Mire kerül a szaloncukor?
Szerző: Bíró Judit | info@dehir.hu Közzétéve: 2010.12.21. 13:25 | Frissítve: 2010.12.21. 13:25
Egyre gyorsabb léptekkel közeledik a „nagy nap”, amikor leszáll az est, halászlé, pulykasült és bejgli illat lengedez, halkan szól a „Csendes Éj” és megérkezik mennyből az angyal. De mit takarnak az üveggömbök, boák és szaloncukrok? Műfenyőt? Töveset? Vágottat?
Gondoltam, a legilletékesebbnél, a faárusnál keresem az igazságot. Megkérdeztem Szilágyi Józsefet, egy faáruda tulajdonosát, melyik verziót választják az idén a vásárlók. József elmondta, hogy csaknem 10 éve nyitotta a faiskolát, de ilyen pangást még nem tapasztalt. Sem a töves, sem a vágott fenyő nem kelendő az idén. A forgalom a tavalyi felére esett vissza, pedig már tavaly is jóval kevesebb fogyott a 2008-as karácsonyhoz képest. Az eladott fákat illetően azért mégis inkább a tövesek javára billen el a mérleg, azonban azok közül is csak a legolcsóbbakat, a lucfenyőket viszik az emberek. Jellemző még az ünnepekre, hogy a vásárlók több mint fele minden évben az utolsó napokra hagyja a vásárlást – magyarázza József. Ennek több oka is lehetséges szerinte: egyrészt a halogatás, másrészt a legkedvezőbb árak kiválasztása az árusok között, harmadrészt pedig a várakozás az ünnep közeledtével az árak csökkenésére. Náluk az ünnepekkor természetesen szóba sem jöhet élő fán kívül más, így műfenyőre nem is gondolnak.
Végső esetben: Ingyen gally
Mint mondja, sajnos sokan nem engedhetnek meg maguknak semmilyen örökzöldvásárlást, így a nyugdíjasoknak vagy rászorultaknak ingyen oda szokta adni a lehulló nagyobb fenyőgallyakat. Bízik a piac fellendülésében, de addig is a kedves gesztusáért járó hálás szavakat mind egy-egy kis karácsonyi ajándéknak tekinti.
Aki mégis választhat…
Szerencsére én azok közé tartozom, akik megengedhetnek maguknak – családjuknak - karácsonyra egy fenyőt. Na, de milyet? Baráti társaságomban többször élénk vitatéma válik a fenyőkérdésből, és legtöbben teljes mellszélességgel kiállnak az álláspontjuk mellett. Meggyőzni senkinek sem sikerül a másik felet, de hogyan is lehetne, amikor tulajdonképpen mindenkinek igaza van:
Akik a vágott fenyőre esküsznek, azzal érvelnek, hogy a vágott fenyőt kifejezetten erre az alkalomra ültetik és addig, amíg él, legalább tisztítja a levegőt. Nem is beszélve arról, hogy gyerekkora óta csak a vágott fenyő illata, a lázas fenyőtalp-keresgélések, gyengülő fenyőág által elengedett díszek éjszakai koppanása teheti teljessé az ünnepet. Egy műanyag fenyő giccses és a gyártásakor rengeteg rákkeltő anyag szabadul fel.
A fenyők védelmében felszólaló pedig azt állítja, hogy ő ugyan le nem tarolja 8-10 évnyi küzdelmes növekedés eredményét, inkább vesz egy töves fenyőt, amit az ünnep végén elültet a kertjében, így egész évben emlékszik a szép ünnepre, díszíti a kertet és „gyártja” a jó levegőt. Akinek nincs kertje, ajándékozza el, vagy béreljen fenyőt, azaz vigye vissza a megadott helyre az ünnepek után, ahol a visszavásárolt fák állami intézményekben díszelegnek tovább…
Pengeváltás élet és élethű között
Ehhez az állásponthoz láthatóan közel áll, de mégsem azonosul vele teljesen a műfenyő-párti. Neki ugyanis elege van abból, hogy minden évben kivágnak miatta egy fát, amit sok ezer forintért be kell szereznie, tárolni valahol 24-éig, majd előkerül a fenyőtalp (de előtte még a beépített szekrény legfelső polcáról a fejére hullik a búvárszemüveg, a korcsolya és egy 5 kilós kibontott virágföld), végre megvan a balta is és a „még nem jó, még nem jó, már nem jó” incidens után szent ünnephez nem illő szavak hangzanak el. Vád éri még a vágott fenyőt a kivehetetlen gyantafoltok, a pergő, zoknin átütő és hónapokkal később is szőnyegbe fúródva, apró résekben megbújva megtalálható tűlevelek tekintetében is. A műfenyőt viszont csak egyszer kell megvenni, egyszerű tárolni és a mai fejlett technikával igazán élethűeket tudnak gyártani (ami egyébként sok ezer embernek ad munkát). Az élő fát ezzel szemben megölik és elégetve szennyezik a környezetet. A műfenyőt feldíszítés után pedig nem is igazán lehet megkülönböztetni az eredetitől. A giccsről pedig annyit, hogy egy élőfát is fel lehet díszíteni giccsesen.
Az élőfa védelmében azonban elhangzik, hogy miután elszáradt, összegyűjtik a munkások és például talajtakaró anyagot, mulcsot készítenek belőle. (Nem mellékesen ez is több ezer munkalehetőség!) Ha elégetik, akkor nem bocsátanak ki több mérgező anyagot, mintha a fa évek alatt elkorhadna, csak gyorsabban megy végbe a „lassú égés”.
Kié a karácsony(fa)?
A negyedik vitatárs legszívesebben nem is ünnepelné a karácsonyt, mert nem hisz ebben a vallásban. Ajándékot pedig más alkalmakkor is adhatnak egymásnak azok, akik szeretik egymást, mégis a gyerekek miatt ők sem hagyják ki. Más valaki szerint a karácsony csak a gyerekeké. Ezt pillanatnyi csend követi. Most először mintha remény csillanna némi egyetértésre. Igen, a karácsony kétségtelenül a gyerekeké, de mivel mindannyian voltunk gyerekek, így marad mindannyiunké.
Számomra a vita moraja lassan halkulni kezd, majd egyre élesebb körvonalakkal megjelenik az a lakás, ahol felnőttem. Azokon a napokon alig vártuk, hogy alkonyuljon. Ekkor izgatottan, lábujjhegyen kukucskáltunk a testvéreimmel a félig nyitott ajtó résén, de csak színes fények tükröződtek a politúrozott szekrényajtóról. Nem szabadott belépnünk, míg nem csengetett az angyal, így türelmetlenül toporogtunk, lökdösődtünk a küszöb vékony peremén állva, majd csiling-csiling, és kinyílt az ajtó, melyen (talán nem a legmeghittebb áhítattal) berobbant a csodára, vagyis ajándékra és (konzum) szaloncukorra éhes négy „farkaskölyök”. Miközben anyukám megpróbált mindannyiunkat átölelni és azon az édes „templomi” hangján - apámmal együtt - fennhangon énekelte a Mennyből az angyalt, azon tűnődtem, hogyan tudta a csukott ablakon át az a kicsi, fehér, verdeső szárnyú jótevőnk pont a bátyám íróasztalára betenni ezt a tavalyról is ismerős talpú, másfél méteres fenyőfát…? Közben nem is tudtam, hogy most épp boldog vagyok. Nem jelentett számomra különlegességet, hogy mind együtt vagyunk, hiszen ez mindennap így volt. Már nem lehet így. Soha többé.
Újra hangosodik körülöttem a vita, és így visszatérve arra gondolok, hogy talán abban is egyetérthetünk, hogy igazi a fa vagy mű, töves vagy vágott, fenyőág vagy koszorú, hittől és nézettől függetlenül elgondolkodtat, megállít egy pillanatra, netán boldoggá is tesz egy napra vagy egy egész hétvégre - mindannyiunkat.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)