A világ tetején, a Himalájában jártak a debreceni hegymászók
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2016.11.17. 08:23 | Frissítve: 2016.11.18. 09:46
Debrecen – A természet tisztelete, a túrázás iránti rajongás és a kihívás izgalma vitte el a Himalája több ezer méteres magasságába a három hegymászót, akik közül ketten debreceniek.
Az út során megtapasztalták az emberi tűrőképesség határait és olyan emberekkel is találkoztak ezalatt a bő egy hónap alatt, akik megmutatták nekik, melyek az igazán fontos dolgok az életben. Az expedícióról, az út tapasztalatairól a debreceni Balogh Endrével beszélgettünk, aki a hétköznapokban a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. munkatársa.
Dehir.hu: Hogyan lesz az emberből hegymászó? Egyáltalán, miből fakad az a gondolat, hogy meg kell mászni egy több ezer méter magas hegyet?
Balogh Endre: Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt kezdtem el túrázni, ismerkedni a hegyekkel, negyven éves fejjel vágtam neki ennek a történetnek. Fokozatosan alakult ki bennem a hegyek és a természet iránti szeretet, egyre nagyobb kihívások jelentek meg előttem. Mindenképpen el akartam jutni a Himalájára, ott vannak ugyanis a legmagasabb csúcsok a világon, és kíváncsi voltam milyen lehet 6000-8000 méteres hegyek között mozogni, egyáltalán létezni. Ez volt a legfőbb motivációm. Alapfokú ismeret mindenképpen szükséges egy ilyen expedíció teljesítéséhez, meg kell ismerni a hegyeket, a Kárpátokban, az Alpokban kiváló helyek vannak, ahol el lehet sajátítani az alapokat. Nepálban is több népszerű útvonal található.
Olyanok, melyek viszonylag könnyen teljesíthetőek, mivel azok kiépült helyek, sok ott a szálláshely, jól felszerelt házakkal van övezve az útvonal, sokan is járnak arrafelé. Mi egy kevésbé népszerű völgyet néztünk ki magunknak, ahol tizedannyi turista mozog. Ez különösen izgalmassá tette a küldetést, így a kihívás is nagyobb volt. Igyekeztünk önerőből szállítani a felszerelést, éppen ezért csupán két serpát alkalmaztunk. Az volt a célunk, hogy minél egyszerűbb, természetközeli úton menjünk végig. A túrán hárman vettünk részt: Bogyó Dávid, Horváth Csaba és jómagam. Két csúcsot szemeltünk ki magunknak a Rolwaling-völgyben, ahol eddig magyarok nem is jártak még. Az egyik az 5630 méter magas Yalung Ri csúcs volt, amit első magyar mászóként Dávid és Csaba sikeresen teljesített. A másik a több mint 6200 magas Parchamo csúcs volt, itt 6000 méter magasságig jutott el csak az expedíció a kedvezőtlen hóviszonyok miatt.
Dehir.hu: Mi alapján választja ki a hegymászó az úti célját? Vannak lényeges szempontok? Önöknél mi volt, ami irányt mutatott a Himalája felé?
Balogh Endre: Ha az ember hegymászásra, túrázásra adja a fejét, nagyon sok ezzel kapcsolatos könyvet olvas, információkat szerez be és egy idő után szeretne eljutni a Himalájába, a világ tetejére. Ez az egyik legfőbb motiváció, a másik pedig az, hogy megismerjük az ottani embereket, a kultúrájukat.
3500-4000 méteres magasságokban is vannak lakott települések, ahol főleg állattartásból élnek az emberek. Különleges kapcsolatban vannak a természettel, hiszen szorosan együtt kell élniük vele, talán emiatt is olyan közvetlenek, segítőkészek. Becsületes, kemény emberek, de ezzel együtt nagyon szegények is. Ettől függetlenül viszont boldogok. Jó volt velük találkozni, a természet erejével való szimbiózisukat látva elgondolkodik az ember arról, milyen áldásai vannak a civilizációnak.
Dehir.hu: Gondolom egy ilyen expedíció előtt nagyon alapos felkészülésre van szükség. Ön hogyan hangolódott a nagy kihívásra?
Balogh Endre: Kell a jó fizikai állóképesség, amit itthon túrákon, magashegyi túrákon, futással lehet megszerezni. Terepfutásokon, maratoni, félmaratoni futásokon is részt vettem, 30-40 kilométeres futással készültünk. Az Alpokban mászásokkal hangolódtunk fizikailag, mentálisan pedig olyan körülmények között próbáltunk gyakorolni, ahol havas, jeges, sziklás terep van. Ilyenkor természetesen az is nagyon hasznos, ha tudjuk, mire számíthatunk az előttünk álló túra során, így célirányosan lehet készülni, és nagyjából elkerülhetőek a meglepetések.
Dehir.hu: Milyen volt az útjuk a csúcsra? Simának nevezné, vagy azért voltak izgalmak a mászás közben?
Balogh Endre: Nagyon szűk völgyben mozogtunk a települések között, ahol jól járható, kitaposott ösvények vannak, így ezt inkább magashegyi túrázásnak nevezném. Az 5000 méter feletti régiókban a mászás technikailag nem volt bonyolult és viszonylag jól felkészültünk, nem jelentkezett különösebb probléma. Az akklimatizáció ugyan jól sikerült, 5000 méter körül azonban már alaposan meggyűlt a bajunk az oxigénhiánnyal.
Ilyenkor a fejfájással, a hasmenéssel is meg kellett küzdeni. 3-4 ezres csúcsok közelében is vannak ilyen élmények, így erre is fel tudtunk valamennyire készülni. Persze előfordulhat, hogy az ember ilyen magasságokban félni kezd, de azt gondolom, inkább az elhagyatottság érzése keríti hatalmába a hegymászót, hiszen ha bármi történik, akkor több ezer méteren már egyáltalán nem olyan egyszerű a mentés. Mentálisan pontosan az számít, mennyire tudja kezelni az ember a veszélyhelyzetet, mennyire bízik a társaiban, mindezek sokat segítenek abban, hogy átlendüljön a hegymászó a nehéz időszakokon.
Dehir.hu: Azt szokták mondani, ha valaki feljut a Föld egy ilyen magas pontjára, akkor alaposan átértékeli az addigi életét. Önöknél is megvolt az a bizonyos sorsfordító pillanat?
Balogh Endre: Szép lenne azt mondani, hogy egy adott pillanatban megtörtént valami, ami alapjában megváltoztatott minket. A háromhetes túra, amikor fent voltunk szinte a világ tetején, azt tudatosította bennünk, hogy a nagyon egyszerű és alapvető dolgok számítanak igazán, és ebben különösen megerősítettek minket a több ezer méteres magasságokban élő emberek.
Az, hogy milyenek, hogyan élnek, és hol élnek. Nagyon egyértelművé vált, mi az igazán fontos a világban, ott ugyanis teljesen másmilyenek a léptékek, hiszen mindennaposak a földrengések, a földcsuszamlások, mégis el tudják engedni maguk mellett ezeket a dolgokat. Az életük részévé váltak ezek a jelenségek, tisztában vannak azzal, hogy a természet bármikor elveheti a házukat, de másnap ugyanúgy fel kell kelniük, és élni tovább az életet.
Dehir.hu: Mi lesz a következő csúcsra törés, van már elképzelés, kijelölt célpont?
Balogh Endre: Ez még kicsit korai lenne, ülepednie kell még a mostani túrának, az élményeknek, mindannak, amit tapasztaltunk. Emiatt egyelőre nem foglalkoztunk még a következő expedícióval. Talán hamarosan ismét elindulok, de egyelőre még nem tudom merre. A célokat közösen, a barátokkal, mászótársakkal együtt fogjuk megfogalmazni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)