Tovább Amerika útjain – 20. rész – Alabama Song
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2015.06.13. 10:05 | Frissítve: 2015.06.14. 10:17
Gulf Shores, Alabama (USA) – A hely, ahol mintha lisztre cserélték volna a parti homokot. Ahol nincs zsúfoltság, de van kristálytiszta víz. És ahol „kék angyalok” karcolják a tiszta eget. Igencsak Délen járunk.
„Mutasd az utat a legközelebbi whiskey bárhoz… különben meg kell halnunk” – a hallhatatlan The Doors együttes Alabamához írott kiváló számának (Alabama Song) zanzásított szövege cseng fülünkben, ahogy végeláthatatlan autópályákon hajtunk folyamatosan Dél felé, az USA valamelyik „felkapott” államából. Hosszú az út (talán csak Floridába menet kellene „lejjebb” menni a térképen), van tehát idő tépelődni azon, vajon milyen lehet az egykori rabszolgatartó kolónia, mit látunk az úgynevezett „Mély Dél” jellegzetességeiből. Barátaink előre figyelmeztetnek: ez bizony nem lesz egyike a sok ajnározott helynek, de egyrészt ugye ez is csak Amerika, másrészt a tengerpart kárpótol minden hiányért. Azt csak így utólag jegyezzük meg, hogy érdekességet itt is találtunk bőséggel.
Szóval Alabama. Az USA harmincadik legnagyobb állama, Dél szíve (Heart of Dixie). Története nem különbözik szomszédaiétól: az indiánoktól a spanyolok vették el, aztán jöttek a franciák, majd az angolok, később déli részét újra birtokba vették a spanyolok. Persze az indiánok folyamatosan ott kellemetlenkedtek, még akkor is, amikor az állam már az USA része volt. És ugye jöttek az ültetvényes fehér nagybirtokosok, a fekete rabszolgákkal, majd a polgárháború, aztán a 45 százaléknyi fekete szolga felszabadítása. Ami azért nem számított diadalmenetnek, hiszen még egy évszázaddal később is harcolni kellett a feketék egyenjogúságáért – nem csoda, hogy innen indultak az 1960-as évek polgárjogi mozgalmai, élükön Martin Luther Kinggel.
Ma Alabama békés képet mutat. Igaz, errefelé nem a vérbő Mustangok, sportkocsik és limuzinok állnak a lámpáknál, mint például a szomszédos Floridában. Itt a hatalmas terepjárók, az úgynevezett truckok a nyerők. Lüktető nagyvárosok híján a Dél poros kis csendessége, a „szegény” állam képe rajzolódik az utazó elé, miközben alig fogynak a mérföldek. Valamennyire azért ismerősnek tűnik a táj, hát hogyne, a film! Hiszen ki ne emlékezne a zseniális Forrest Gumpra, az 1990-es évek egyik legemlékezetesebb (ha nem is a legjobb) alkotására? Nos, a Tom Hanks főszereplésével készült Paramount-mozi óriási sikert aratott: milliók imádták a kissé együgyű, de sikeres Forrestet, akinek kalandjai a „mély” Délről, nevezetesen Alabamából indultak. Hát nem csalódunk, valóban olyan a vidék, mint a filmben. De csak míg nem érkezünk meg.
Végre elfogy az út, és csak ámulunk, hogy hová vezetett. A Mexikói-öböl északi részén fekvő Gulf Shores takaros kis városka, a maga tízezres lélekszámával. No persze nem egy Palm Beach, ennek megfelelően ne is várjunk csillogó sétányokat és luxushoteleket. A középnyugati államok dolgozóinak nyaralóhelye, ide csak akkor jön valaki a tehetős New York, Connecticut vagy valamelyik New England-i államból, ha eltéved. Pedig ha tudnák, hogy csak a part miatt mit veszítenek!
Olyan puha homok ugyanis, mint itt, gyakorlatilag nem létezhet: létezhetetlen. Nem is homok ez, hanem liszt. Hófehér és porhanyós. Van belőle vagy 32 mérföldnyi a kristálytiszta víz mentén. A kvarc-kristályokat az Appalache-hegységből mosta délre a víz évezredek alatt, és tette bársonyossá, a világ egyik legjobb tengerpartjává. Halászni, hajózni és strandolni órás élmény az ide látogatóknak. Kiváló tengeri étkek, jó bárok, szórakozóhelyek – ha nem is nagy számban, de – itt is akadnak. Az egyik legnevezetesebb Florabama-ban található.
Florabama gyakorlatilag a „senki földje”, egy durván száz méteres szakasz Perdido Key-nél. Egyik irányban Alabama, a másikban Florida államtáblája mutatja, hogy mi éppen középen, azaz Florabamában vagyunk. A helyzethez illik a kissé „dilis”, és (talán ezért) felkapott helyi bár, a The Flora-Bama (vagy egyszerűen csak a The BAMA). Itt a hosszúra nyújtott hétvégeken folyik a buli, annak összes kellékével. Napközben járva arra igazában nem érzékeljük, hogy mit tudhatnak a fellépő zenekarok, mennyi whiskey fogy, és hogyan ropják a vendégek. Csak az a furcsaság szembeötlő, hogy a galériát átlósan nem lampionok sora díszíti, hanem melltartóké. Hihetetlen sok melltartó, szinte minden méretben és színben. Ja, és dedikálva. Hát itt tényleg folyhat a haddelhadd, és az is bizonyos, hogy a lányok-asszonyok java része bizony kissé hiányos öltözékben indul hazafelé egy-egy átmulatott éjszaka után. Déli dili – rendben is van ez!
Ha már erre járunk, és gyakorlatilag „belebotlottunk”, nem hagyhatjuk ki a Bama Coast Cruise-t, ami egy évente megrendezett veterán autó kiállítás Orange Beach-en. A szemlélődés ingyenes, de akinek van rá igénye és pénze, akár vásárolhat is – a sok felújított régi csoda egy részét eladásra (is) kínálják. Több száz kiglancolt jármű az autó történetének minden korszakából. Csak ízelítőül: volt itt Chevy Vickie 1932-ből, Ford Roadster 1933-ból, Hudson Terraplane 1935-ből, Caddilac Coupe 1950-ből, Chrysler New Yorker 1954-ből, Chevy Chevelle 1969-ből, de még Plymouth Prowler is, 1999-ből. Színek, formák, furcsa és vonzó gépcsodák, néha csodabogár tulajjal.
És ha már teljesítmények és lóerők, akkor nyomuljunk be kissé Floridába, a Gulf Shorestól jó ötven kilométernyire lévő Pensacolába. Az 52 ezer lelkes város fő nevezetessége az öböl partján az amerikai haditengerészet hatalmas légierő bázisa. Itt képzik és gyakorlatoztatják a híres Navy harci repülőinek személyzetét, fő nevezetessége (úgy is mondhatnánk: kincse) az F-18-as vadászgép állomány. Ezt a harci repülőt hívják – színe miatt – Blue Angelnek, azaz Kék Angyalnak. Minden szerdán délben felszállnak az „angyalok” egy kis bemutatóra, bezsebelve a jelenlévő közönség nagy háláját. A katonai bázis egy része a benne lévő múzeummal látogatható, és ingyenes. A hagyományaikra közismerten büszke amerikaiak szívesen mutogatják egykori és mai repülőiket, melyeket a nagy hadihajók cipeltek háborúból háborúba. Összesen 150 restaurált gépet láthatnak az érdeklődők, köztük egy-egy náci német és japán háborús „ellenfelet”, de még az idősebb Bush elnök egykori gyakorló repülőjét is. Aki idetéved, jó, ha rászán legalább két órát, hogy jól körülnézzen, és – ha tud angolul – megismerkedjen a harci repülőgépek történetével. Berendezett háborús barakkok, és főhadiszállások emlékeztetnek a világháborúkra, fegyverekkel, felszerelésekkel és természetesen az aktuális gépekkel. Aki pedig nagyon kíváncsi a Blue Angelre, az sem csalódhat, egy kiállított példányába beülhetnek a látogatók.
De hát mit is keresünk mi Floridában, amikor néhány kilométerrel arrébb ott a „szegény” szomszéd, a lesajnált Alabama. A maga csodálatos partjaival a Mexikói-öböl mentén, vendégszeretetével, és – ha kell – whiskey bárjaival. Nem lehetett itt hiányérzete az egyébként alabamai Jim Morrisonnak sem, sőt: nyilván tudta, hogy errefelé ebből a „műintézményből” nem lehet hiány.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)