Tabuk nélkül beszélgettek az egészségügyről Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.04.05. 12:00 | Frissítve: 2023.04.05. 14:53
A tavaly novemberben útjára indult KÉSZ-fórum − amely a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös szervezésében különböző közéleti kérdéseket keresztény szemszögből, meghívott szakértők közreműködésével tárgyal meg kerekasztalbeszélgetés-sorozat formájában − április 4-én Debrecenbe látogatott. A Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatalának konferenciatermében megtartott rendezvény fókuszában ezúttal a magyar egészségügy állt.
Mint minden egyes KÉSZ-fórumot, a debrecenit is a KÉSZ országos elnöke, Makláry Ákos nyitotta meg közös imádkozásra szólítva az egybegyűlteket, majd a debreceni KÉSZ elnöke, Bódor Edit köszöntötte a jelenlévőket, és bemutatta az egészségügy témakörében meghívott, a kerekasztal-beszélgetésben résztvevő szakértő vendégeket: az est moderátorát, Suhajda János háziorvost, a KÉSZ elnökségi tagját, illetve a két beszélgetőpartnerét, Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselőt, a KDNP frakcióvezető-helyettesét, valamint Velkey Györgyöt, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatóját, a Magyar Kórházszövetség elnökét – olvasható a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége honlapján.
Ezt követően a beszélgetés moderátora minden jelenlévőt közös gondolkodásra, bátor kérdésfelvetésekre buzdítva fordult a két beszélgetőpartneréhez, és jelezte feléjük, hogy a hazai egészségügynek – keresztény szemszögből megközelítve – három szegmensét fogják e beszélgetés keretében górcső alá venni. Egyfelől
a betegek helyzetét, másfelől a döntéshozók, azaz a politikusok egészségügyre gyakorolt hatását, valamint az egészségügyi dolgozók szemszögét fogják megvizsgálni.
Egyetértvén Velkey György szavaival, melyek szerint a mai egészségügynek a betegek a legkiszolgáltatottabb, legelesettebb rétegét képezik, Suhajda János a saját háziorvosi tapasztalataira támaszkodva egy érdekes kettősséget osztott meg a jelenlévőkkel: egyfelől azt tapasztalja, hogy sokszor még egy időpontkérés is nehezen megy a betegnek, máskor viszont szerencsére azzal szembesül, hogy egy sürgősségi ellátásban minden a lehető legnagyobb rendben ment, ami tökéletes eredményt, a beteg kívánt felgyógyulását hozta.
Nacsa Lőrinc véleménye szerint tökéletes eredményt nem lehet elérni a mai egészségügyben. Csak közelíteni lehet a tökéleteshez, miközben természetesen ennek elérésére kell törekedni, mégpedig egy emberközpontúbb egészségügy kialakítása révén. Ami nem a helyes diagnózisnál, hanem a betegekkel folytatott kommunikációnál kezdődik. Azzal indul, hogy ne fáradt orvosok beszélgessenek frusztrált betegekkel, hogy az egészségügyben résztvevő felek ne ragasszák át egymásra a bennük felgyülemlett feszültséget. Ennek elérésére véleménye szerint történtek lépések az államvezetés részéről. Például a gyógyítási folyamat egyre több területét érintő digitalizációval, az e-receptek bevezetésével nemcsak gyorsabbá és hatékonyabbá tették a gyógyítási/gyógyulási folyamatokat, de a felesleges, az orvos és a beteg között a fáradtság, az időhiány, az idegesség miatt sokszor frusztráló kommunikációs helyzetek kialakulási esélyét is csökkentették. A digitalizációs folyamatnak köszönhetően ma ráadásul ott tartunk, hogy
a képalkotó módszerek segítségével az orvos távolról, egy felvétel alapján meg tudja ítélni a betege állapotát, fel tudja állítani a diagnózist.
Vagy például a hatékonyabbá tett adatáramlás a prevenciót és a hatékony orvos-beteg kommunikációt segíti.
Velkey György három vezérlőgomb megnyomását tartaná fontosnak a betegek helyzetének hazai javítása szempontjából. Egyfelől fel kellene számolni az orvosok és a betegek között fennálló információs aszimmetriát, ami abból áll, hogy az orvosok nagyon sokat tudnak az egészségről, a betegségekről és az egészségügyről, míg a betegek szinte semmit, ezért az orvosoknak meg kellene tanulniuk a betegekkel egészségértést kommunikálva kapcsolatba lépni. Azaz az ő szemszögükből, az ő „nyelvükön” elmagyarázni a kapott diagnózist. Másfelől véleménye szerint az is problémát jelent, hogy a beteg ma az egészégügyből csak annak szolgáltatási színvonalát látja és veszi észre. Azt, hogy milyen volt a portaszolgálat, tiszta volt-e a WC, vagy hogy hogyan bánt vele az ápoló, de az egészségügy tartalmát nem. Harmadrészt az a nagy probléma, hogy ma Magyarországon az egészségügyi ellátást nem annak adjuk, aki igazán rászorul. Az ellátás nem éri el a gettót, oda nem jut el a rendszer. Ebből a szempontból nagyon egyenetlen a szisztéma.
Nem annak nyújtjuk az ellátást, akinek igazán szüksége van rá, hanem annak, aki eléri.
Tehát az információs aszimmetria felszámolása mellett legalább olyan fontos kéne legyen a szolidaritás, az igazán rászorulók rendszerszintű megsegítése.
A beszélgetés moderátora, Suhajda János ezt követően kinyitotta a beszélgetés második körét: azaz a döntéshozók szemszögét. Ám mielőtt átadta volna ezzel kapcsolatban a szót a beszélgetőtársainak, elmondta: ő mindig azt a kérdést teszi fel magában, amikor a döntéshozók helyzetéről gondolkodik, hogy vajon közszolgálatot végeznek vagy uralkodnak? Mennyire szolgálják a tevékenységükkel a közjót? Hiszen az egészségügyben tapasztaltak alapján ma sokan azt szűrik le, hogy itt is olyasfajta hatalomgyakorlás zajlik, amit le akarnak nyomni a torkunkon.
Velkey György ehhez csatlakozva közölte: ha a döntéshozói oldalra tekint, ő nem tud kíméletes lenni. Húsz éve vezet kórházat, és véleménye szerint az a politikai gondolkodás, amiben ma élünk, azaz
a négyéves ciklusok nem tudnak korrelálni az egészségügyben érvényesülő ciklusokkal.
Az egészségügyre irányuló változtatások ugyanis jóval hosszabb időt vesznek igénybe négy évnél, évtizedekben mérhetők, és ezt nem képes szolgálni a mindig az adott és újabb választási kampányra készülő vezetés. Ezért tragikomikusnak érzi a politika oldaláról a négyévente bekövetkező válaszkereséseket. Ráadásul úgy érzi, hogy a mostani hatalomnak, mivel már tizenhárom éve regnál, az egészségügy terén vannak adósságai. Például, ha a 2010 és 2014 között felépített Semmelweis-tervet végigcsinálták volna, ma már előrébb tartanánk.
Nacsa Lőrinc minderre úgy reagált, hogy mindig négy évre kapnak a választóktól bizalmat, és nem tudhatják, hogy a következő négy évre ezt újra megkapják-e, az viszont kétségtelen, hogy azon el lehet gondolkodni, hogy az egészségügy helyzetének javítása szempontjából milyen hosszúságú lenne az ideális választási ciklus. Ám véleménye szerint
döntéshozói oldalról a legfontosabb az, hogy honnan indultak, és hol tartanak most az egészségügy terén.
Nem kérdés, hogy rengeteg feladat áll még előttük, de számos eredményt is magukénak tudhatnak. A kérdés a klasszikus „meddig nyújtózkodhatunk, meddig ér a takarónk”-kal érzékeltethető. Hiszen a kórházigazgatókkal tárgyalva állandóan azt hallják, hogy mennyi pénzt lehetne még az egészségügyre fordítani. Ráadásul úgy, hogy az egészségügyi lobbitevékenység korántsem egységes ma Magyarországon: mást kívánnak a rendelőintézetek, mást a vidéki kórházak és mást a nagykórházi vezetők. Ám annak érzékeltetésére, hogy mennyi mindent elértek eddig is, a politikus néhány statisztikai adattal szolgált: az elmúlt tizenhárom évben kilencvenegy vidéki kórházat újítottak fel 500 milliárd forint értékben. Idén 1600 milliárd forinttal költenek többet az egészségügyre, mint tavaly. A Magyar Falu Program keretében háziorvosi rendelőket alakítottak ki. A gettókban élők megsegítésére elindult a szűrőbuszok szolgálatba állítása. Átadtak huszonhárom új rendelőintézetet és harmincegy új mentőállomást. Az orvosok, fogorvosok száma pedig 6500 fővel növekedett 2010 óta. Történelmi orvosbéremelést hajtottak végre és duplájára emelték a szakdolgozók bérét. Kétszer annyi képalkotó készülék működik most hazánkban, mint 2010 előtt.
A betegekkel való kommunikáció javítását azonban ő is nagyon fontosnak tartja. Hiszen az átlagembert már az egészségügyben használt kifejezések is sokszor elbizonytalanítják. A szűrővizsgálatoktól való félelmet is oldani kellene a betegekben, hiszen sokan még ma is azért nem mennek el vizsgálatra, hogy nehogy kiderüljön valami. Az egészségtudatosságra nevelés tehát nagyon fontos, és ezt az általános iskolában kéne elkezdeni. Annak érdekében, hogy ne az úgynevezett „Google-orvoshoz” forduljanak sokan, és ne maguknak akarják az internetes oldalak alapján felállítani a diagnózisukat. A helyes orvos-beteg kommunikáció tehát – véli Nacsa Lőrinc – a prevenció első lépése.
Suhajda János ekkor moderátorként felvetette a harmadik szempontot: azaz az egészségügyi dolgozók szempontját. S az ő véleménye ebből a szempontból ismét kettős: az kétségtelen ugyanis, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók nagyon elfáradtak a covid-járvány idején, és az is tény, hogy a korfát tekintve igencsak idős a jelenlegi orvostársadalom, ám mindemellett jelentősen megnőtt az orvosok bére az elmúlt pár évben. Tehát a kollégák jó értelemben véve érzik a bőrükön a politikai intézkedéseket.
Nacsa Lőrinc mindehhez azt fűzte hozzá, hogy az kétségtelen tény, hogy az egészségügyben dolgozók nagyon elfáradtak a járvány alatt, és ezúton is köszöni az áldásos tevékenységüket. Megdöbbentő, hogy a járvány ideje alatt az egész világon csökkent a várható élettartam, ami nagyon rég nem volt tapasztalható a Földön. Ráadásul az a megterhelés, amin az egészségügyi dolgozók átmentek a járvány alatt, sajnos mind a mai napig visszahat. Hisz sok ember a járvány alatt el nem végzett vizsgálatait most akarja pótolni, így emiatt nemhogy csökkent volna a dolgozók terhelése, de talán még nőtt is. Most tehát az a cél, hogy a várólisták a járvány előtti szintre rövidüljenek vissza.
Velkey György az orvosbéremeléssel kapcsolatban elhangzottakhoz egy személyes példával csatlakozott. Mint elmondta, negyven éve van a pályán, és bizony volt olyan időszak, amikor a feleségének el kellett mennie gyógyszerügynöknek, hogy egyáltalán meg tudjanak élni. Ma azonban a béremeléseknek hála egész más a helyzet:
szép pálya az orvosi pálya, ma már egy orvos magas színvonalon él, és az itthontartási programoknak köszönhetően nem is akarja elhagyni az országot.
Amit még problémásnak vél, az az ápolók helyzete. Elindult ugyan az ő bérfejlesztésük is, ám amennyit eddig kaptak a szakdolgozók, az kevés. Véleménye szerint az idei orvosbéremelésre szánt összeget át kellett volna csoportosítani az ápolók béremelésére. Azért, hogy újra vonzóvá váljék ez a ma már a presztizsét tekintve is lealacsonyított szakma. Pedig az ápolást valaha diakóniai szolgálatnak tartották, az elesettek felzárkóztatásával indult, ám erre a mai világunkban nincs modell.
Papp Csaba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének igazgatója hozzászólásában több szempontból is reflektált az előtte szólók által felvetett problémákra. Mint elmondta, a 2010-ben kezdődő ciklusban programíróként vett részt a döntéshozók munkájában, és mint ilyen, azonnal szembesült vele, hogy egy egészségügyi program megírásánál az első kérdés valóban mindig az: lesz-e rá bárhonnan pénz? Ebből a szempontból 2010-ben gyakorlatilag üres kasszával indultak. A legrosszabb évben 890 milliárdból gazdálkodhattak, 2022-ben viszont már 3000 milliárd állt az egészségügy rendelkezésére. Papp Csaba egyetértett az előtte szóló Nacsa Lőrinccel abban, hogy valóban elindult egy komoly fejlesztés, határozott építkezés az egészségügyben, és ő a kollégáival ezt helyi szinten igyekszik képviselni. Elindítottak egy, a fiatalokat segítő lelki érzékenyítő programot amellett, hogy a fizikai problémák kiszűrése terén nagyon sok mindent elértek az utóbbi időben.
Suhajda János az estet Ferenc pápa katolikus orvosokhoz intézett üzenetével zárta, aki szerint egy orvosnak – ahogy Jézus tette – soha nem egy részt kell gyógyítania az emberből, hanem az egészet, a maga teljességében.