Miért utazzunk Debrecenből Tokajba? – fotókkal

---

Tokaj – Élmények, szép tájak és emlékezetes borok várják a turistát, aki úgy dönt, a Hegyalján szeretne eltölteni néhány napot. Útirajz.

---

Ha az ember Debrecenből hegyet szeretne látni – leírtuk már ezt párszor –, a legjobb, ha Tokaj felé veszi az irányt. Ahogy a legifjabb Mihalovits Miklós sejtelmes hangsúllyal mondja, a tokaji Kopasz-hegy a Hortobágyról is látszik. De mi azért nem arra indulunk el, hanem Nyíregyháza felé, és onnan a Zemplén irányába. A fiatalember egyébként Erdőbényén lakik, ott szőlészkedik és borászkodik, amikor éppen nem a Debreceni Egyetem hallgatójaként látogatja az órákat és készül a vizsgákra. 

A története nem mindennapi: Nyíregyházán született, a szülei Kanadában is megfordultak, aztán visszatértek Erdőbényére és édesanyja most éppen egy fogadót és éttermet vezet Tokajban. A Fakapu sajátosan csengő név. A legenda szerint itt már az ezerhétszázas években is vendéglátóhely üzemelt, de az ezernyolcszázas esztendőkben egészen bizonyosan. Van egy műemlékvédelem alatt álló gyönyörű és emblematikus kapu, amiről a hely a nevét kapta. Ha itt belépünk, mintha egy itáliai vendéglőbe és panzióba térnénk be, ami egyszerre áraszt történelmi hangulatot, ugyanakkor bensőségesen modern. Az asztalok, a fal, a lépcsők, a kiegészítők, a szobák berendezése, a mediterrán stílusú kert az örök nyarat idéző bútorokkal, és a grillterasz a túloldalon, a folyó felőli részen, mintha egy szelet Olaszországot varázsolnának elénk.

Mihalovits Miklós számára Tokaj és a Hegyalja maga a paradicsom. Nagyon jó volt a szomszédos Erdőbényén gyerekeskedni, eleveníti fel a nagy biciklizéseket, és megható szeretettel mesél nagyapjáról, aki sok mindenhez ért. Neki köszönhető, hogy bár eredendően az informatika világa vonzotta, de végül a kertészet és szőlészet tudománya felé indult el, szerette volna ugyanis az öreg munkáját folytatni. Most ott tart, hogy több mint öt hektár területen gazdálkodik, és már 12 ezer palack bora van. Aszúja, szamorodnija még nincs, elsősorban a reduktív eljárásokat részesíti előnyben, de a borai, amiket mutat, több mint ígéretesek.

Ha kell, traktorra pattan, borkóstolót szervez, ha pedig arra van szükség, akkor pedig akár a takarításból is kiveszik a részüket a párjával, aki hajdúszoboszlói lány, s nagy szerelemmel nézi Miklóst és a hegyvidéket is. Az Erdőbénye feletti Kis-Messzelátó névre hallgató tetőre megyünk fel, Miklósék szerint nemigen látni máshonnan ilyen gyönyörű naplementét, amit bearanyoz a kezünkben tartott pohár és a benne rejlő bor is. A márkanév ugyanaz, mint a tokaji panzióé és étteremé: Fakapu. A címke miatt Miklós szabadkozik, hogy ez még nem végleges, de miután belekóstolunk a borba – előbb a száraz, majd az epres és birses ízeket is felvillantó, nagyjából a hatputtonyos aszúk cukortartalmát idéző sárgamuskotályba –, azt mondjuk, ez a legkevésbé sem számít ezen az idilli helyen.

Érdekes a mai világban az a fajta családi kötődés és az a kitartás, amiről Miklós édesanyja, Tóth Viktória is mesél. Pedagógusként dolgozott, és jó négy esztendeje szeretett bele egy ötletbe, egy kissé leharcolt állapotú vendéglőbe, ahol a pincébe le sem lehetett menni, mert állt benne a víz. De volt egy kép előtte, mit szeretne ebből kihozni. S bár a nyakunkba szakadt előbb a covid, majd a hirtelen energiaár-robbanás, kitartómunkával, elszántsággal és akarattal összehozta az éttermet és panziót. A férjét a munkája Budapestre vitte, így neki kell úrrá lenni sok-sok nehézségen. De ez a törékeny és mindig kedvesen mosolygó hölgy minden akadályt legyőzött. A Fakapu megnyílt, és azóta is folyamatosan üzemel. Hogy van-e titka a sikernek? Van, a minőség, összegzi Viktória. Az, hogy bármilyen nehéz helyzet is adódik, próbál emberként megbirkózni vele. Remek csapatot hozott össze: a felszolgálók kedvesek és profik, a szakács remekül főz, a szobák ízlésesek és igényesek. Az étlap áttekinthető: a magyaros és a nemzetközi ízek egyaránt megtalálhatók rajta. Viktória számára a legfontosabb, hogy a családias jelleg tükröződjön mindenben. 

- Itt 22 fő fér el, ami lehetővé teszi, hogy minden vendégünk mindenből a legjobbat és a legnagyobb figyelmet kapja. Szerintem Tokaj és a környék az ország egyik legszebb, látnivalókban igen gazdag területe. Remek strand van, emellett sportolási és kirándulási lehetőségek sora, akit pedig a kultúra érdekel – koncertek, kiállítások, múzeumok – szintén megtalálhatja a kedvére valót. Ha valakit a kulináris kalandok vonzanak, az is jó helyen lesz nálunk, akár az étlapot, akár a borkínálatunkat tekinti meg.

Ahogy a fia, Miklós sorolja, lehetőséget teremtenek pincelátogatásra is igény szerint. Ott minden tétel még különlegesebb, még természetesebb arcát mutatja. Van több vár és kastély is ezen a vidéken, ahova érdemes ellátogatni (Boldogkőváralja, Regéc, Füzér, hogy csak néhányat említsünk), van egy gyönyörű tengerszem, lehet sétálgatni a közeli Erdőbénye, Tolcsva, vagy éppen Mád és Tállya kacskaringós utcáin. A történelem itt szinte minden sarkon szembejön: nagy a Rákóczi-kultusz Tokaj mellett Sárospatakon és Bodrogkeresztúron is. Ez utóbbi település egy ideje kultikus zarándokhely a csodarabbi miatt is. 

Amikor arról érdeklődöm, nem csendesedik-e le nagyon a világ errefelé szeptembertől, Viktória azt mondja, ilyenkor még itt a szüreti időszak, aztán lesz egy nagy utcazene-fesztivál is – szeptember 6. és 8. között –, ők pedig ezt követően is terveznek borkóstolókat, borvacsorákat, amelyek miatt szintén érdemes erre fordulni. Nem véletlen, hogy néha egy-egy nagyobb baráti társaság vagy cég úgy dönt, kiveszi az egész panziót, és összehoznak itt egy nagy bulit vagy éppen egy csapat-összekovácsoló tréninget.

A beszélgetés időről időre a konyha felé fordul el. A séf májusban érkezett: Putnoki Nagy Csaba nagy lelkesedéssel vette birtokba a konyhát. Ahogy mondja, ez még nem az ő étlapja, de jövőre már ő fogja kialakítani. Most figyel, tervezget, igyekszik összehangolni a kínálatukat a vendégek igényeivel. Miskolci eredendően, de neves éttermekben dolgozott Budapesten és komoly tapasztalatokat szerzett többek között Skóciában is. Nincs ellenére az olasz ízvilág sem, és ismeri a legmodernebb trendeket is, de úgy van vele, hogy szerinte lejárt az idő az olyan éttermek felett, ahova csak vacsora után érdemes menni, mert a négy-öt szőlőszemnyi ízbombával nem lehet jóllakni. S azzal sem ért egyet, hogyha valaki rendes majonézt szeretne, mondjuk azért Bécsbe kelljen menni. Itt a rántott szelet valóban hatalmas és a házias sült krumpli mellett fahéjas almával tálalják, ami csak első meglepő, a vendégek nagyon kedvelik. A mangalica szűzérme roséra sütve érkezik, és omlós, mint a vaj: hozzá a széles metélt pedig itt készül, kézzel gyúrják és vágják, amitől egyszerre lesz rusztikus és finom. Jól néz ki a ponty steak halászlé mártással és sós túrógombóccal (nem véletlenül a vizek városa is Tokaj), a pizza pedig mintha egyenesen Itáliából érkezett volna – ahogy a kávé is, amit innen néhány háznyira pörkölnek.

Itt egy nagyon jó csapat jött össze, pedig nem könnyű jó munkaerőt találni, állapítja meg a séf, hozzátéve, hogy az utóbbi időben változtak a trendek, egyre többen jönnek haza külföldről az ismerősei köréből. „Megfordultak a folyamatok. Amikor hirtelen azt mondják, idén már mondjuk nagyságrendileg és a példa kedvéért nem tíz, hanem négyezer dollárt fognak tudni fizetni, azt megérzed. Ahogy azt is, ha a német étterem tulajdonosa karácsony előtt már nem ad kétezer eurós jutalmat, csak kétszázat – egy év múlva meg csak százat…”

Csaba korábban gondolkozott saját étteremben is, de amikor azt tapasztalta, hogy akitől bérbe vett volna helyiséget, nem hajlandó beletenni egy fillért sem, hogy felújítsa a nyolcvanas évek óta álló ingatlant, akkor azt mondta, elengedi, nem hajlandó belevágni olyanba, ami eleve kudarcra van ítélve. A családjával Miskolc közelében telepedtek le, egy idilli falucskában, onnan jár ide, Tokajba.

Ami gyönyörű városka, olyan gyöngyszem, ahova, ha Toscana vagy Provance környékén lenne, tömegek zarándokolnának el. Jó a levegő, az utcák hangulatosak, láthatóan sok pénzt fordítottak rá az elmúlt években, hogy szebb legyen – és ez magára az egész Zemplénre igaznak és láthatónak tűnik, ha valaki időről időre megfordul errefelé. Ahogy egy pesti újságíró kolléga mondta, ha valakinek manapság van pénze, az próbál errefelé birtokot, szőlőt, házat venni magának. A Fakapuban szeptember első hétvégéjén például hongkongi, szlovákiai és budapesti vendégek élvezhették a jó időt.

Viktória szerint minden évszakban érdemes erre jönni, ez a táj, ez a környék olyan csodás élményeket kínál. Ő a maga részéről azon van, hogy aki hozzájuk betér, az otthon érezze magát itt. Legyen számára a Fakapu egy olyan hely, ahonnan a séták és a kirándulások indulnak, és ahol ősszel, télen is a legfinomabb ízek találkoznak a gasztronómia jegyében.