Futsal Magyar Kupa Debrecenben: döntőben a DEAC és a Berettyóújfalu is
Szerző: futsalhungary/deac.hu/dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.06. 15:45 | Frissítve: 2023.05.06. 21:04
Mindkét hajdúsági csapat esélyes, hogy vasárnap megnyerje a Magyar Kupát.
Szombat délelőtt elkezdődött a Final Four, ahol a Budaörs - Tolna női mérkőzést rendezték először. Míg a Tolnánál az utolsó bajnokihoz képest több visszatérővel, mondhatni teljes kerettel vágtak neki az elődöntőnek, addig a budaörsiek mindössze egyetlen cserével tudtak kiállni, igaz a meghatározó játékosok pályára tudtak lépni – olvasható a FutsalHungary oldalán. A Tolna a remek első félidei játékának köszönhetően végül megnyerte a találkozót és készülhet a vasárnapi döntőre.

Fotó: FutsalHungary
A második elődöntőben egyetemi összecsapásra került sor, ahol a TF és a DEAC feszült egymásnak. A helyszín sok játékosnak ismerős lehet, hiszen nem rég itt szerepeltek a női EB-n.
A debreceniek voltak a találkozó elején a kezdeményezőbbek és ők irányították a játékot. Az első nagy lehetőség előttük adódott, Horváth lövése csattant a kapufán. Nem sokkal később megvolt a TF első nagy helyzete is, de Balogh elől tisztázni tudtak. A folytatásban mezőnyjáték folyt a pályán, majd a 10. percben Gruber szerzett labdát a félpályán és az ellenfél kapuja felé vette az irányt, és kilőtte a bal alsó sarkot, megszerezve a vezetést a fővárosiaknak. Az előnyük nem egészen egy percig tartott, mert
egy debreceni helyzet után nem sikerült felszabadítani, és Csepregi volt a leggyorsabb, aki hat méterről az üres kapuba gurított.
Az egyenlítés után kissé alább hagyott a csapatok lendülete, inkább mezőnyjátékot láthattak a nézők, de a hajrára ismét megélénkült a mérkőzés. Újabb Horváth kapufa, majd jött rá két gyors TF kontra, amiből komoly gólszerzési lehetőségük akadt, de nem tudtak élni vele, így döntetlennel zárult a játékrész.
A második felvonásban kissé visszafogottabban játszottak a csapatok. Kevesebbet kockáztattak, így nem nagyon forogtak veszélyben a kapuk, alig akadt igazi gólszerzési lehetőség. A kapusoknak nem is nagyon kellett védeniük. Ahogy telt az idő, érződött, hogy aki megszerzi a vezetést, az megnyerheti a találkozót. De ezt a bizonyos gólt egyik csapat sem tudta megszerezni, így jöhetett a hosszabbítás.
A ráadás igen izgalmasra és hullámzóra sikeredett. Az elején a DEAC dominált, úgy tűnt, ők bírják jobban erővel, és Üveges révén megszerezhették volna a vezetést, de kimaradt a helyzet, majd ezután megfordult a játék képe. A maradék időben a TF is betalálhatott volna, de Kovács szabadrúgását védte Torma, majd ismét ő volt a főszereplő, ezúttal Kota lövését hárította. A játékrészt debreceni ziccer zárta, de Csepregi lövését bravúrral védte Hargas.
A térfélcserét követően úgy tűnt, nem kockáztatnak a csapatok, és izgalommentes lesz az utolsó öt perc, de Kota gondoskodott róla, hogy ne így legyen. Három perccel a vége előtt a fővárosiak centere fordult be emberéről és lőtte ki a hossza alsó sarkot kilenc méterről. A DEAC rögtön vészkapus játékra váltott és küzdött az egyenlítésért, de a TF hősiesen védekezett és mindössze 50 másodpercre voltak a győzelemtől, de egy szöglet után nem figyeltek Nagy Anikóra, így jött az egyenlítés.
Több gól nem esett, így a hosszabbítás sem hozott eredményt, így a hatméteresekre maradt a döntés.
Üveges góllal kezdett, majd Kota is értékesítette a sajátját. Czégény volt a következő és ő is magabiztos volt. Folk volt a soros, de Torma kivédte. Horváth kezdte a harmadik kört, és könyörtelenül berúgta. A TF-nél Balogh jött, akinek a lövését szintén kivédte Torma, így már két gólos előnyben volt a DEAC, így már Gajzágónak csak be kellett lőni a továbbjutáshoz és nem is hibázott.
A Debrecen a sírból hozta vissza a mérkőzést és harmadszor zsinórban lesz ott a Tolna elleni kupadöntőben (vasárnap, 12 óra), így összejöhet a triplázás.
Nők:
DEAC - TFSE-BESTRONG 2-2 (1-1, 1-1, 1-1, 2-2) büntetők: 4-1
DEAC: Torma - Csepregi, Üveges, Fülöp, Horváth. Cserék: Kopjári - Tóth N., Őócsik, Nagy, Gajzágó, Czégény, Tóth A.. Vezetőedző: Quirikó Vivien
Gólszerzők: Csepregi (11’), Nagy A. (50’) illetve Gruber (10’), Kota (47’)
*
A férfiaknál érvényesült a papírforma: az MVFC Berettyóújfalu a Rubeola legyőzésével bejutott a fináléba, ahol vasárnap a Haladás lesz az ellenfele. A vasiak 4-0-ra verték a Kecskemét gárdáját.
Az esti elődöntőben MVFC Berettyóújfalu volt a favorit, de a bajnokságban már biztos kieső Rubeola nem adta olcsón a bőrét. Bár az első két gólt az MVFC szerezte, a bátran játszó Rubeola a félidő második felében kiegyenlített (2-2). A játékrész végén érvényesítette nagyobb rutinját a Berettyóújfalu, amely a szünetig visszaállította a kétgólos különbséget (4-2). A fordulás után emberhátrányba került a Rubeola, ezt a Berettyóújfalu kihasználta (5-2), de a csömöriek nem adták fel, és öt perccel a találkozó vége előtt kettőre csökkentették a hátrányt (5-3). Az utolsó gólt azonban az MVFC szerezte, kialakítva a 6-3-as végeredményt.
A Haladás és a Berettyóújfalu döntőjét vasárnap 15.30 órakor rendezik a Főnix Arénában.
MVFC Berettyóújfalu - Rubeola 6-3 (4-2)
Debrecen, Főnix Aréna
MVFC: Sándor - Iszák, Rábl, Szabó, Matheus - cserék: Korcsmáros, Erdei, Nagy I., Gál, Mezei, Tiffán, Nagy D., Takács, Rafinha
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Matheus (3., 23.), Iszák (12.), Rafinha (15.), Rábl (20.), Tifán (37.), illetve Huszty (12.), Maruzsi (13.), Hazdsi (36.)