Szeptemberben leváltják a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányt – már hivatalos
Szerző: Dehir.hu/MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.08.13. 17:35 | Frissítve: 2012.08.15. 09:28
Debrecen – Amint azt a Dehir.hu elsőként megírta, szeptember 1-től nem Fekete Csaba lesz a megyei főkapitány. Már az utódja is megvan.
Úgy tudjuk, váltás lesz a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság élén. A Dehir.hu értesülései szerint szeptember 1-től már nem Fekete Csaba lesz a megyei főkapitány. Az Országos Rendőr-főkapitányságnál kérdésünkre „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem kívánták az információinkat.

Fekete Csaba 2007 novemberétől vezeti a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot. Öt éve Halmosi Zsoltot váltotta, aki előbb Vas megyében lett főkapitány, majd az ORFK rendészeti főigazgatójának nevezték ki. Úgy tudjuk, Fekete Csaba is a fővárosban folytatja pályafutását. Magát az érintettet is megkerestük, Fekete Csaba viszont azt mondta, ebben a kérdésben csak Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozhat. A belügyi tárcától egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Értesüléseink szerint Fekete Csaba helyére Gyurosovics József Békés megyei rendőrfőkapitány érkezik szeptemberben. Információink szerint egy több mint tíz megyét érintő vezetőváltás részeként lesz új főkapitánya Hajdú-Biharnak.
Gyurosovics József 1960-ban született Baján. Előbb polgári foglalkozást választott magának, csak 22 évesen lett rendőr. Karrierje azonban meredeken ívelt felfelé, pár év múlva már nyomozó, 32 évesen pedig főnyomozó lett Baján. Három év múlva már ő vezette a Bajai Rendőrkapitányságot. Innen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra került közbiztonsági igazgatónak, s egyben a főkapitány helyettesének. 2005 februárjától a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Rendőr dandártábornoki rendfokozatban van.
Sajtótájékoztatón erősítették meg a Dehir.hu értesülését
Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A belügyminiszter a hónap végével indoklás nélkül visszavonta Simon László Fejér, Fekete Csaba Hajdú-Bihar, Ormossy Attila Heves, Simon Tamás Pest és Mergancz Sándor Somogy megyei rendőrfőkapitány vezetői megbízatását. Szeptember elsejétől Varga Péter Fejér, Gyurasovics József Hajdú-Bihar, Mihály István Pest, Piros Attila Somogy, Fülöp Valter Zala, Hudák Pál Békés, Bánhalmi Zsolt Győr-Moson-Sopron, Széchy Zsolt Heves, míg Némedi Gábor Nógrád megye rendőrfőkapitánya lesz.
Az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta Galuska-Tomsits Lászlónak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának, valamint Tarr Lászlónak, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának vezetői megbízását. Galuska-Tomsits László rendelkezési állományba került, Tarr Lászlót pedig a BM európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárságához rendelték.
Az országos rendőrfőkapitány szeptember elsejétől az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatalának vezetőjévé nevezte ki Gömbös Sándort, az ORFK Ellenőrzési Szolgálat osztályvezetőjének Ormossy Attilát, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának pedig Fekete Csabát.
Pintér Sándor belügyminiszter – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitány általános helyettesének, míg Balogh Jánost országos rendőrfőkapitány-helyettesnek nevezte ki szeptember elsejével.
Ugyancsak szeptember elsejétől Takács Tibort bűnügyi főigazgatónak, országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Csizner Zoltánt a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság igazgatójának, Horváth Gézát a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának, Derzsy Pétert a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője bűnügyi helyettesének, Kuczik János Zoltánt pedig a BRFK vezetője rendészeti helyettesének nevezte ki a belügyminiszter.
Az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Egység felállításával és vezetésével Petőfi Attilát bízta meg a szaktárca vezetője. Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta, hogy a leváltások, illetve kinevezések a rendőrség korábban bejelentett átszervezésének részét képezik, így döntő többségükben nincsenek ok-okozati összefüggésben a nemrég kirobbant rendőrségi korrupciós botránnyal, valamint az ozorai fesztiválon történt visszaélésekkel.
A belügyminiszter utasította az ORFK vezetőjét, hogy soron kívül vizsgálja felül a húsz leggyengébben teljesítő rendőrkapitányság vezetőjének alkalmasságát, és indokolt esetben szeptember 15-ig mentse fel őket beosztásukból. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezeti rendszerének átalakításáról szeptemberben döntenek. A rendőrségi átszervezés során senkit sem bocsátottak el – tette hozzá Papp Károly.
Dehir - Szeptemberben új rendőrfőkapitányt kaphat Hajdú-Bihar
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)