Hogy vagytok, magyarok?

---

Bihardiószeg – A táj olyan, mintha a mesés Toszkána vidékére tévedtünk volna. Csak éppen alig egy órányira van Debrecentől.

---

Az elmúlt hétvége két fontos, Debrecenhez kötődő programjának helyszíne a Hortobágy volt és Bihardiószeg. Előbbi helyen Széles Diána járt, az  alpolgármester a falunapon két település közötti szorosabb turisztikai együttműködésről beszélt. Az Érmelléken pedig Papp László polgármester, aki úgy fogalmazott: Debrecen elkötelezett abban, hogy egykori bortermő vidéke, a cívisváros hajdani szőlőskertje, újra a legjobbak között legyen.

A kétnapos nagy gasztrofesztiválon nagyon sok debreceni jelent meg. Komolyan vették, hogy nincs messze az Érmellék a cívisvárostól. S tényleg nem volt: egy órába sem telt átgurulni Létevértes irányából. Azért aki arra fordul, tartsa nyitva a szemét, mert bár ki van táblázva az úton, hogy 100 méter múlva lehet úthasználati matricát venni, az épület alapvetően belesimul a vidék képébe. Ahogy mi, úgy mások is simán túlmentek rajta. Segítünk: balra kell majd nézni! Nem érdemes ellógni a megvásárlást, mert az durva büntetést hozhat maga után…

Mados Attila, aki nem csupán Diószeg polgármestere, de kiváló borász is, mondta is viccesen, hogy mindent igyekezett elintézni, s megtenni annak érdekében, hogy jó idő legyen. A hangulatot délelőtt a debreceni Bordó Sárkány forrósította: a középkori zenét játszó csapat még a Trónok harcát is megidézte muzsikájával.

Sok minta van arra, hogyan lehet egy remek gasztro- és borfesztivált megrendezni. A Zichy-kastély kertje erre igazán jó helyszínnek bizonyult. Dicsérte is Tóth Ernő, aki a Főnix Rendezvényszervező részéről sok-sok nagyrendezvényt hozott tető alá az elmúlt években is, köztük a népszerű borkarneválokat a Békás-tónál.

Kerekes Sándorral is összefutottunk, aki a Bakator zenekar alapítójánál, Heit Lórándnál vizsgálta meg, mit is tud ez a régi szőlőfajtából készül bor (aminek a nevét utca is viseli a cívisvárosban). Utóbb Kovács Pál, a Debreceni Borozó kiadója megjegyezte, igazán az lesz majd izgalmas, ha 20-25 éves korában is megkóstolhatjuk a bakatort – ám addig még kell várni pár évet.

Diószeg nagy kincse a pincesor, s mögötte a szőlőhegy. Miután Heit József pincéjében a bor és debreceniek újabb találkozásának lehettünk tanúi, felsétáltunk a szőlőbe. Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező igazgatója autóval érkezett, így csak a tájban gyönyörködhetett a Szent Orbán tiszteletére emelt domborműnél, s lélekben töltekezhetett. Igazi hegyek persze itt nincsenek, ám a táj magával ragadóan szép. Ezt Kujbus János, a debreceni festő is megerősítette (aki korábban Drezdában működtetett galériát). Ezen a szakrális helyen a hagyománynak megfelelően borral kellett megöntözni az emlékművet: bőséggel, hogy majd a szent is bőséggel adjon bort ebben az esztendőben. A csodás panoráma, a szikrázó kék ég, a habos felhők láttán azt érezhettük, mintha egy filmbe csöppentünk volna, amit Toszkána varázslatos vidékén forgattak éppen. Csak ez a táj sokkal közelebb van hozzánk.

Hogy vagytok, magyarok? – hozta a szél a szőlőben dolgozó emberek hangját, akik lovas szekérrel hajtottak hazafelé jó mesze tőlünk. Jól vagyunk, és ti? – kiáltottunk vissza! Jól, érkezett a válasz, sokat dolgozunk! Az jó, integettünk egymásnak ottani, s itteni magyarok.

Visszatérve a kastély kertjébe Wesser László és Győry Győző termetes kondérjánál időzhettünk. Két stílus, a Crocodile Rock és a Forgórózsa világa találkozott itt általuk, s egy pazar gulyás lett e randevú eredménye. Molnár Endre, akit a Csokonai Színház több produkciójából ismerhettünk, elégedetten állapíthatta meg, nincs jobb ilyen forró napon, mint egy tüzes, frissen főtt gulyás. Közben az asztalhoz befutott a közeli nánási pavilonoktól Szólláth Tibor is, a hajdúváros polgármestere, aki még kiváló ágyas pálinkával is megörvendeztette az arra fogékonyakat.

A szombat délután közepét a hivatalos ceremóniák foglalták el. Arról itt olvashatnak bővebben. Az pedig már kedv és ízlés dolga, ki az, aki Ferenczi György és a Rackjam műsorát hallgatja, s ki az, aki a Szerémségből érkezett Mauer Oszkár tételeivel kíván ismerkedni. Valójában a kettő együtt az igazi: míg a színpadon szólt a zene, a neves délvidéki borász, valamint segítője, Krizmanits József jóvoltából meggyőződhettünk arról, hogy a hajdani Nagy-Magyarországon, még Mátyás király idejében nem véletlenül szerémségi borok pompáztak a terített asztalokon.

Ahogy haladtunk előre az időben, egyre nőtt a tömeg, egyre fokozódott a hangulat. Ez az első, és ez alapján ígéretes ez a fesztivál, állapítottuk meg. Az időpont jónak tűnik, ilyenkor még nincsenek legyek, szúnyogok, nincs már bolondos tavaszi szél, de őrületes hőség sem. Ha majd szállás is lesz bőséggel Diószegen, nemcsak remek borok sora, akkor az oda- s visszaút is egyszerűbb lesz, nem kell majd sofőrt keresni, aki hajlandó áldozatot hozni a köz érdekében. Arra itt is kell vigyázni ugyanis, az ember inkább iszik-e vagy vezet. Ezt mi is megtapasztaltuk a hazaúton. A határnál ugyanis (ahol jó 20 percet álltunk) nemcsak a csomagtartókat nézték meg, hanem szondát is fúvattak a sofőrökkel, biztos, ami biztos.

Megérkeztünk, biccentettünk, és gurultunk hazafelé a szép naplementében.