autóbuszok beszerzése című pályázatával. Az építési beruházás kategóriában pedig Debrecen önkormányzata nyerte el az elismerést a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház felújítására irányuló pályázatával.
![Átláthatóság és tiszta verseny: ezek kerültek a főszerepbe a debreceni konferencián – videóval](upload/images/wp_cikkek/2024/kozbeszerzes2.jpg)
Idén a közbeszerzésekben történt változásokról és a versenyhivatal elmúlt évi tapasztalatairól rendeztek évnyitó konferenciát Debrecenben. Miklóssy Ferenc a kereskedelmi és iparkamara vármegyei elnöke azt mondta: fontos hogy a közpénzek útja átlátható legyen, közben pedig hatékonyságra kell ösztönözni a cégeket.
– Nem ritka már olyan, hogy 10-15 pályázó is indul, és hát ez ösztönöz itt mindenkit arra, hogy azért minél hatékonyabb, költségtakarékos megoldásokkal versenyezzen a közpénzért, a jövőben meg talán még jobban így lesz – fogalmazott Miklóssy Ferenc.
Tavaly a közbeszerzési eljárásokat figyelembe véve visszaesést elsősorban az építőipari beruházások esetében mért a Közbeszerzési Hatóság. Nem számában, hanem értékében, ami 60 százalékos csökkenést mutatott. Idén már bizakodóak a szakemberek főleg ha a várakozásoknak megfelelően megérkeznek az Európai Uniós források.
Közben szigorít az ellenőrzési gyakorlatán a Közbeszerzési Hatóság, csakúgy mint az összeférhetetlenségi szabályok esetében. Tavaly egyébként csaknem 8 ezer közbeszerzési eljárást lett eredményes.
– Ez összesen körülbelül olyan 3 ezer milliárd forintnyi közpénzt jelent. Mi nagyon örültünk annak, hogy kis- és középvállalkozások részesedése ebből a hatalmas méretű közpénzből nagyon magas volt, hagyományosan 80 százalék fölött van a kis és középvállalkozások részesedése – mutatott rá Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
A Gazdasági Versenyhivatal javaslata az árfigyelő rendszerre a szervezet elnöke szerint jelentően hozzájárul az infláció csökkentéséhez. Idén a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés helyreállítása.
A versenyhivatal vezetője azt mondta: fontos, hogy ez fair verseny keretében történjen. Ennek elérése érdekében létrehozzák Magyar Compliance Akadémiát.
– Ha van verseny, akkor nagyobb az innováció, ha van verseny, akkor nagyobb a kínálat, jobb a minőség, a végén a fogyasztók járnak jól és verseny közepette a gazdasági növekedést visszaállítani, az sokkal kedvezőbb a jövőre nézve is az országnak – emelte ki Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
A közbeszerzési és versenyügyi konferencia megnyitóján Rácz Róbert főispán azt hangsúlyozta, hogy a közbeszerzési eljárások esetében amellett, hogy javítani kell a közmorálon fontos, hogy a magyar tulajdonú cégek tudjanak erősödni. A Versenyhivatal kapcsán pedig fontos, hogy megvédjék a fogyasztókat a gigacégek túlhatalmával szemben.